A SZENTANNAI FÖLDVÁR I.

A földhányások ma is jól kivehetők, már attól függően, hogy a szántások hol mennyit tüntettek el belőle

A Solymos-Lippai völgyszoros kijáratánál elterülő aradi síkságnak a Maros és a Fehér Körös közötti része, valamikor a negyedidőszakban, a Maros folyó deltavidékének adott helyet. A XVIII-dik század dereka táján kezdődő szabályozások ig szilfákkal sűrűn benőtt, erdős-lápos térség volt ez, melynek központi, magasabban fekvő része (Szokodor-Szentanna-Szombathely-Arad) védve volt az áradásoktól. A szentannai földvárat ideális helyen emelték, ezen a magaslaton, csaknem 20 kilométerre a Maros mai medrétől. Megálmodóinak a múltban sem kellett áradástól vagy elmocsárosodástól tartaniuk, és kitűnően ellenőrizhették innen a Maros völgyét és a Világosi dombokat.

Tövestől kitépett szilfa Arad vármegye címerében (és az 1741-ki országgyűlésen használt pecsétjén)

A földhányások ma is jól kivehetők, magasságuk 30 centimétertől 2 méterig változik, már attól függően, hogy a szántások hol, mennyit tüntettek el belőle. Ezt nevezik ma a szentannaiak “Die Schanzen”-nek vagy “La Varbă”-nak. Ez volt a „Földvár”. Jól látható a szentannai templomtól délnyugatra, a Zimándra menő út mellett, ahol a vasúti őrház állt régen. Ettől kb. 800 méterre van a legbelső kör, a „Schanzhügel”, a halom (az 1882-es mérés idején 4 méter magas volt).

Legelőször a Jozefiniánus térkép említi ( XXIV/XXX. – alte Schanz), majd 1835-ben Fábián Gábor: egy nagy, régi sánc amelyet Földvárnak vagy Varbának neveznek, közel 50 holdnyi területet ölel át (mai mérések alapján 78 hektár alapterületű).

A körárok széle mentén talált égetett parittya-kövek. Miletz János is írt róluk 1876-ban (Aradi Múzeum, leltárszám 13456-13461)

Márki Sándor két munkájában is foglalkozik a szentannai körárokkal és a zsadányival (ma Corneşti, Temes megye) való hasonlóságával. Területét 203 kh-ra becsülte ( 1), véleménye szerint avar gyűrű ( 2) és a Nagy Károlytól elszenvedett vereség után épülhetett, majd összefüggésbe hozta a Bánságon és a Körösöktől délre eső területen végighúzdó sánc-árok-erőd („Ördögárok”) rendszerrel. Az első feljegyzett lelet 1888 április 21-én került elő a Nagyváradot Araddal összekötő vasút munkálatai során, amikor két helyen is átvágták az árkot. Egy elnagyoltan kidolgozott temetkezési urnát, benne emberi csontokat és egy 23 darabból álló aranykincset találtak. Az urna közvetlen közelében zsugorított testhelyzetű csontvázas, mellékletet nem tartalmazó sír volt. A mentési munkálatokhoz kiküldött Török Aurél további két (egy gyermek és egy felnőtt) melléklet nélküli sírt tárt fel. Az aranykincs az Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak tulajdonába ment át, tőlük vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum. ( 131 gramm súlyú arany tárgyat, akkori leltárszám: 71/1889/1-14)

A vállalkozó vasúti társaság levele az aradi Kölcsey Eglethez a szentannai aranytárgyak ügyében

A szentannai aranylelet egy része (Magyar Nemzeti Múzeum)

1952-ben Dörner Egon végzett ásatásokat, az előkerült leletek későbronzkorinak és korai vaskorszakinak bizonyultak. Komolyabb feltárást 1963-ban végeztek, a régi vasúti őrház mellett, viszont az ásatási eredményeknek  csupán egy töredékét közölték 1999-ben. Ezek alapján a leletek döntő többségét a tiszapolgári kultúrához tartozó rézkori agyagedények töredékei alkották.

