“... tehetetlen kívánalma tébolyát e személyek szent vérének kiontásával vágyta csillapítani... “
(Zah Felician ítéletlevele)
Nápolyi Caroberto-t behozzák az országba (Képes Krónika)
1300 augusztusában a dalmáciai Spalatóban partra szállt egy tizenkét éves fiú, Caroberto, V. István király dédunokája. Pápai és Anjou párti segítséggel Esztergomba vitték, majd 1301 tavaszán Bicskei Gergely érsek egy puccs-megkoronázással Magyarország királyává tette, és az ifjú királyt visszavitték a biztonságosabb délvidékre.
Magyarország előkelői pedig választottak maguknak két ellen-királyt, kiátkoztatták a budai papokkal a pápát, és az országban rendületlenül tovább harcoltak egymással tartományurak, erdélyiek és a püspökök jórésze. Habár I. Károly és hívei végül bevették Budát, a király uralma továbbra is az oligarcháktól függött. A pápa követének, Gentilis de Monteflorum bíborosnak 1308 novemberében, a Keykus-i (Kékes) zárdában, sikerült átmenetileg kiegyeznie a leghatalmasabbal, Csák Mátéval.
Csák Máté hódolati irata felsorolja a nagyúr nyolc bizalmas emberének a nevét is. Közéjük tartozott Magister Felicianus de genere Zaak (1), kinek nevét a visegrádi rémdráma tette hírhedtté.
Gentilis bíboros bejövetele. Képes Krónika
Anjou Károly, több éves háborúban, egyenként számolt le a lázadó és a vele ellenkező tartományurakkal. Családaikat vagy megsemmisítette (Aba és Borsa nemzetség), vagy jószágaik elkobzásával ártalmatlanná tette őket, Csák Mátét pedig, annak haláláig, “hűtlen”-nek nevezte okmányaiban (2) Ez a Zah nemzetséget is érintette, és Felician elhagyva (3) trencsényi Mátét, csatlakozott a királyhoz, aki védelme alá vette. Hatalma megszilárdulása után I. Károly otthagyta Temesvárt és székhelyét Visegrádra tette át. (4) Itt, in suburbio castri Wyssegrad játszódott le Zah Feliciannak az éppen ebédelő királyi család ellen elkövetett sikertelen merénylete.
“…az ördög egy Zaah nemzetségbeli, Felician nevő éltes és őszülő fejű nemes szívének azt sugallta, hogy egy napon karddal ölje meg urát…” (Képes Krónika 206.fejezet)
Kevés konkrétumot tudunk az indítékkal kapcsolatban. Az ítéletlevél annyit említ okként, hogy a királynak szándékában volt Feliciant megfosztani méltóságaitól (dignitatum provatione edomare intendebat) és ő, megfertőzött, tébolyult kutya módjára, mint akire a veszettség átragadt (velut canis insania infectus, in canis rabiem converses) a királyi családra tört. Mitől lobbant fel a fájdalom Felicianban ? Károly két oklevélben is felemlíti az eseményt, igaz csupán részleteiben és ezekben sem találunk utalást az indítóokra. A két oklevél szövege annyira szenvedélyes hangú és áradozó stílusú, hogy bizonyítja, több évvel a merénylet megtörténte után is a király még mindig élő megdöbbenését és iszonyát..(5) Az ítélkezők szemében a személyes indíték bizonyára eltörpült azzal a súlyos cselekedettel szemben, hogy Felician az uralkodói családra emelt kezet. Károly az országnagyokra hárította a büntetés kiszabását, azok pedig példát statuáltak, elrettenteni igyekeztek, és talán a felemelkedés egy lehetőségét is keresték ebben az ítéletben, s így magyarázható ennek kegyetlensége. (6)
“(….) Mialatt a Pannón királyság vezérlő nélkül sok háborúsággal és szorongátással volt zaklatott, immár végre igaz kormányozója védelme alatt nyugalomra lelt, Károly urunk a magyarok dicső királyával a béke bőséges áldásában és a rég óhajtott nyugalom élvezetében örvendezhetik (…) íme ártva e megszilárdult békének, a Zah nemzetségbeli Zah fia Felicianus, kinek szülői neve a fájdalom fellobanását jelenti, az alávalóság szétágazó lángnyelve, az ország népének galád mocska, a néptömegek undorító váladéka, a mennyek házának undora, az erény gyászos kardja (…) midőn ő felsége udvarában az Úr feltámadásának napját követő nyolcada után következő keddi napon (1330 április 17-én) király urunkat és az ő körében levő Erzsébet királyné asszonyunkat, a kiváló Wladislai, Lengyelország királyának leányát, valamint Laios és Andre hercegekkel együtt,- azóta, hogy a néhai Trencséni Máténak, az ország notórius hűtlenjének seregéből kivált és a királyi fenség azon hívei közül való ként jutott előre, akik a pártütők közül csatlakoztak, akit nevezett urunk királyunk (...) megvédett, oltalmazott (....) –(megtámadta), tehetetlen kívánalma tébolyát e személyek szent vérének kiontásával vágyta csillapítani.
