Oldalak

Keresés ebben a blogban

2013. január 5., szombat

RABBI, QUIS PECCAVIT...


Mester, ki vétkezett...(János evangéliuma 9.2.)


Amikor a tatárjárás pusztításait (1) ecseteljük, mi magyarok leggyakrabban Rogerius mestertől kérük kölcsön színeket. Siralmas énekének előszavában a volt váradi főesperes arról biztosítja olvasóit, hogy hamisítatlanul írja le az eseményeket (sine falsitatis admixtione) ha nem minden információja származik is saját tapasztalatból, és sok dologról csupán megbízható forrásból értesült (nonnulla fide dignis didici). De mivel a borzalom szülte rettegés könnyen elferdíti az érzékelt valóságot, annak arányait, a tatárokról és a tatárjárásról szóló egykorú vagy közel egykorú források adatait bizonyos körültekintésel kell fogadnunk.


Georgius Equitum Patronus (A prágai Szent György szobor – részlet)

IV.Bélát már 1236 decemberében figyelmeztették az ázsiai nomádok szándékáról.”...Igitur rumor erat, hunc populum Tartarorum in Comaniam et Hungariam velle venire.....- Híresztelték tehát, a tatár népek Kunországba és Magyarországba akarnak jönni; hogy megtudják ez igaz-e, Magyarország elküldött négy prédiátor frátert, akik száz nappal ezelőtt indultak el Ómagyarország felé, visszajőve jelentették, hogy a tatárok már elfoglalták a régi Magyarországot és hatalmuk alá hajtották azt” (Troisfontaines-i Albericus francia apát krónikája, Monumenta Germaniae Scriptores Scriptorium Tomus XIII, 942.)



A négy küldött az 1237. év elején indult el az Oka folyó felé. Útköben megtudták, hogy a tatárok lerohanták a Volgai Bolgárországot is. Rjazanba érve, kettő közüllük visszajött Magyarországra, ketten tovább mentek Mordvin Földre, de nyomuk veszett, és a keresésükre indult tolmács sem tért vissza többé. Talán ezekhez az eseményekhez kapcsolható az a levél, amit egy ismeretlen magyar püspök írt egykori párizsi iskolatársához (2). 



De facto Thartareorum vobis scribo, quod venerunt prope confinium regni Hungariae per V. dietas.....A tatárok tetteiről írok néked, arról, hogy öt napi járásra közelítették meg Magyarország határát. A Dnyeper vizéhez érve, képtelenek voltak átkelni azon nyár idején, meg akarják várni a telet, hogy a befagyott folyón keljenek át, most visszavonultak több mint húsz napi járásra, és ott várják be a telet. De felderítőket küldtek Oroszországba, akik közül kettőt (az oroszok) elfogtak és elküldték őket a magyar királynak. Az én felügyeletem alatt is voltak, hosszabb ideig, és ahogy megtudtam tőlük ezt a hírt, elküldtem Franciaországba, saját pecsétemmel megpecsételve”. A meghódított népek katonái előörsként szolgálnak a tatár seregben, most elöl a mordvinok mennek, akik kegyetlenségükről híresek. ”...nullus audet calciare pedes suos, donec interfecerit aliquem hominem... – egyikük sem köthet sarut addig amíg legalább egy embert meg nem ölt. És azt hiszem ők gyilkolták meg azokat a ferences és domonkos testvéreket. Caveant omnes qui hoc audierint – Óvakodjék minden lélek aki hallja majd ezeket.” A levélből még megtudjuk, hogy a tatároknak nincs sem saját vallásuk sem saját abécéjük. A  héber ábécét használják, amit nagyon régen, néhány sápadt, hosszú talárt viselő, és sohasem vétkező embertől kaptak. ”...credo illos esse Pharisaeos et Sadducaeos – azt hiszem farizeusok és szadduceusok voltak.”- jegyzi meg levelében a püspök. A tatárok megeszik a békát, kígyót, kutyát, minden állatot, anélkül, hogy ez probléma lenne számukra. „Quaesivi quantum habent exercitum?...... Megkérdeztem őket mekkora a hadseregük?. Húsz nap járásnyi hosszában, széltében pedig tíz nap járásnyi, válaszolták (3). Ezen felül még tizenhárom ezer lovasuk van, akik a hadsereget vigyázzák. Jó, de ideges lovaik vannak. Lovasaik bőr mellvértet viselnek, ezek jobbak a páncélingnél.....rövid lábaikkal és hosszú felsőtestükkel tökéletes íjjászok, senki nem tesz túl rajtuk.”


