ZARÁND-VÁRMEGYEI

oláh lázadásnak 1848-ik évi marcius-tól 1849-iki junius végéig terjedő rövid történeti vázlata. (részletek Baternay Imre kéziratban fennmaradt  visszaemlékezéseiből)

Zalatnai menekültek legyilkolása a preszakai határban

Ismeretlen szerző litográfiája, Hadtörténeti Múzeum, Képzőművészeti Gyűjtemény, leltári szám:85.48.1- A leltárkönyvben szereplő leírás, miszerint “A kép bal oldalán  fehér köpenyben és kalapban, puskáját felemelve valószínűleg Avram Iancu, a havasok királya”- téves. Iancu azokban a napokban (1848 október 23-24) nem tartózkodott Zalatnán és környékén.

Baternay Imre kézirata a mócvidéki vérengzésekről.

“Ez időben kezdődött az oláhok közötti viszálkodás, mert a Magyar Ministerium által rendelt ujonczozás sok helyen erőszakos ellent állások miatt, foganatba nem vétethetett, mi felsőbb helyen feljelentetvén, onnan az indulatok le csilapítása kedvéért, toborzás rendeltetett: mely...később hasonlókép ellent állásra talált”

1848 április elején Abrudbányán és környékén a már lázongó románok népgyűléseket tartottak, a város magyar lakossága pedig rettegett. Alsó-Fehér vármegye vezetése Simeon Balint verespataki lelkészt, Ion Buteanu abrudbányai ügyvédet és Avram Iancu táblai írnokot eltíltotta a népgyűléseken való részvételtől, ám a hónap végén Bánffy Miklós főispán már a románok fegyverkezéséről számolt be gr. Teleki József gubernátornak.Június 6-án Jancu kijelentette a bucsum-i népgyűlésen, hogy a magyaroknak vérrel kell fizetniük a mihálcfalvi sortűzért (1), az izgatásnak foganatja lett, és a románok fegyveresen jelentek meg a topánfalvi országos vásáron (június 19-én). Az izgatásba “besegített” az orláti 16.(1.román) határőrezred néhány tagja is. Puchner októbertől igénybe vette a románok segítségét a magyar lakta települések nemzetőrségeinek a lefegyverzésében. Puchner és a Szebenben székelő Román Nemzeti Komité parancsára október 22-én mozgósították a zalatnai románságot a helyi magyar nemzetőrők lefegyverzésére. Iancu levélben adott utasítást, hogy a támadással várják meg a topánfalvi prefektet. Nem várták meg, fosztogatni kezdtek és elzárták a menekülők útját. A nemzetőrök, Farkas László százados parancsára letették a fegyvert. Ezután került sor a 700 menekült lemészárlására. (A metesdi görög-katolikus papnak sikerült egy hamisított rendelettel leállítania az öldöklést, és a körülbelül 120 sebesült túlélőt Gyulafehérvárra kísérte.)

“Borzasztó napokat keletett élni 1848-ik esztendőben egész Erdélynek, melyek méltán gyász,- vagy igazabban vér-betűkkel fel jegyzendők, örök emlékül az utó kornak, midőn canibálokként a pusztító oláhság, 2000 családon fejül,- nem véve tekintetbe el aggott öregeket, közép[korú], és csecs szopó gyemekeket, anyákat leányokat megfertőzve-, a leg nagyobb kínzással, kit csal elöl hátul kaphatott, kaszával, lándzsával, fejszével, vasvillával, és más egyéb eszközökkel- lelketlenül levetkezvén az emberséget – kigondolt pokoli kínok között, legyilkolt.”

“ October 12-én dél tájba egy csütörtöki napon, heti vásár alkalmával, Brád helységben szana szét futkározásokat lehetett észre venni, a már külömben is megrémült s ijedt magyarság, minden leg kissebb zajra, tüstént talpon szokott lenni; .....-Nevezetese, megjegyzésre méltó a Kis Halmágyi g.n.e. oláh lelkész ki is éjszakának idején, a lándzsával, vasvillával, és más egyébb gyilkoló gyilkoló eszkökkel fel fegyverkezett köz népet a templomban egybe gyűjtötte és ott némi irományokat olvasott fel nekiek, és miután ez megtörtént, nagy büntetés terhe alatt, titokban hatalmas parancsokat osztott ki, végre hogy mire?- azt bizonyosan tudni nem lehet, őket fel eskedtette.....Ugyan ezen hó 21-én virradóra, a Brád helységbéli békés polgároknak nyughatatlan szenvedéseiket ujra nagy zaj és ijedség riasztá fel.....némelyek befogott lovakkal, apró gyermekeikkel, s potgyászaikkal felrakodva ....gyalog útnak s erdőknek indultak...a Kristsóri magyarság maga menekülése végett Brádra futott...a Kristsóri helységbe bé szálongált oláhság, az nap, a rablást bénem végezhetvén, nem érkeztek Brádra jönni...a megye fő Ispánja ifjb. G. Bethlen Gábor, ...id. Hollaki Ferenc, Kozma Lajos nejével ( ez utóbbi csakugyan másnap szerencsétlenségére megint vissza tért) menekültek magyar honba.....mintegy 20 szekérrel ezen hó 23-án virradóra utnak indultak: Brádról –(27 személyt sorol fel), Kristsorról – ( 9 személy), Körösbányáról – (14 személy). Hunyad megyeiek (2 személy)”

A menekülők Nagyhalmágyig jutottak, az ottani fegyveres románokat kikerülendő, a ma Arad megyéhez tartozó Leasa (volt Sövényes) felé fordultak. A románok észrevették őket, félreverték a harangot és akit elkaptak visszakényszerítettek Halmágynak.