Minnél több méltóságcímekkel tartá őt a királyi felség kegye, annál bűnösebb és iszonyatosabb gaztettek megtevésére vetemedett. Ezért a királyi béketűrés (…) megfosztani szándékozott méltóságaitól és nem fővesztésre ítélni (…) De ő a jótéteményekről megfeledkezve, csak a méltóságaitól való megfosztásra gondolva, róka módra csalni készen lépett a király lakosztájába (domum regiam ), megfertőzött, tébolyult kutya módjára, mint akire a veszettség átragadt, támadott és kivont, suhogó kardját vérrel mosta le, vágásokat ejtve természetes urán és a királynén. Ezáltal király urunk jobb kezén nehéz sebet kapott, királyné aszonyunk – fájdalom - örökké siratja csonka jobb kezét. E Felicián ártó esztelenségében a királyi sarjadék tőből való kiírtásában igyekezett (…) megérdemelte, hogy rettető halállal lakoljon (…) a gonosztettben nevelt fiával együtt legott, majd felfalatták tetemeiket a kutyákkal. (…) a királyi kegyesség ahelyet, hogy felemelte volna sérelemért bosszúálló kezét a nevezett megfertőzőtt kutya fajzatra, nemzetségére és rokonaira, inkább személyesen megjelent, felmutatta nekünk- országa nemeseinek, báróinak és nagyjainak- az elítélendő felségsértés jeleit, a borzasztó sebet a jobb kezén, és megmutatt a saját és királynénk és a nevezett két fiának a nemes vérrel borított ruháit (…), továbbá bemutatta királynénk négy újját és fia leszelt hajfürtjeit (…) és a jog útján kért igazságszolgáltatást. (…) Nevezett Felician (…) királya vérének ontásával inkább egész Magyarország népének akart siralmat okozni. Ezért mi az ország nemesei, a megnevezett bárókkal és országnagyokkal, nevezetesen Drugeth János nádor, a kunok bírájával, a somogyi, tolnai, bácsi, fejéri, zemplényi és ungi ispánokkal, Tamás erdélyi vajdával, aradi, csongrádi, zonuki (szolnoki) ispánnal, egész Szlavónia bánjával, (felsorolásra kerül Magyarország összes megyés ispánja, a királyi tárnokmesterek, a budai rector, az asztalnokmester, a lovászmester) az ország feudáit és méltóságait kezükben tartókkal, pecséteikkel mindenkorra jóváhagyják és megerősítik a jelen iratot (….) több napos tanácskozással és alapos meggondolással, egymással egyezőleg (…) elhatároztuk a következő meghozott ítéletet.
(…) minden nemzetségéhez tartozót harmadiziglen halálos ítélettel sújtunk. Felician nőtestvéreinek fiai és leányai, tulajdon leányainak utódai is véres büntetést viseljenek. Kik nevezett Felician leányait hitvesül vették azoknak testvérei és szoros rokonsága (sógorai) kitíltatik az udvarból, de meghagyatnak békében tulajdonukban (…) Ha azonban ez írtózatos tett cinkosának vádolható kétségbevonhatatlanul, az halálbüntetéssel lakoljon és minden birtokától és összes jószágától őt megfosszák. A nevezett Zah nemzetség harmadiziglen túli tagjaira örökös szolgaság adasson, mint a király elrendeli, a fővesztésre és szolgaságra ítéltek birtokai örökre a király kezébe szálljanak.
