ATILLA

A legkatonásabb öltözet megszületéséről.

 

“Arad megyében Csáky gróf ajánlatára a nemes ifjak az Árpádok és a hunok viseletét újra behozni elhatározták. (...) Minden jel arra mutat, hogy ez az ősrégi viselet behozatala nem a véletlen műve, hanem holmi gonosz célzattal van összekötve. (...) Bővebb tudósítást is kérek arról, hogy kinek az eszméje volt az ősi hun öltözet s milyen mértékben terjedt el a szomszédos megyékben. Vajon van-e a dolognak valamelyes politikai háttere?” (1825, augusztus 6-án, August Sedlnitzky császári belügyminiszter)

Néhány hét múlva mind a Temes mind a Bihar megyei főispáni beiktatáson résztvevő bandériumok atillában, azaz zsinóros hosszú dolmányba öltözötten vonultak fel. De az atilla nem maradt a Pártiumban, szeptember 18-án bevonult az országgyűlésre. Orczy Lőrincz aradi főispán  ruhájáról még rendőri jelentés is készült, a káptalani követ pedig korholta az urak tatár ruháját, “historionad”-ját. Bécsben tartottak a ruha mögött megbújó esetleges politikai motivációtól, Széchenyi István viszont kigúnyolta érte (az általa amúgyse sokra tartott) Hunyady grófot.

Az atilla divatja gyorsan elterjedt. Még “alkotmányos kalpagot” is teremtettek hozzá, három fehér tollal. Ugyanebben az évben Veszprémben, majd Somogy megyében is megtiltották, hogy a megyegyűléseken német ruhában (bugyogóban és pofoncsapott kalapban) jelenjenek meg a résztvevők.

 

Báró Orczy Lőrinc, Arad megye főispánja

Az atilla lassan a vármegyei nemesség  szimbolikus jelentőségű ruhadarabja lett. Az 1832-1836. évi országgyülésen a tárgyalási terembe már csak  attilában volt szabad belépni (így hát a követek egy jórésze eladta díszmagyarját), 1844-ben pedig  Metternich herceg is fekete atillában jelent meg az országgyűlés megnyitóján.

A szabadságharc leverése után igencsak elszaporodtak a passzív ellenállás kellékei: a Kossuth-kalap, Petőfi-gallér, Zrínyi-dolmány stb. Az atilla megjelenésében is biztos szerepet játszottak a politikai-ideológiai motivációk, de miért pont egy  XVII-dik századi divatot élesztettek fel, a hosszúdolmányt, s adtak neki egy hun nevet.? Mennyi köze volt ehhez a Nádasdy Mauzóleumnak? Talán sok. Nádasdyak Attilája térdig érő dolmányt visel.

HÁROM JELES LOVAG

Angolországba ment tornaviadalra

Az Edward tekercs, 1461 (The Free Library of Philadelphia, Rare Book Department, Lewis E 201)

“Most dread Souveregne Lord.  please jour Grace to understand that there be come to Cantenbury III worshipfull Knigths of the King of Hyngaris court callet Uladislaus of Bodna, Fredericus of Waredma, and Lancelagus od Tresulwan....- Igen rettegett felséges úr. Kegyeskedjék Felséged tudtúl venni, hogy Canterburyba érkezett a magyar király udvarából három jeles lovag, kiknek neve Uladislaus de Bodna, Fredericus de Waredma  és Lancelagus de Tresulwan....” (Harleian manuscripts no.69/12, p.113-114, British Museum)

Konrad Bote Képes krónikája, 1492 (BSB-Ink B-765)

Konrad Bote krónikás úgy tudta, hogy német nyelvterületen az első lovagi tornát Madarász Henrik hírdette meg Magdeburgban, a magyarok feletti győzelem emlékére. A harci játékok magyar vonatkozásait hangsúlyozza Matthäus Schwarz is 1518-ban megjelent Trachtatenbuchjában. “..di gestallt kaiser hainrichs ein phaltzgraf  bey rein, Bairn vnd saxen hertzog gwöst im 948. iar wider die unglaubigen hunos, vigaros vnd walachos gestriten, diser hat den saxen francken Bairn Schwaben den Turnier geben, sein Sun Ott ward kaiser nach im – Henrik császár a 948-dik évben a hitetlen hunok, bolgárok és vlachok ellen harcolt, ő adta a szászoknak, frankoknak, bajoroknak, sváboknak a lovagi tornát, utána pedig fia, Ottó lett a császár...”