A rétegek elemzézéből kitünt, hogy az első védősánc 3,5 m széles és 3 m mély lehetett, a sáncból kitermelt földet a magasításhoz használták, ami több különböző helyről összehordott földdel keveredett. A sáncok falait agyagágyba lefektetett gerendákkal és terméskövékkel alapozták, az erősítő cölöpök 40-50 cm átméretőek voltak, és transverszálisan egymáshoz  erősítették őket.

Egy meg nem határozható korban a körárok nagy károkat szenvedhetett, mert faszerkezete teljesen leégett (narancsvörös égett föld jelzi a cölöpök helyét) Az árkot ezután vagy betemették vagy a beomló föld temette be, és ezt követően egy sokkal szélesebb árkot emeltek (25 m széles és 2,5 m mély) amit ugyancsak vastag (0,50-0,60 cm átmérőjü) vertikális cölöpökkel erősítettek meg. Az új erődítmény sem lehetett hosszú életű, az alján lerakódott talaj vastagsága nem érte el a 0,50 cm.magasságot. A cölöpök mentén talált narancsvörös, sok helyütt lilára égett földréteg (4 méter szélességben és 0,80 cm vastagságban) rendkívüli pusztításról árulkodik. A harmadik újraépítés során hatalmas mennyiségű, más helyről hordott sárgafölddel magasították meg a sáncokat, és a cölöpökkel és horizontális gerendákkal megerősített árok falát 42 méterenként elhelyezett oszlopok tartották. Ez a „vár” már nem esett a tűz martalékává, fokozatosan pusztult el, miután lakói elhagyták.

A védősánc

Eddig csupán a második gyűrűn belül találtak lakásra utaló nyomokat (edénytöredéket, észak-dél tájolású lakóházra utaló nyomokat – Hallstatt A.). Spirál végű bronz karperecek, sarlók, lándzsahegyek és egy konkáv, kétlukú gomb került még elő erről a területről, anélkül, hogy valamivel összefüggésbe hozhatók lennének (az eke vasa vetette a felszínre).

Temetkezésekre ennek a második gyűrűnek a külső, keleti oldalán bukkantak, a mai járófelülettől 1,30 méter mélységben. A halottak zsugorított helyzetben voltak, a melléklet (két ép állapotban elhelyezett agyagedény, bronz csipesz) formára tekintve Hallstatt B volt.

A második gyűrűn belüli kulturális lerakódás rétege 2,70 és 3 méter közötti és 5 szint (Papokhalma).  A legalsó (szürke-világos barna) kb 1 méter, elszigetelten előkerült kerámia maradványokat tartalmaz (eneolitikum, Tisza), hasonló az otomani és pécskai leletekhez. Ebből a régegből került elő egy zsugorított csontvázas sír, 5 agyagedénnyel (összeilleszthető állapotban) a Tisza III kultúrából.

Az eddig talált legreprezentálisabb lelet egy aranyozott bronzöv (87 cm. hosszú és 10 cm széles lehetett, kb. egyharmada hiányzik). Ívsorok, cikk-cakk vonalak, háromszögek, körök, pontok, szimpla és dupla horgony szerű motívumok díszítik. A legrégebbi, a bronz aranyozására utaló lelet a mai Románia területén. (M.Rusu: Bemerkungen zu den grossen Werkstätten und Giessereifunden aus Siebenbürgen, Studien zur Bronzezeit, Mainz, 1988, 30.szám, 388 oldal.) 

..................................

1. A nagyobbik kör 2 kilométer átmérőjű, a kissebbik 1 kilométer. A külső harmadik alig észlelhető.

2. Habár a nyelvészek a környező települések neveit (Zimánd, Simánd, Varsánd, Zaránd) avar eredetűnek tartják, Márki mégis elhárítja ezt a „kiskaput”, nem lép az etimológia csúszós talajára.