Kimondjuk, hogy nőtestvéreinek leány és fiúunokái az ítélet szennyétől mentesüljenek, a nevezett galád nemzettség asszonyai törvényes házassággal idegen nemzettségekhez kötődnek, ezért hogy a rend ne gyengüljön (…) a mondott nemes asszonyok férjei, maguk, és fiaik és leányaik, ugyanúgy örökösei, a fenti büntetés alá nem esnek semmiképpen……(Felicián nőtestvéreinek unokái mentesültek a végzés alól.)
A megyés ispánoknak, az összes megye nemeseinek és szolgabíráinak “vizsgálódást” kell tartaniuk az elítélt Felician nemzetségével első-, másod-, és harmadfokig rokon személyek felkutatására, hogy azok megkapják a reájuk kirót büntetéseket, és fel kell írniuk a meglelt távolabbi rokonok nevét és birtokait, mert ők királyi szolgaságba kerülnek.
Kiterjesztik a fővesztés büntetését minden olyan személyre akiről kiderül, hogy előmozdította, részese volt, vagy valamilyen módon elősegítette a merényletet. E lehetséges személyek nagyon alapos felderítésére adnak parancsot. Erre maga a király is figyelni fog, és megszigorítják azokat a feltételeket, melyek alapján valaki az udvarban szolgálhat.
….….. Kelt Visegrádon, a Szent György vértanú ünnepét követő 22. napon (május 15), az Úr megtestesülésének 1330. évében, és nevezett királyunk uralkodásának szintén a 30. évében. “(7)
Erzsébet királyné gyermekeivel
Zah Felician nevével legkorábban egy 1275-ben kelt dokumentumban találkozunk, amikor a még gyermek Felician fívérével és nagybátyával, Jób pécsi püspökkel osztozik birtokában. A világi javakért küzdő lovagpap sem hazudtolta meg nemzettségét, a legféktelenebb főurak közé tartozott.(8) Nem tudjuk Felician hogyan emelkedett Csák Máté vezető emberei közé, de tevékenyen kivette részét a hatalmaskodásokban. A rozgonyi csatát követően, Tamás esztergomi érsek panaszaiban Zah Feliciant azok közt említi, akik kárt tettek az érseki jószágokban. 1310-ben a Pilis megyei Bajt, 1311-ben a vágszerdahelyi birtokot dúlta fel és ezer ezüstmárka kárt okozott. (az 1311-dik évi rombolással kapcsolatban az érsek Csák Máté egy Fulcyanus nevezetű familiárisát említi).
Csák Máte hatalmának hanyatlásakor Felicián már nem tartott ki a nagyúr oldalán, és 1318 táján, hogy birtokait megtarthassa átállt Károly táborába (egyes történészek szerint Károly zsarolással kényszerítette erre Feliciant). Milyen tisztséget töltött be a király udvarában nem tudjuk pontosan. A Zichy-kódex (I., 609) „miles”-nek nevezi Feliciánt, így feltételezhetjük, hogy a palotát őrző, királyi adományokkal kitüntetett fegyveres volt, és jelenléte a király közelében természetes lehetett. Felicián azon a napon magát királyt kísérte, Erzsébet királynéval, Lajos és András hercegekkel együtt (dum in regie aula Maiestatis …comitaretur). Erre vonatkozhatnak a Képes Krónika szavai: „szabad bejárása volt hozzá (mármint a királyhoz), ajtaja szabadon nyitva állt előtte”. Ám magas hivatalokat vagy méltóságokat nem kapott Károlytól, mert Felician neve sem a főispánok sem a zászlósurak közt nem szerepel.
Zah Felician merénylete. (Képes Krónika)
A merénylet elkövetésekor Zah Felician özvegy volt. Leányai, egy fiatal (juvenis) fia és férjezett nővérei voltak, fívére már nem élt (az 1275-dik évi okmányból tudjuk, hogy volt egy Jób nevű fívére). Fia nevét Nagymartoni Pál országbíró 1329 augusztus 10-én kelt okmánya őrizte meg (9), leányai nevét viszont csupán a krónikák ismerik.
A király személyes panasza és a meghiúsult véres merénylet részletei a hivatalos oklevelekben azonosak, ezért elsősorban ezeket kell hiteles adatként elfogadni.