Marx Walther tornakönyve, Augsburg, 1506/1511 (BSB, Hss Cgm 1930)

Magyarországon a lovagi tornát az Anjou királyok és a királynék udvartartásával idekerült idegen lovagok honosították meg és  virágkora a XIV-XV. századra tehető - mondják a történészek. Ám adatokat harci játékokról már a XIII. század végén is találunk. Nem perdöntő viadalról (istenítélet), hanem szabályos lovagi megmérettetésről. III. András 1291 augusztusa után kelt adomány-megerősítő oklevelében olvasunk Ratold fia Tamás magisterről, akit a király néhány báróval és nemessel, Boldog István király ünnepe előtti szombaton, Bécs vára alá küldött harci játékokra.(“..quod cum nos quosdam barrones et nobiles regni nostri sabbato proximo ante festum beati regis sub castrum Wÿennense ad ludum bellicale misissemus..”) Tamás mester a játékok során a jobb kezén megsebesült, katonai buzgóságáról és becsületességéről pedig (Borsa) Roland erdélyi vajda és az ő fívérei, István magister és Kopasz, valamint (Aba) Amadé nádor tesznek tanúbizonyságot. (MOL, DL 39202)

Tornakönyv az 1489 és 1511 között Innsbruckban, Nürnbergben és Heidelbergben lezajlott harci játékokról (BSB Cod.icon.308 f.6r)

A lovagi tornák Magyarországon való megjelenésével vette kezdetét a katonai eredetű és funkciójú sisakdísz elterjedése. Ez tette felismerhetővé a zártrostélyú sisakban küzdő lovagot. Egyénítő jellegétből adódóan, az élő heraldika korában, a sisakdísz több esetben még az azonos nemzetségi címert viselő atyafiakat is megkülönböztette egymástól. Tehát a lovagi tornák kezdeteit hozzáigazíthatjuk a sisakdísz-adományok megjelenéséhez  Legrégibb ábrázolása pecséteken jelenik meg de még toll-legyezőként, habár ezt inkább valamilyen vezetői jelvénynek, rangjelzőnek tekinthetjük. Ilyet láthatunk Mihály zólyomi ispán 1273. évi pecsétjén (pajzs, benne kereszt, a pajzs bal felső sarkánál tollforgós lovagsisak, MOL DL 40111), és ilyen toll-legyezővel (fiktív) ábrázolja az Árpád címert a zürichi tekercs.

A zürichi tekercs (1315-20 táján keletkexett címergyűjtemény)

Az első dokumentálisan fennmaradt sisakdísz-adomány Anjou Károlytól származik. 1326 április 7-én sisakdíszt (cymier) adományoz a Sopron megyei Imre fia Miklós magisternek, atyafiainak és egész nemzetségének. A sisakdísz  aranyozott kék szárnyait kiterjesztő sólymot ábrázol, szárnyai alatt aranyozott lóhere levelek, a sólyom csőre fölött aranyozott zöld ág látható.A király megtíltja, hogy bárki rajtuk kívűl a sisakdíszt akár arany, akár ezüst, akár más színben viselje, vagy ezért a sisakdíszért Miklóst vagy ennek rokonait zaklassa. Ha a korábbi királyok valakinek sisakdíszül sólymot adományoztak volna, bármely színben vagy  formában, az adomány érvényességét a király visszavonja a jelen oklevél által (“...ita nihilominus ut si qui predecessorum nostrorum regum Hungarie quibuspiam de regno nostro falconem sub quovis colore vel specie pro crista contulissent auctoritate presentium revocamus..” MOL, DL 262464)