 “..különösen Baternay Antalt – ki előlük el rejtvén magát- erősen keresték, mondván: hogy annak vére után szomjuznak....”

“...de mivel egysem mert magányosan a bokrokban- mint vad állat-bújkálni Baternay Antal és Imre arra igyekeztek a kalauzt bírni, hogy őket az erdőkön keresztül ál utakon magyar ország széléig nőjeikkel s gyermekeikkel ki vezesse -... mit a vezető... meg tenni teljességgel nem akart.

Baternay Imréné és egy Nándra Klára nevű aszony, gyermekeikkel, visszamentek a kalauz házába éjszakázni. Baternay Antal, a felesége, Géza nevű kisfiukkal és Baternay Imre, a memoár írója együtt maradtak. Más “botorkálók”-kal egyetemben a távolban tűz lobbanását és három mély dörgést hallottak.”Jól felvéve a tájékot” többeknek az volt a véleménye, hogy Zalatnán történt valami, a bányavárost megtámadhatták a románok.(Baternay Imre ekkor azonnal elhozta feleségét és gyermekeit a kalaus házából.) Másnap, október 25-én délután fél négy tájban, megtámadták Körösbányát is. A helybeliek először házról házra járva, bevonták a háromszínű lobogót és fehéret tűztek ki helyébe, majd a Schisel patikusnál elhelyezett kétfejű sasos címereket (a tűzoltóságé volt) szögeszték ki a házaikra. Ifj. Ribitzei Ferenc vezetésével, fehér zászlóval, küldöttség indult tárgyalni a románokkal, akiknek egy “Mik Lucza Petrucz” volt a vezérük. A támadók a fegyvereket kérték a császár nevében, és mit tehetett volna a Körösbányán maradt, fegyverforgatásra alkalmas, 20 magyar? (Baternay itt egy pontos számadatot ad meg Zaránd vármegye lakosságának etnikai össztételéről: 710 magyar, 51.323 román)

A kézirat szerzője ezután névszerint felsorolja azokat személyeket akik habár Brádról elmenekültek, Halmágynál románok kezére kerültek és ezek meggyilkolták őket.

Brády Andrást egy fejsze fokával súlytották fejbe. Killer János nevű kocsisát, aki menteni próbálta Brády Andrásnét és még egy pár személyt, lándzsával átdöftek “ a leg kínosabb vonaglások között lelte halálát, s ura testére rogyott” Brády Andrásnét, született Szimonides Teréziát több halálos szúrással öltek meg, özvegy Kristóri Ábrahámné, született Brády Joszephának a hasát hasították fel, leányát a 15 éves Matildát 6 éves kistestvérével átszúrva gyilkolták meg.

Itt megszakítom a felsorolást, nem tárgya ezen írásnak az ördögi kegyetlenséggel elkövetett gyilkolások ecsetelése. (Ezeket a borzalmakat maga az egyik elkövető, Trifa Ioan is elismerte kihallgatása során) Baternay Imre ezután áttér a következő napokban Acsuca, Bradesti, Csucsa, Brád, Körösbánya, Cebea környékén és Hunyad megyében megtörtént, hasonlóan véres események leírására. Rengeteg nevet sorol fel.

“Ugyan ezen hó 29-én reggel mint egy 9. óra tájban megérkezik Leiningen regimentjéből fö hadnagy Klima, ki is Körösynél a néhány magyarokat meg pillantotta, bámulva ezen szókkal üdvözlé: -Hát még életben vannak ? s azzal egyenesen a táborba sietett, a hova a magyarok is kirendelve voltak”

1849 februárjában, a románok lecsillapítására, a megyébe berendelték Sánta kormánybiztos kíséretében Csutak Kálmán őrnagyot 3 ágyúval és 1200 honvéddel. Ezután Hatvani Imre története, az abrudbányai és a verespataki mészárlások következtek.

 

“Itten gyenge tollamat le teszem, és a történtek mélyebb okai fel fedezését,......egy késöbbi arra való hivatással inkább el látott, történet íróra bízom”

.......................................

1. 1848 június 2-án a mihálcfalvi lázongó román jobbágyok megtagadták az úrbéri szolgáltatásokat és szembeszálltak a kivezényelt székely határőrökkel. Balázs Manó kapitány elrendelte a sortüzet.