Az oklevelekben leírtakhoz képest a krónikák apró eltérésekkel mesélik el a merénylet lefolyását, viszont „alaposan” kiegészített részleteket közölnek ennek kiváltó okáról. Míg az ítéletlevél Feliciannak méltóságaitól való megfosztását említi okként, addig a Képes Kónika ezt nem veszi át, csupán a Károly 1336-ban kelt oklevelében szereplő megjegyzést, miszerint a Felician lelkét megérintő ördögi sugallat (diabolus misit in cor Feliciani, ut Karolum...occideret gladio...) tekinthető a merénylet idítékának, és nem Felician személyét, egyedül tettének vehemenciáját hasonlítja egy veszett kutyáéhoz (..vehementissimo impetu more canis rabidi...) Bonfini alapvetően másként értelmezte a történteket. Szerinte az egész királyi családot megcélzó merénylet oka az volt, hogy Felicián magát kívánta a trónon látni („Elhatározta, hogy étkezés közben váratlanul megtámadja a királyt, a gyermekeit és a királynét, hogy vele együtt utódait is megölve zsarnoki uralomra tegyen szert, és mindennel kénye-kedve szerint rendelkezzék.”) Bonfini tehát nem sok hitelt adott a Zah Kláráról szóló kószahírnek: „Alii illatum....Due Feliciano fuere filiae; unam inter servitia reginae insinuarat, cui Clarae nomen fuit; alteram Copai conjugarat Sebeu apelletam - Két leánya vala- úgymond- Feliciannak; egyiket, akinek Klára volt a neve, a királyné szolgálatába adta; a másikat Sebeu nevűt, nőül adta Copaihoz. Azt, aki a királynénál szolgált, lemetszett ajkakkal, levágott orral és kezei nyolc ujjának mecsonkításávak hordozták körül az utcán és tereken (Bonfini: Rerum Hungaricum...II. IX.k.) Jobban ismerte Felician családját mint az ítéletet meghozó országnagyok, mert míg az ítéletlevél Felician fiait és leányait említi, krónikásunk tudta, talán már nem létező korabeli forrásokból, hogy Feliciannak csupán egy fia volt, csak egy fiú kivégzését említi (unacum filio suo interemptus).
Az apai bosszú, mint indíték, egy olasz krónikás tolla nyomán látott napvilágot. Ezt azonban történeti adatok nem támasztják alá. A névtelen történetíró Erzsébet itáliai látogatása során, a királyné környezetében lévő asszonyok pletykáiból értesülhetett az évekkel azelőtt történt merényletről, és mivel Adrást mint élő személy említi a mű 1345 elött keletkezhetett. Felician leányát a névtelen olasz Erzsébetnek és nem Klárának mondja. Nehéz elképzelni, hogy tizenegynehány év múltával egy ilyen ominózus ügy egyik főszereplőjének nevére már ne emékezzenek pontosan, és még furcsább, hogy a leány további sorsáról, megcsonkításáról az olasz krónika semmit sem tud. A csábító Károly király unokaöccse (ő Martell Károly leányának a fia lenne, de ilyen személy nem szerepel a történelmi feljegyzésekben) és nem Kázmér, a királyné öccse. (10)
Mügelni Henrik, aki harminc évvel a történtek után írt a merényletről, IV.Rudolf német hercegnek ajánlva könyvét, habár nem említi Viltzian (Felician) leányának nevét, leírja annak megkínzását. A csábító itt Kázmér, akit maga a királyné segít, hogy a leányt elcsábítsa (mit der kunigin willen). Jan Długosz lengyel történetíró már kialakult mondát talált a XV-dik században, és körültekintően ír a visegrádi felségsértő indítékáról: „Vannak akik állítják, hogy Felician azért lett annyira dühös, mert leányát Klárát, Erszébet királyné kiszolgáltatta öccsének Kázmérnak....” Pray György szerint Kázmérnak vajmi kevés köze lehetett a történtekhez, mert csak így magyarázható Długosz azon állítása, hogy a Zah nemzettség több tagja épp Lengyelországban talált menedékre, és ott letelepedve Almaciones néven éltek tovább (közülük került ki a Benyovszky család őse, Benjamins aki testvérével Urbánnal visszatértek Magyarországra Luxemburgi Zsigmond idején).