Az oklevél szövege két értékes adatot is tartalmaz. Az első az, hogy a Csebi Pogányok címere tulajdonképpen ősük sisakdíszének a címerpajzsra való levándorlásából született (akárcsak a Zichyek, a Forgáchok vagy a Kállayak címere).A másik amit megtudhatunk, mivel a záradékban I.Károly “elődeink által adományozott” sisakdíszre utal, ez az oklevél nem az első, csupán a legkorábbról fennmaradt ilyen tartalmú dokumentum. Nagyon valószínű, hogy Magyarországon  már az Anjou királyok előtt is voltak valódi lovagi tornák. Nehezebb megmondani melyik vagy milyen elődjére gondolt a király. Vencelt és Ottót nem tekintette elődjének. III. Andrásról tudjuk, hogy emberei résztvettek hadijátékokban, viszont Anjou Károly szemében ő sem volt jogszerinti magyar király. Ezt a kifejezést minden bizonnyal apjára, Martell Károlyra értette, aki III. András trónrakerülése után tüntetőleg élt a Rex Hungariae címmel.

Insbruck, 1497 (BSB Cod.icon.308 f.14r)

Nagy Lajos idejéből hasonlóan csekély számú udvari lovagról van adat, de tudjuk, hogy ekkor már a lovagi szolgálat utat biztosított a magasabb hivatalok felé. Zsigmond korában  rendszeressé váltak a díszes külsőségek között vívott lovagi tornák, amelyen előkelőségek és a királyi ház tagjai is részt vettek. (A király ezeket a  rendezvények gyakra saját céljainak az elérésére is felhasználta) 1412 májusában fél Európát bejárta a hír, hogy Budán, a lengyel király látogatása alkalmából lovagi torna lesz, a győztes aranypatkós, csatlósa ezüstpatkós lovat fog kapni. Erről herforsti Henrik leveléből értesült egy Mainzban követségben járó személy -neve ismeretlen maradt - aki ugyancsak levélben értesítette, Aschaffenburgban, a német lovagrend nagymesterét Egloffstein Konrádot. (ZsO III.2062) A “technikai” szükségből született heraldikai adományt, habár még szolgál torna-célt,  elsősorban társadalmi kitüntetésnek tekintik és Zsigmond ilyen szándékkal is osztogatja azt.

 

Albrecht Altdorfer: Zászlóhordozók (Albertina Múzeum)

Mátyás udvarában felújult a lovagi torna, így indult megmérettetésre Angliába a három  lovag. Nem tudjuk kapták-e IV. Edwárdtól erre engedelmet, ha igen dicsőséget arattak-e, netalán kudarcot vallottak. Viszont sok apró de érdekes dolgot tudunk meg az újkor küszöbén élt lovagok életéről.

Uladislaus, Fredericus és Lancelagus a magyar királynénak Edwárdhoz és feleségéhez szóló levelével indultak útra. Calais-ban szíves fogadtatásban részesültek és Angliába érkezésük után a Térdszalag-rend főfegyvernöke ajánlotta őket a király figyelmébe. A Szent Jakab-féle bűnbocsánat alkalmával rendezett ünnepélyen kívántak résztvenni a harcjátékokban. Latinul benyújtott vívásfeltételeiket maga a főfegyvernök fordította angol nyelvre IV.Edward számára. Azok számára akik feltételeiket efogadják és ellenfélnek jelentkeznek Uladislaus egy arany vívó koronát, Fredericus egy arany lándzsahegyet, Lancelagus pedig egy arany kardot ajánlott fel, amit a leendő ellenfélnek a megmérettetésig nyilvánosan viselnie kell.

