EGY KARKÖTŐ

.. valaki számára fontos lehetett.

A karkötő a nagyszebeni Brukenthal Múzeum tulajdonában van (lsz.T 227=1032), 1879 március 7-én vásárolta meg egy Schwabe nevezetű ékszerésztől 3 forintért. Semmi többet nem árul az a kis cetli ami eredetét bizonyíja.

Hét ezüstpénzből álították össze: egy V. Ferdinánd  idejéből való 10 krajcárosból és hat darab 1849-es 6 krajcárosból. A pénzérméket (huszár mellénygombhoz hasonló) félgömbbel díszített láncszemek fogják egybe. 22,02 gr.súlyú, a hossza 17,4 cm. Szélessége, a pénzérmék átmérőjéből adandóan 2,3 cm. Alig kopott állapotban vannak (a 10 krajcárost leszámítva) ami arra utalhat, hogy nem sokáig voltak forgalomban, és viselni is rövid ideig viselhették a karkötőt (a hosszából kiindulva gyermeké lehetett).

Megálltam ennél a karkötőnél mert elgondolkodtatott. Mi késztette a szász múzeumot arra, hogy megvásárolja ?  Sem a pénzérmék kora, sem pedig ritkaságuk nem jöhet szóba, és végképp nem tekinthető a XIX-dik századi szász ötvösök egyik számottevő alkotásának.

Az 1842-es 10 krajcárosból körülbelül 71.000 darabot vertek ( Colin R. Bruce, II, George Cuhaj, Thomas Michael: Standard Catalog of World Coins 2001 – Date, p.534) Igaz, a 6 krajcárosokból feltehetően nem készült sok (Nagybánya viszonylag rövid ideig volt a forradalmi magyar hatóságok ellenőrzése alatt), a Szabadságharc bukása után pedig a magyar feliratos érméket hivatalosan bevonták, így még kevesebb maradt belőlük. De nem ritkaságok.

A karkötő elkészítéséhez felhasznált nemesfém súlya, a belefoglalt érmék súlyához viszonyítva, jelentős. Ha a 10 krajcáros súlyát és minőségét vesszük alapul, akkor az elkészítéshez felhasznált nemesfém súlya megegyezik 5,66 darab ilyen 10 krajcároséval, tehát körülbelül 57 krajcár értékű. A megmunkálás költségeivel kiegészülve (ami a végső ár 50%-a is lehetett) a karkötő értéke viszonylag magasnak mondható (függetlenül  attól, hogy a belefoglalt pénzérmék értékét elsodorták a politikai események, de az ezüst árának az ingadozásától is).

 

 

A karkötő nem sokkal az elkészítése után került a múzeum tulajdonába. Nem jellegzetes a szász viseletre, de még a dél-erdélyi románok vagy cigányok viseletére sem. Azt is kizárnám, hogy kegytárgynak készült volna (a 10 krajcáros hátlapján levő Szűz Mária ábrázolás ezt is sejtetheti). Egyébként a karkötő megmunkálásának a minősége azt mutatja, nem falusi vásárokra készült termék. Az értékéből kifolyólag is, inkább a városi középréteg soraiban kell keresnünk a megrendelőt. Minden bizonnyal emléktárgynak szánták, az 1848-1849-es viharos idők emlékére. Figyelemre méltó, ha a szimbólumok világában is kutakodni akarunk, hogy 7 darab pénzérméből állították össze, és ezeknek a hátlapjai képezik a karkötő viseléskor látható felületét. Magyar személy rendelhette, aki jól ismerte a Honfoglalás eseménysorát, azt hogy Szűz Mária a magyarok Nagyasszonya is, és talán a magyar címer látványa segített neki hű maradni a forradalmi eszmékhez.

Nem osztom egyes muzeológusoknak azt a magyarázatát, miszerint csak a kiegyezés után készülhetett, és egy, a 48-as eseményekről való megemlékezés kapcsán juthatott a múzeumhoz. (Még ők sem tudnak róla, hogy az erdélyi Szászországban ilyesmire sor került volna)

Esetleg mementónak szánták Nagyszeben március 11.-i  bevételére, vagy csak volt ott valaki aki számára fontos lehetett.