Zah Felician tette az elkövetés óta hiányérzetet kelt. Csak találgatjuk a kiváltó okot. Ami kétséget kizáróan bizonyítható az okmányok szövegének az elemzésekor, az a hirtelen felindulásban elkövetett cselekedet. Bármi váltotta is ki Felician tomboló bosszúvágyát, a korabeli történetírók szemében egy motívum - leánya elcsábítása - több hitelet érdemelt mint egy lehetséges összeesküvésben való részessége. Pedig az ítélkezőkben felmerült ez a lehetőség, mert az esetleges cinkosok felkutatását írják elő (meghagyva, hogy azok bűnösségét bizonyítani is szükséges), ám pontos megfogalmazásban nem találunk adatot sem szervezkedésről sem összeesküvésről. Gondolhatunk arra, hogy a mellőzöttség érzete, tisztégeitől való megfosztása felett érzett elkeseredettsége (habár még mindig a király közeli embere) összeesküvésbe kergette Feliciant, ám cselekedetét olyannyira hirtelennek és önpusztítónak vázolják mind az okmányok, mind a krónikák, hogy lehetettlen a szerveszkedés nyomát fellelni benne.
Piast Erzsébet házioltára (New York-i Metropolitan Museum)
Az sem lehet tudni pontosan ki volt Felician elsődleges célpontja. A királyi család megközelítése számára nem okozhatott gondot, szabad bejárása volt a királyi aulába. Azon a napjon pedig épp a király kíséretében volt, és követte őt a belső terembe (domum regiam) is. A merénylet pillanatában kevés udvari ember volt Károly közelében, és Felician támadása hirtelen, váratlanul érhetett mindenkit. A ítéletlevél megfogalmazására alapozva, a kezdetet talán senki sem érzékelte (...támadott és kivont, suhogó kardját vérrel mosta le..) Így Feliciannak lett volna ideje halálos támadásra is, a királyi testőrei későn, csak a lárma zajára jöttek a terembe. „Az ajtókon keresztül innen is, onnan is berohantak a király bajvívó vitézei, és rettenetes kardjukkal ízekre szabdalták a nyomorultat; kardcsapásaik szinte teljesen eltorzították”- mondja a Képes Krónika. Az, hogy az uralkodónak szánt első csapás csak részben sikerült, vagy még több elkeseredést és dühöt váltott ki Felicianból, vagy elbizonytalanította, ami egy tapasztalt kardforgatótól mint amilyen ő volt, tette kaotikus „kivitelezésé”-re vall.
De más feltételezésekre is hagyatkozhatunk. A pillanat kiválasztása megfelelő volt, ám előrehaladott kora, talán zavart lelkiállapota, no meg a királyi család jószerencséje akadályozta Feliciant. Valószínű, a királyra támadt (Képes Krónika miniatúrája) ám Erzsébet „látványosabb” sérülése a királynőre irányíthatta a krónikások fantáziáját, és Zah Felician tettét rokonították a Gertrudis elleni merénylettel.
Ha Zah Felicián tettének indítékával adós is maradt a történetírás, a Képes Krónika szavai jól érzékeltetik azt a légkört mely a királyi udvarban uralkodott és Felician cinkostársa lett.
"Károly király erős kézzel fékezte meg az úrakat, aztán békét teremtett az egész országban. Békességben élt a nép és lassan-lassan megbékéltek a legyőzött úrak is. De azért a hamu alatt ott izzott a parázs és a megbékélt urak hamar a kardjukhoz kaptak.”
........................................
1. A Zah nemzetség legkorábbi nyoma III.Béla korából való. 1185 és 1189 között Thomas de genere Zach volt Somogy és Fejér vármegyék főispánja. II. Endre idejében már gyakori név a tisztség viselők kött. Például : a Váradi Regestrum (§.229) Stephanus de genere Zachu de villa Berenta-t mint Bánk, Bodrog vármegye főispánjának a pristaldusát (birósági végrehajtó) említi. A Felician elterjedt keresztnév lehetett a Zah nemzetségben. Már 1227-ben találkozunk vele. A váci káptalan bizonyítványában igazolja, hogy Werebi Zakariás fia Henche comes Harkyan-i birtokát megszerezte, és az okirat szövege megemlíti a Dunántúli Zah nemzetség több tagjának a nevét, köztük egy Felyciant is (A Zah nembeli Tordas fiai verekedés közben megölték II.Endre káplánját) Nagyszámú és tekintélyes birtokú nemzetség volt Veszprém, Tolna, Somogy és Nógrád vármegyékben. A nemzetség somogyi ága szerencsésen túlélte a merényletet követő megtorlást.