Uladislaus lóháton és felfegyverkezve, 15 futásban, Nápolyban divatozó vívásra hívja ki ellenfelét. Az első öt futásnál Uladislaus, a korlát végétől tizenegy lándzsahosszra állva várva be ellenfele támadását, a második öt futásnál az ellenfél várva be őt, míg az utolsó öt futásnál mindketten az egész pálya hosszában vívhatnak. Ha valamelyikük lándzsáját nem az összecsapás pillanatában ejtené el, azt vissza nem kaphatja, hacsak (!) az egyik jelenlévő hölgy ezt nem óhajtja.  Fredericus húsz futásra hívta ki ellenfelét. Ő a véletlenül leejtett lándzsa visszaadását egy találós kérdés megfejtéséhez köti, viszont egy lord leányának az óhajára a kérdés megválaszolását elengedhetik. Lancelagus nem határozza meg a futamok számát, ő addig szándékszik küzdeni míg egyikük lándzsája eltörik. Ezután huszonöt kardcsapással folytatódjék a küzdelem, a vágások minden neme megendedett, a szúrást kivéve. Az elejtett lándzsáját tulajdonosa úgy kapja vissza, ha ellenfele hölgyének egy gyémántot ad át, elejtett karját  viszont csak a király óhajára.

Így léptek ki a bajszérűre a régi idők lovagjai, mutogatván ügyességüket, merésszégüket, hírnevet, babérokat és halálos sebeket aratva.

 

TEMPLOMOK, VÁRAK, MONOSTOROK II.

Castellum Eperÿes

Az orodi káptalan protokolluma (129 v, 2.sz.) felsorolja Pathochy János birtokában lévő Castellum Eperÿes tartozékait. (MOL, DL 36349)

A középkori várak gyakran cseréltek gazdát. Örökösödés, adás-vevés, de erőszak folytán is. A várúr a birtokába került várat vagy saját nevére keresztelte, vagy ami a leggyakrabban történt meg, a maga neve elé a vár nevét helyezte. Így volt ez még 1511-ben is, Vitézlő Joannis Patochy de Eperies alias de Iregd esetében is.

Eperjes vár romjai

Vaskapcsokkal megerősített, valaha boltozatos pincehelyiség. Háromosztatú lőrés nyílik belőle a várfalon át.

Bár síkságon épült, a körülbelül fél hektárnyi alapterületű várat valamikor a Maros egyik ága csaknem körbevette, természetes vizesárokként védve azt három oldalról. A mára megmaradt falak magassága, a járószinttől mérve, 0,5 és 3,7 méter között változik. A legszembetűnőbb egy ÉK- DNy-i irányú, 40 méter hosszú, 3,2 méter vastag, kváderköves falazású, emplekton töltésű ( fejtett kő és kevés égetett tégla) fal düledéke, melyhez. nyugatról egy hasonlóan masszív, É – D irányú falszakasz csatlakozik. Mind a két falban tüzifegyver hasznátárára kialakított, K- Ny irányú lőrések vannak. Innen eredményesen lőhették a Maros völgyét.. A vár belső területén pedig egy pincehelyiség falai és annak boltívindításai láthatóak még. Ebből a “farkasveremből” néz nyugati irányba a fent említett háromosztatú lőrés. A keleti faltól körülbelül 3 méter távolságra egy kövezett út vitt a Maros irányába. A vár kapuja a nyugati vagy a déli oldalon lehetett, itt toronyépületek sarokfalainak részeit találták. A vár építésének ideje, írott adatok hiányában kissé bizonytalan, ám a lőrések jelenléte némi támpontot ad a régészeknek. Ezeket a falakat a tűzfegyverek használatának elterjedése után, a török betörések kezdetekor építhették.

A keleti falon levő lőrés

Az első biztos adat a várról 1506-ból való. Valaki valamiért szükségesnek látta bejegyezni az orodi káptalan jegyzőkönyvébe Eperjes vár tartozékait.(1) Jó Patócsi János várúr tulajdonában (“ Bona Johannis Pathochy castellani Eperyes cum pertinetiis suis:”) harmincegy falu és három predia (birtok) volt.