Püspökfej (Dómmúzeum, Pécs)

Már a korabeli történetírók is úgy érezték, hogy Magyarországot felkészületlenül érte a támadás. Troisfontaines-i Albericus 1239-re teszi Béla első lépéseit a határok megerősítésére. ”...duo castra firmavit ultra silvas et nemora in partibus illis fecit indaginai... – az erdőkön túl megerősített két katonai tábort és az ottani berkeket gyepűvé alakította.”  Megemlít – név nélkül – egy erdélyi ispánt is, akit a tatárok ellen küldtek, és aki csapatával eljutva a meotiszi mocsarakig, ott megütközött velük. „..ita confregit primum cornu illorum... – ...így törte le elsőként a (tatárok) szarvát” (MGH Scriptorium Tomus XIII, 946.)

Úgy tűnik ezt az információt egy sokkal későbbi forrásból merítette Albericus, de Bélát mentegetve előre datálta. Talán 1246/47-ből való, amikor IV.Béla rettegve egy újabb tatár támadástól, felderítőket majd legációt küldött Ázsiába (4). De az is lehet, hogy csak egy hazudós ispánnal van dolgunk!


Pieta (Brukenthal Múzeum, Nagyszeben)

Spalatói Tamás is kétségbeesetten fáradozik azon, hogy felmentse Bélát a tétlenség vádja alól.(5) Részletezve mondja el hogyan állított Béla csapdákat és torlaszokat, hogyan emelt karósánc-erődítést a vereckei gyepűnél. A tatároknak erdőírtókra volt szükségük ahhoz, hogy harcosaik útjából eltávolítsák a magyarok által épített akadályokat. ”Volt pedig  a tatároknak negyvenezer fejszésök, kik a sereg előtt jártak  erdőket írtva, utakat egyengetve s minden gátat a bejárásoktól elhárítva.” A spalatói püspök e mondata mese, akárcsak az a kijelentése miszerint Béla jelen volt Vereckénél. Legjobb esetben Anonymus-i  remineszcenciák (6), az országban uralkodó szétdaraboltság semmiféle előre elkészített haditervet nem tett lehetővé. A vereckei szorost sem erősíthették meg kellően, március 5-én a király, a nádor kétségbeesett kérésére, nem tudott erősítést küldeni a határra. Bélának nem voltak fegyveresei.



A nagyszebeni Pieta (részlet)

1241 március 17-én  Batu kán hadseregének csapatrészei felgyújtották Vácot, de Óbudán, Rogerius szerint, csak  a vereckei vereség hírének megérkezésekor adták ki az általános mozgósítást. Jött aki még elbírt jönni. Legkevesebben Tiszántúlról és Erdélyből. Osl nemzetségbeli Benedek váradi püspök és Both bihari ispán a Körösök völgyén indultak el bandériumaikkal, egyenesen a Sajó felé. Eger alatt már tatárokba ütköztek, és visszafordultak Váradra. A Vér-Bulcsú nemzetségbeli csanádi püspök és Borczfia Miklós embereit az országot déli irányban épp elhagyó kunok seperték el. Raynald erdélyi püspök és Miklós szebeni prépost viszont, a Maros völgyén haladva, eljutottak a gyülekezés helyére.


 Szent László király torzója (Nagyváradi Múzeum)


Erdély sorsa már a Muhi csata előtt eldőlt.

„Anno incarnationis Domini 1241, ipsa die resurrectionis dominice Tartari pe Alpes et silvas irrumpentes... Az Úr testté lételének 1241. évében, az Úr feltámadásának napján [március 31.]  a tatárok a havasokon és erdőkön áttörve, Magyarországnak Rodana/ Radna nevű városába jöttek és ott 4000 embert vagy többet megöltek. Ugyanazon a napon egy másik tatár hadsereg, betörve a Burza/Barcaság nevű tartományba, az erdőn túli tartomány seregének vezérét [Pousa erdélyi vajda], minden emberével együtt leölte. Ugyanazon hét keddjén [április 2.] a Nosa/Beszterce nevű városban, mondják, 6014 keresztény esett el, csütörtökön [április 4.] Kümelburchban/Küküllővár azt mondják, több mint 30000 lelte halálát. Misecordia vasárnapja előtti csütörtökön [április 11.] Hermann városa/Szeben nevű községben, mint mondják, több mint 100000 halt meg. Ugyanazon a napon Béla, Magyarország királya megütközvén Bathunak, a tatárok fő királyának, megszámlálhatatlan seregével, alig bírt elmenekülni, és fájdalom! 10000 emberét vesztette el vagy még többet. Abban a csatában három püspök és két érsek is elesett. A Clusa/Kolozsvár nevű várban is megszámlálhatatlan magyar veszett el és ugyanaz történt Váradon, Fratrum Thome/ Tamásda városában, az erdélyi Fehérváron és Zaliz/Vízakna városában.” (Monumenta Germaniae Scriptores XXIV, 65.)