.
A budai papok kiátkozzák a pápát ( Képes Krónika)
2. A kiközösített kényúr, ha nem bírt dacolni a királlyal, az egyházat és a nyitrai püspököt háborgatta. Elvette annak trencsényi kúriáját, javait lefoglalta, jobbágyaival építette fel Trencsény és Tapolcsány várait, felégette és elfoglalta a püspöki székhelyet, Nyitra várát. Az egyház, még trencsényi Máté életében óvást tett, hogy a nagyúr halála után e javakat ne adományozhassák másnak.
3. “...a néhai trencsényi Máténak, az ország notórius hűtlenjének seregéből kivált.. “ (Zach Felician ítéletlevele)
I.Károly házassága Piast Erzsébettel
4. Az, hogy Fehérvárral, Esztergommal vagy Budával szemben Visegrádot választotta, mutatja, a király mennyire nem kedvelte a “hagyományokat“. Korlátlan uralkodása és intézkedései (országgyűlések eltiltása, az Árpád-házi királyok biztosította nemzeti szabadságok “megnyirbálása“ és az egyházi rend ellen tett lépései) ellen a püspöki kar kétszer is panaszlevelet terjesztett fel Romához, megjegyezve, hogy sokak elkeseredése lázadásba fog torkollani.
5. A két adománylevél kivonatos fordítása:
Sándor fia János adománylevele 1336 márciusából
" Karolus, Dei gratia,……..midőn János étekfogói teendőit a mi személyünk és a velünk ebédelő királyné előtt végezte volna, akkor a gonosz és ravasz Felician, Zaah fia a Zaah nemzettségből, vakmerően a mi vérünkre, valamint hitestársunk és szeretett fiaink vérére áhítozva, teljesen ki akarta a királyi sarjadékot írtani, kivont karddal rohant reánk, nőnkre és gyermekeinkre……a királyné asszony jobb kezének ujjait levágta, a mi jobb kezünket súlyosan megsebesítette és fiaink egyikének hajfürtkeit is leszelte: a nevezett János megmentett minket elszánt gyorsasággal a veszélytől. Földre terítette Feliciant, s többször átszúrva őt hegyes tőrével, pokolra küldte az ördögökhöz….Midőn pedig mi az összes magyar nemestől és országnagyoktól egyhangúlag hozott mertorló ítéletet követeltünk, azon országnagyok és a nemesség egész gyülekezete úgy ítéltek, hogy nemcsak Felician és fiai, leányai, hanem az ő nemzetségéhez tartozók valamennyien harmadiziglen halállal büntessenek…."
(Fejér:Codex diplomaticus…VIII/4, 157-159)
Pál országbíó adománylevele 1341-ből.
" Nos Carolus, Dei gratia, Rex Hungariae,......Somogy megyei jószágokat, melyeket a Zaah nemzetségbeli Zopa Pál fiai bírtak, elsősorban azért, mert mikor mi a felséges Erzsébet királyné hitvesünkkel, egykor László lengyel király leányával és szeretett fiainkkal Loyus és Andrea hercegekkel az udvari teremben együtt voltunk, a nevezett Zaah nemzetségbeli infelix (boldogtalan) Felician.....kirántva kardját nekünk, természetes urának és a királynénak vérét ontotta, de az egész királyi sarjadék kiirtására törekedett, amiért fiával együtt szörnyű halállal bűnhődött és a kutyák falták fel testét…Ekkor a Zaah nemzetség birtokai ...kezünkre jutottak…."