A felsoroltak között szerepel a még mai is létező Belothinch (Belotinţ), Hozywazo (Hususău), Kewlmeg (Chelmac) és Zabaacz (Zăbalţ). Kamencz elmékét a II. katonai felmérés egyik térképe őrizte meg. Lalánc (Lalaşinţ) és Bata között jelöli a Kamenicza csárdát. Thwskew (Tüske) a XIX-dik században már puszta hely volt Kelmáktól nyugatra, a térképen a Dealul Spinilor (Tüske Domb) emlékeztet az egykori településre. Swlyicz Batától nyugatra lehetett, a Szulinci Völgy (Valea Sulinţ) őrzi a nevét. Paray valamikor a Zabálcstól (Zăbalţ) keletre lévő Paraj Dombon (Dâmbul Parai) lehetett, Podmagora pedig a Zabálcstól nyugatra található Măgura hegy lábánál.

Megsínylette-e a vár a Dózsa-féle felkelést ? Nincs rá adatunk, de szorongatott helyzetben lehetett, mert Patócsi Péter hunyadi várnagy Iregd mellett várta be Zápolya János vajda hadát, amikor az Déván át Temesvár felszabadítására vonult. (Iregd falu Kewlmeg és Hozywazo között volt. Nem tévesztendő össze egy másik Patócsi birtokkal, a Temesvától északra levő Murány /Murani mellett volt Iwreghd-del).

“ Datum … prope possessionem nostram Hyregdh vocatam anno Domini millesimo quingentesimo decimo quarto – Kelt….Iregdnek mondott birtokunk közelében, az Úr ezerötszáztizennegyedik évében (MOL, DL 47094)

Pathochi Péter Hunyad megye ispánja meghagyja mindenkinek, hogy támogassák a levélben felsorolt nemeseket és familiárisait (ökröket és sertéseket is visznek magukkal), és Hunyad várába jutásukért tegyenek meg mindent.

  

Marosmenti várak  (Nova totius Ungariae descriptio, Matthias Zündt, Nürnberg, 1567)

Eperjes várát 1551 szeptember végén foglalhatta el a török. Védői feladták vagy magára hagyták és egy biztosabb helyre, talán Lippára (Patócsi Ferenc, gyulai várkapitány, ekkor itt tartózkodott a vajdával, Báthory Andrással) vagy Solymosba menekültek. A következő év tavaszán, amikor Ferdinánd király a megmaradt várak élelmiszer készleteit akarta feltöltettni az itáliai zsoldosvezér Castaldóval, az így válaszol királyának:

“ quia Solimos, Eperjes et alia castella super Marusium sunt in Turcarum potestate, et quibus et a quibus haberi vel impediri possunt victualia” – mert Solymos és Eperjes és más a Maros felett álló várak a törökök hatalmában vannak, már pedig ezekből és ezek által szerezhetők meg vagy foghatók el az élelmiszerek. (Történeti Lapok, Kolozsvár, III.508.l)

(Castaldo Lippa ostromát vezette, és mint “szemtanú” ismerhette a szomszédságban álló várak helyzetét.)

 

Newe siebenbürgische Victorien mit Lippa, Temeswar und anderen Orten, 1596

( Német nyelvű röplap az erdélyieknek Lippánál, Temesvárnál és más helyeken aratott győzelemről)

1595-ben a Maros mentén ismét fellángoltak a harcok. Az öreg és tapasztalt karánszebesi bán, Borbély György, augusztusban bevette Facsádot és Lippa ellen vonult. Ennek hallatára a törökök a kissebb erősségeket önként otthagyták. Eperjes várát felgyújtották.