Így őrződött meg egy epternachi szerzetes feljegyzésében, Agobardi lyoni püspök antiphonariumáról írt mű előszavának utolsó lapján, a Muhi csata pontos dátuma.

.....................................
1.Szinonimahalmozás, járás szavunk hagyományosan pusztító hadjárat-ot jelent. Milyen mértékű pusztítást neveztek elődeink járás-nak ? Elég ha csak a sáskajárás szóra gondolunk.

2.A levél szövegét a Waverley-i kolostor évkönyve és Matthew Paris krónikája őrizte meg. Matthew Paris szerint  a címzett Párizs püspöke, Guillaume d’Auvergne volt.

3.A tatár had nagyságáról ugyanezt az adatot közli Henrik Raspe őrgróf, a brabanti herceghez írott levelében. (Otto Wolf: Geschichte der Mongolen oder Tataren, 1872, 157.) Nem tűnik eltúlzottnak. A tatárok által nyitott „front” körülbelül 650 km. széles volt (a Kárpát-kanyartól csaknem Lublinig) és mélysége is jelentős lehetett.

4. Az Orval-i apátság egy kódexében (Luxemburgi Nemzei Könyvtár) található az a kéziratos feljegyzés (fol.187Ra-Rb) – talán appendix Piano del Carpini tatár krónikájához – amely beszámol a mongol kánválasztáson részt vett magyar követek hazaérkezéséről.
Anno dominice incarnationis M°. CC°. XLVI°  Bela rex Hungarie audiens nuntios domini pape.... – Az Úr testet öltésének 1246-dik esztendejében Béla, Magyarország királya, fogadja a pápa tatárokhoz küldött hírnökét....”  Míg Johannes fráter (Piano del Carpini?) meghallgatása folyt, megérkeztek a tatároknál járt magyar követek. Jelentésükben több olyan apró részletet találunk, amelyek hihetővé teszik személyes jelenlétüket a kánválasztáson. „Occoday can imperator eorum in terra sua a sorore sua male potionatus interfectus est. Habebat enim illa filium, qui regnare cupiebat.....Császárukat, Okkodáj kánt, saját földjén saját nőtestvére gonosz főzettel megölte. Volt pedig néki egy fia, aki uralkodni áhított....és császárrá választották az elhunyt Okkodáj kán fiát, akit Kujuk kánnak neveztek.... Az említett trónraemelése napján, azonnal hadizászlót bontottak és hadjáratot hírdettek, tizenkilenc évre, a nyugati népek ellen.... Hallva ezeket Béla király, megrettent és maga mellé emelte uralkodónak fiát, és neki adta a kun király leányát..... In his autem nuptys X. principes Comanorum convenerunt iurantes super canem gladlo bipertitum iuxta eorum consuetudinem, quod terram Hungarum  tamquam regis fideles contra Thartaros barbaras nationes obtinebunt. – Ezen a mennyegzőn tíz kun fejedelem felesküdött egy kettéhasított kutya tetemére, hogy hűek maradnak a királyhoz és megvédik Magyarország földjét a tatárok barbár népétől.”


5. A tatárok pusztítása iszonyatos lehetett, de még iszonyatosabbnak tűnt gyors lefolyása miatt. Évtizedekkel az egy évnyi tatár megszállás után okleveleink még hemzsegnek a „néptelen és üres hely” vagy „elnéptelenedett föld” kifejezésektől. Sok „konstruktív” kritika érte már IV. Bélát az ország védelmére tett erőtlen és elkésett lépései miatt. Magyarország és urai sokáig nem ismerték fel a veszedelem súlyát, az pedig hogy Béla meg mert ütközni Muhinál a tatárokkal ékesen bizonyítja, a támadás pillanatában a magyar katonai vezetők mennyire nem voltak tisztában sem a tatárok létszámfölényével sem a nomádok harcmodorával (amit a magyarok háromszáz év alatt sikeresen elfelejtettek). A kővárak hiánya eldöntötte az ország keleti felének tatár uralom alá jutását.

6. Csaknem ugyanezekkel a szavakkal írja le a Névtelen a magyaroknak Pannóniába való bejövetelét. „...et tria millia rusticorum anteire precipit, quis eis per siluam Houos uiam prepararet usque ad confinium Ung – ...háromezer paraszt járt előttük, s a Havas-erdőn át a hungi határig utat készített nekik.”.(Anonymus, XII.fejezet)