(Fejér:Codex diplomaticus.... VIII/4, 490-491)
Anjou Károly (Képes Krónika)
6. Felician családján véghezvitt kegyetlenkedésre a Biblia szavai is adhatnak néni magyarázatot. Az atyák vétkéért még a negyedik nemzedéknek is bűhődnie kell (Exodus 20:5) Az országnagyok azon határozata, hogy fel kell kutatni és megbüntetni minden olyan személyt akinek tudomása lehetett Felician készülő merényletéről, talán nem minden anyagi érdek nélkül került be a szentenciába. Számtalan visszélés, önérdekű feljelentés történhetett, hogy a „bemártottak” birtokait megszerezhessék. Feltehetően kicsikart vallomások nyomaira bukkanunk Károly 1331 szeptember 29-én kiadott adománylevelében, melyben palásti Bors családjából származó Kopai (Zach Felician veje) és testvérei birtokait udvari szolgájának Besenyő Györgynek adományozza, aki a palásti testvérek kézrekerítésében segítkezett. Palasti Bors fiait latorságért is „megjelölték”. Tehát voltak akik vallották hogy a palásti fívérek birtokaikat rablással, hatalmaskodással vagy erőszakkal szerezték. A király Kopai összes rokonát hűtlennek és érdemtelennek nyilvánította, majd örök hallgatásra ítélte őket (a vérítélet által sújtottak elkobzott vagyonára nem tarthattak igényt).
„Karolus... et nos infidelitates enormes ipsorum filiorum Bors, eo quod in cruentacionem sanguinis nostri, mutilacionemque manus domine regine consortis nostre carissime per Felicianum filium Zaah, de genere Zaah, proximum eorum dampnate memorie.....perpetratis participes extiterunt et quia..... iidem filii Bors in crimen poblici latronicii reperti, suspensione patibuli occumberunt... - Károly... Borsnak, a hozzánk rendkívül hűtlen fiai, alik vérünk ontását és kedves házastársunk, a királyné kezének megcsonkítását elkövető átkozott emlékű rokonuk, a Zaah nembeni Zaah fia Felician bűnében részesek voltak, és Borsnak ugyanazon fiai még nyilvános latorság vétkében is megjelöltettek, ezért akasztófán lelték halálukat..”
A Zah nemzetség birtokainak „megkívánása” hosszú évekig folyhatott. 1341-ben nagymartoni Pál országbíró feljelenti a somogymegyei Zopa Pál fiait, Jánost és Miklóst, és elkéri azok jószágait, hivatkozva a Zach nemzetségbeli származásukra. A vármegyei békebírák viszont bátran oltalmukba vették Zopa Pál fiait az országbíróval szemben. (Fejér: Codex Diplomaticus...VIII/4, 490)
Ennek a “hagyománynak” szab gátat 1351-ben Nagy Lajos az Aranybulla felújításával. A halálos büntetéssel sújtott személyek rokonai sértetlenek maradnak mind személyileg mind vagyonilag: ”Si quis nobilis ordine iudiciario…in poena…sententiae capitalis…convictus fuerit,...filii, fraters, proximi, sorores et uxores...non debent aggravari, sed in possessionibus, dominus et bonis iprorum quieti et pacifici permaneant – Ha akik nemes ítélőbírói rendeletben….büntetésül …fővestésre ítéltettek…(és vétkeiket) reájuk bizonyították… fiaik, testvéreik, hozzátartozóik, nővéreik és feleségeik…nem tartoznak súlyosbítással, maradhatnak birtokukban, otthonukban és javaikban nyugalomban és állandó békében.”(9. és 10. cikkely)
7. Az ítélet szövegét nem az eredeti példányból ismerjük, hanem annak egy XVI-dik századi másolatából. A másoló, a történetíró Istvánffy Miklós a dokumentum margójára feljegyezte, habár az évkönyvek hallgatnak Felician indítékáról, az öldöklés általánosan ismert oka Zah Klára elcsábítása, melyet “per manus traditia fama fert, et cythare dis ad lyram canitur - a hagyomány keze szóbeszéddé formált, és gitárral gazdagítja, lírán énekli azt.”