Az 1595-ös év nyomai Eperjesen

“ Devictis in hunc modum Barbaris, dum nostri Lippam contendunt, Turcae, qui Eperjesi errant, metu eorum, quae Facziadensibus evenisse audiverant, igne tectis iniecto castellum inflammant, ipsique ex eo profugiunt.” – Ily módon legyőzve a barbárokat, míg a mieink Lippára igyekeztek, a törökök, kik Eperjesen voltak, félelmükben, hallva, hogy Facsád elesett, meggyújtva tetőzetét, felgyújtották a várat, maguk elmenekültek. (Baranyai Decsi János Magyar Históriája, Pest, 1866, 198.l)

Kelmák község pecsétje 1835-ből

KELMÁK KÖZSÉGNEK PETSETIE TEM.VGYE. 

1602-ben Eperjesen már nincs se vár se Patócsiak.( 2) Július 16-án, Szebenben, Basta generális Szentlászlói Kamuti Farkasnak és Balázsnak adja az elpusztult vár helyét, azért a tízezer magyar forintért melyet ezek az erdélyi kincstárnak kölcsön adtak.

“ Georgius Basta…s.caes. Maiestatis in Transylvania generalis Capitaneus…totale et integrum fundum castelli Eperjes nuncupati cum totalibus adiunctis sibi possesionibus, portionibusque suis possessionariis ac praediis in comitatu Orodiensi existentibus…Volfgango et Blasio Kamuthy….inscriptionis titulo dandas, obligandas esse duximus” – Georgius Basta, ő császári Fölségének erdélyi kapitánya… az Arad vármegyében fekvő, Eperjes nevű kis vár egész és teljes telkét a hozzá tartozó falvakkal, falurészekkel és pusztákkal együtt zálog címen adtuk és lekötöttük Kamuthy Farkasnak és Balázsnak (Haan Lajos: Békés vármegye hajdana, II, 211-212.l)

..................................

1. A margón megjegyzés: legate textum (hagyatéki, örökségi szöveg), de adásvétel vagy zálogba adás is történhetett.

2. Dr. Ioan Haţegan, a Maros-menti középkori helységekről szóló könyvében (Cultură şi civilizaţie medievală la Mureşul de Jos, Timişoara, 1995) két tévedést is találok.

a) A szerző Eperjes várát az Evliya Çelebi által leírt Vefras erődítménnyel azonosítja. A török “világutazó” (végig portyázta és rabolta Erdélyt és Magyarországot akárcsak a többi török katona) nagyon pontosan leírja Vefras helyfekvését, ám ez távolról sem egyezik Eperjes vár helyével.

“…s Lipova alatt hajókra ülve a Maros folyón átmentünk és az átelleni oldalon, e nagy folyó partján levő Radna palánkára értünk (Máriaradna) …Innen elindulván, a Maros folyó partján keleti irányban egy óráig mentünk s Vefras várához értünk….Vefras vára. A Maros folyó radnai oldalán egy magas dombon fekvő kőépületű erődítmény….parancsnoka és hetven katonája van, háromszáz szép ház van benne; szőlője és kertje sok van.”

Lippa és Kelmák a Maros déli oldalán vannak. Radna és - a leírás szerint Vefras - az északin. Vámbéry Armin, a Seyahatnâme fordítója szerint, a Verfas megnevezés az adott hely nevének elírásából származik, és feltételesen a Maros-völgyi Odvossal azonosítja. Odvos 14 km-re keletre van Radnától, és ez a távolság ügetésben, ami közepes tempót jelent, egy óra alatt megtehető volt. Ballagi Aladár említ egy Odvosnál volt várat (Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872/dec./21), azonban e romokat még nem kutatta senki. Ha viszont Evliya Çelebi tévedett és nyugatnak mentek (utazásai során ez többször előfordult), Radnától ugyanilyen távolságra, Kovászi (Covăsânţ) mellet is volt egy vár. Fent, a magas dombon vannak Tornya romjai.

b) 1607-ben Rákóczi Zsigmond valóban adományoz újadományként egy Eperjes nevű birtokot, ám nem a Szentlászlói Kamuthi fívéreknek hanem a Borosjenői Szentandrási testvéreknek. Tovább bonyolódik a dolog, mert ez a Zaránd megyei Eperjes nem a Maros menti Eperjes, és különben is csak possessio (falu). Ha lett volna vára ezt az adománylevél említené. Ha egy birtokon vár, kastély, malom vagy egyébb nagyobb épület volt, az okiratok mindig ezeket említették elsőként.