Gitáros. Pampelunei katedrális (freskó 1330-ból)
8. Jób püspök két pápának is gondot okozott. IV. Sándor pápasága idején elfogatta a somogyi Szent Egyed-kolostor apátját, majd világ csúfságára hátrakötözött kezekkel lóra ültette, szájába zablát adatott, úgy mutogatta s végül tömlöcbe vetette.(Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis, 1896, Tomus primus, 141, 154) II. Urbán pápa megbízottakat küldött a panaszok kivizsgálására. A pápa 1263 októberében kelt levelében arcátlan és kriminális cselekedetekről szól az ötegyházi (pécsi) püspök nevével kapcsolatban. (Iob Episcopum Quinqueecclesiensem ...insolentias et crimina...) Zah Jób püspököt paráznasággal, fajtalankodással, vérfertőzéssel és gyilkosságal vádolták meg a szentszék és a királyi trón előtt, de a vizsgálódások ellenére megőrizte tisztség. (Fejér:Codex Diplomaticus... IV/3, 169)
9. Felician mester bevádolta a Pozsony vármegyei főispán előtt egy French nevű serviensét, aki őt állítólag megkárosított, eltulajdonított tőle száztizenhárom ezüstmárkát. A vádlott magát ártatlannak mondta, így az ügyet a király színe előtt, Visegrádon, párviadal által voltak kötelesek eldönteni. Személyesen, lovon és hadifegyverzettel felszerelve. Ám a párviadal helyszinén, a zászlós urak és a nemesek, valamint Pál országbíró (a királyt képviselte) közbevetésére megegyeztek abban, hogy ha Felicián mester (aki már csak száz márkát igyekezett behajtani serviensén) megjelenik a nyitrai káptalan előtt és ötvened magával- nemesekkel- esküt tesz, hogy French a száz márkát eltulajdonította, akkor szerviensének ezt az összeget meg kell fizetnie. Felician mesternek nem sikerült a kívánt számú nemessel megjelennie, így a követelt összegből csak hatvan girára tarthatott igényt. Serviense viszont ezt a summát sem bírta egy összegben lefizetni így egy újabb megegyezés jött létre köztük, a királybíró előtt, miszerint French a maradék huszonegy girát tizenkilenc nap múlva fogja Felicián mesternek megfizetni. Ha közben Felician meghalna, akkor a pénz, az országbíró színe előtt, Felician nevű fiának fogja átadni (Magistro Feliciano, vel si ipse medio tempore decederet, tunc Feliciano filio suo).
(Zichy kódex I. 324, 333 )
10. „.....anni domini MCCCXLIII, venne a Roma la reina de Ongaria, madre de lo re Ludovico de Ongaria, e’ de Andrea re di Puglia suo fratre... – 1343-ban Romába jött Magyarország királynéja, Lajos Magyarország királyának és testvérének, András, Puglia királyának az anyja....” mondja a krónikás, majd a merénylet elbeszélésével folytatja:
„ Feliciannak volt egy leánya, Erzsébet, ki a királyné udvari kiséretéhez tartozott (Elisabetta per compagnia de la reina...in corte regale) A király unokaöccse (lo quinato de lo re) a királyné segítségével meggyalázta a leányt. Eljött az idő, hogy atyja a királynétól hazavigye, férjhez adja. Erzsébet azt mondta: Nem illik, hogy férjhez menjen az, kinek becsülete a király árnyékában elveszett. Hallván ezt Felician, felháborodott.....Ifiú lovag fiával azonnal a királyhoz indult, hogy beszéljen vele...”
A következőkben a krónikás átkölti az általánosan ismert történetet. Felician, mivel a királyt nem találja mert az táborba szállt, utána megy, feloldozást kér a király gyóntatójától, aki nem érti miért kéri azt, ám megadja neki. Felician áthatol a királyi sátrat védő sáncokon, bebocsátást kér a királyhoz, miközben fiát kívül hagyja (Stà qui!) és felkészíti az elkövetkezőkre - „ Ha zajt hallasz, vágtass, lovad jól fog vinni.”, majd belép az épp ebédelő királyi családhoz. A mit sem sejtő király Feliciánhoz szól: „ Megtaláltad, bolond, Csehországban az acélt melyet nekem igértél ?” Felician felemelte kardját két lábnyira (piu de doi piedi) a király feje fölé és lesúlytott. A királyné kezével fogta fel a csapást. „ Atya és fiú együtt haltak meg Erzsébet nyelve miatt”
Fontos apróságot is közöl a krónika írója, a királyné ujjai a második izületnél voltak lemetszve (talán láthatta a királyné csoka kezét) és nem tőből.”Questa donna havea quattro miesedeta de la mano ritta”