TEMPLOMOK, VÁRAK, MONOSTOROK I.

A kelmáki apátság és a Patócsiak vára

Lippától keletre, a nyugatra tartó Maros déli partján, egy régi apátság és egy várkastély romjai láthatók. Egykoron mint egy sziget emelkedtek a folyó ártere fölé. Ma a műemléki nyilvántartásban Kelmák falu (1) patrocínuma alatt szerepelnek (törzsszám: AR-I-s-B-00429), habár valamikor itt az Árpád-kori okmányokban fel-fel bukkanó eperjesi apátos monostor és az iregdi és eperjesi Patócsi família  kicsi vára állott.

A Maros Kelmáknál, a folyó szabályozása előtt, 1784-ben

(MOL, S 12 Div XIII No 0024:2 )

A kelmáki romok a jozefiniánus térképen

Az eperjesi apátság alapításának idejét ugyan nem ismerjük, homályba vész akárcsak védőszentjének neve, koraiságát mégis egyértelműen bizonyítják a meglévő szórványos adatok, és a legújabb régészeti ásatások. A bencés apátságok közé sorolják, mert 1230 körül apátja Pannonhalmán tartózkodott, és ekkor hitelesítette pecsétjével a küszéni monostor alapítólevelének átiratát.

Az eperjesi apát pecsétje, 1230 körül

(Pannonhalmi Bencés Főapátság Levéltára, Capsa 18 R)

Az apátság első biztos említése 1177-ből származik, amikor is jószágait a Maros vidékén említi III. Béla könyvalakú privilégiuma, amely leírja az orodi káptalan Ség-i (ma Arad külvárosa), Milona-i, Cemperlaka-i és Abád-i (beolvadtak Arad városába) birtokainak határát:

“ …habent metas cum nepotibus Valteri, super rippam Morisii, que vocatur Puc; inde cum terra ecclesie de Hudust, postea cum terra abbatis de Eperÿes et sic protenditur versus septemtrionem usque ad collem et habet metas cum villa Desku; inde ad montem et sic versus orientem; et habet cum filiis ecclesie de Geled” ….a Maroson fölül Valter unokájának (földjével) határos, amit Puc-nak hívnak, innen a hudusti (Hódosmonostor) egyház földjével, azután az eperjesi apátság földjével és így terjed észak felé egészen a dombig és határos Desku faluval, innen a hegyig és így kelet felé, és (határos) a Geledi egyház fiaival….

1405-ben, Balázs orodi őr-kanonok kérésére, a csanádi káptalan átírja Béla király 1177-ben kelt könyvalakú privilégiumának a ségi birtokra vonatkozó részét.

(MOL, DL 31121).

Amikor 1219-ben II. András  az esztergomi káptalannak adományozta az “in Ultrasilvanis partibus” levő Wynchy (Felvinc) nevű földet, és Neuke vajda (2) ellentmondás nélkül be is iktatta a káptalant, ismét találkozunk  az eperjesi monostor nevével.

“Cuius terre prima meta progreditur ab eadem villa Wynchy et transit fluvium, qui dicitur Soust et fit prima meta in via iuxta metam ville Kuen, ville videlicet Sancti Regis...... et inde transit vallem et vicinatur cum ecclesia de Epres, et inde descendit ad sepulchrum sacerdotis Orod…. Et inde revertitur versus Morisium ad pratum Mycula et ibi sunt due mete, altera sancti Adalberti, altera de Eperies”……..Első határjele  magánál Wynchy falunál van, és átmegy a  folyón, melyet Soustnak mondanak, és  első határjelét Kuen falu felé állítják, tudniillik Szent-Király falunál…… honnan a völgyön át az eperjesi földekre és az orodi papok temetőjéhez …És onnan a Maroshoz fordulva a Mycula rétre, ahol két határjel vagyon, egyik a szentalberti, másik az eperjesi. 

II. András 1219-ben kelt adománylevelét 1276-ben Kun László átírja az esztergomi káptalan kérésére. (Esztergomi Székesfőkáptalan Magánlevéltára, Ladula LXVI, fasc. I. Nr. 1)

A marosi út a sószállítás miatt már az államalapítás idején is jelentőséggel bírt (Szent Istvánnak elsősorban éppen a zavartalan sóellátás érdekében kellett Ajtonyt legyőznie, és a vidéket a maga uralma alá rendelnie), ezért itt nagyon korán, már a XII-dik század közepén kialakul egy monostorlánc.

“….a hol egy monostort találunk, ott valamely ösnemzetségünk fészkét is keressük”- mondta Bunyitay Vince, ám a bencés rend telepítése inkább királynak tulajdonítható.

Az eperjesi apátság nem lehetett jelentéktelen. II. András 3000 darab kősót engedélyezett a monostornak, és érdekes módon  földjei határosak voltak az orodi, az egyik leggazdagabb káptalan, Arad megyei és Torda környékén lévő birtokaival is. Talán alapításuk is egyidőben történt. Az 1233-ban kelt beregi egyezmény az utolsó közvetett adat ami rendelkezésünkre áll az egykori apátságról. A tatárjárás után már nem említik az oklevelek.

A történetírói hagyomány szerint az iregdi és eperjesi Patócsiak vára ennek a monostornak a romjaira épült. 2004-ben, a vár területén folytatott ásatások tisztázták a tévedést. Egy négy méter mély kutatóárkok alján elszenesedett cölöpök, és a XV-dik és XVI-dik századra besorolható régészeti anyag (edény töredékek, bronz fülbevaló) került elő. Így, a építés lehetséges időpontja egyezést mutatott a történeti adatokkal (a legkorábbi adatot a várról  az aradi káptalan 1506-dik évi protocollumában találjuk). Régészeti terepbejárással és terepkutatással sikerült az apátság maradványait is azonosítani. A falu belterületén találták meg, bejárata közelében, a 18-21-es számú házak kertjében és udvarán.

Az eperjesi apátság körölbelül 800 méterrel a Maros régi medrétől délre helyezkedett el, falai égetett, élére állított téglából voltak, és ilyen szempontból rendkivüli hasonlatot mutat a Khemeche-i monostorral (3). A kutatások mostani állása szerint nem lesz  könnyű megállapítani az apátság alaprajzát. Romjai magánterületen vannak, nagyrészét pedig már házak borítják.

A Maros folyó Kelmák környéki szakaszának szabályozása, 1785

(MOL, S 12 Div XIII No 0024:2 )

........................................

1. A mai falut a XVIII-dik század legelején alapították Olténiából  betelepült zsidó családok. Határának egy részét  “Satu’ bătrân” (Öreg falu) néven említik a helybeliek, akaratlanul is megőrizve így a középkori Kewlmeg  egykori helyét.

2. Az okiratok szerint Neuka/Nevka/Leuka 1219 és 1221 március 15-e között viselte a vajdai méltóságot. Feltehetően azonos azzal a Neucha nevű bihari ispánnal akit 1216-ban és 1217-ben említ a Váradi Regestrum (244, 208)

A bihari ispáni, majd a váradi kapitányi cím a késő középkorig ugródeszkát jelentett a vajdai méltóság elnyeréséhez.

3. Kemecse monostor romjai még láthatók a Maros mellet, Csanád és Egres között (a PP50 szivattyútelep). A Csanád-nem monostora volt. Oklevél egyetlen egyszer említi, 1256-ban, tehát valószínűleg túlélte a tatárjárást. Habár magát a monostort többé nem említik, birtokaiért még 1332-ben is pereskednek.