DEFIXIONUM TABELLAE

„Az ocsmányság démona zaklasson téged, Aeli Firme! „

Nehéz meghatározni milyen kategóriába sorolhatnánk a római átoktáblákat. Talán történetírás-termékek, hisz szövegük az ókori római polgár közéleti és magán ügyeinek, hétköznapi életének sok etikai aspektusát is megőrizte, a nyelvészek számára pedig lehetővé teszik, hogy elemezzék a nyelvi változás folyamatát, különösen a polgári lakosság körében, a római birodalom területén.

Kr.e. IV.-V. századtól kezdve az átoktáblák használata széles körben elterjed, különösen a Földközi-tenger medencéjében, a racionalista görögöknél Attikában (igaz, a hellenisztikus korban a szövegek még nem tartalmaznak “mágikus” szavakat), majd a Római Birodalom minden szegletében. Az átoktáblákat általában a vesztes fél utolsó megoldásként alkalmazta, amikor már csak ez az egy „intézkedés” állt a lopás, szerelmi elhagyás vagy más bűncselekmény áldozata rendelkezésére, hogy ellenfele, haragosa számára a rossz szerencsét biztosítsa. A mágikus szöveg alkalmas volt a kicsinyes frusztrációk levezetésére, a tolvajok megbüntetésére, de használták kereskedők és sportolók is versenytársaik megkárosítására, a szerelem kóros megszállotjai pedig azonnal és véglegesen az alvilági istenek „kegyeire” bízták hűtlen párjukat vagy riválisukat. Az átoklemezek általában kis, vékony fémlapok voltak, melyeket henger formára felgöngyölítettek, és templomok, kutak, vizek vagy szentnek tartott helyek közelében dugták el. Halott mellé is helyezték, gyakran a fej alá.  Gyakran bábút raktak a szöveg mellé, hogy a haragos vagy az ellenfél megkínzását is „ biztosítsák”.

Karameikos-i (Athén) sírokban talált ókori “wodoo” bábúk

 

Az átok, a rontás vagy a „megkötés” mágiájától az emberek sérelmeik orvoslását remélték, gyorsan üzletté vált, és ezzel a szolgáltatással hivatásos átokírók foglalkoztak. A megrendelők igen széleskörű lehetőségek közül választhattak. Létezett a pereskedő felek által használt defixiones iudicariae ( jogi átok), a defixiones agonisticae (versengési átok), ami főleg a császári korban, a szinházi és a cirkuszi világban terjedt el, és volt az úgynevezett defixiones amatoriae ( szerelmi kötés). 

Anna Perenna nympha kútja (Róma), ahol Antoniusra és Sura bíró jobb és bal szemére kértek átkot

A rómaiak társadalmi vagy gazdasági helyzetre való tekintet nélkül használták a mágiát. A személyes és a polgári erkölcs elfogadta. Tacitus említi (Annales, II, 69), hogy Kr.u.19-ben, amikor Drusus Germanicus, Tiberius császár unokaöccse megbetegszik, azonnal mérgezésre és rontásra gondoltak.

”saevam vim morbi augebat persuasio veneni a Pisone accepti; et reperiebantur solo ac parietibus erutae humanorum corporum reliquiae, carmina et devotiones et nomen Germanici plumbeis tabulis insculptum, semusti cineres ac tabo obliti aliaque malefica quis creditur animas numinibus infernis sacrari. - A meggyőződés, hogy Pisotól ( Syria kormányzója volt) mérget kapott, csak megnövelte a betegség kegyetlen erejét, és még találtak, a földön és a falak mentén emberi csontmaradványt, mágikus és átkos szavakba foglalást és ólom táblákon Germanicus nevét, félig elégett, vérrel mocskolt maradványokat és más pokoli igézést, melyről azt tartják a lelkeket az alvilági isteneknek szenteli”

A lemezek legtöbbje ólomból vagy ólom ötvözetből készült ( nem volt ritka, hogy az ólomból kézült vízvezető csöveket ilyen célra lopták el !), az átok előállítási kölsége így alacsonyabb volt, és a társadalom alsóbb rétege számára is hozzáférhetővé vált.

Az idő nem volt túl kegyes az átkokhoz, a tekercsek többsége oxidálódott, korrodált állapotban került a régészek kezébe. A jelenleg ismert, csaknem másfélezer átoktábla kétharmada görög. A legtöbb latin nyelvűt Nagy-Britanniában találták, Uley-ben (Gloucestershire) és a gyógyfürdőiről nevezetes Bath-ban. Az ókori Dierna ( Orsova) mellet egy aranylemezből készült átoktáblát találtak Iulia Surilla sírjában. Szövegében Aelis Firmusra kérnek átkot: ”Az ocsmányság démona zaklasson téged, Aeli Firme! ” 

Empúries-ben talált átoklemez. Barcelonai Régészeti Múzeum.

Különös nyelvi világ tűnik fel az átoktáblákban. A szöveg gyakran a katadō (megkötlek) mágikus igével kezdődik, a betűk többsége látszatra görög, a szavak “kódoltak”, rengeteg hibával íródtak, és értelmezésük még ma is nehézkes. Szépszámmal tartalmaznak káromkodást és közönséges kifejezéseket is, az agresszív nyelvezet valószínűleg a szenvedélyes érzéseket tükrözi. Oda-vissza olvasható értelmetlen szavakat, mágikus kifejezéseket (voces mysticae) tartalmaznak és gyakran szándékosan tükörírással íródtak. Mágikus szlenggel van dolgunk, hisz ezeket a szövegeket nem halandók hanem a démoni erők „olvasták”

 Az Empúries-i lemez első lapjának átirata

...ATECIDNI                           MATURUSPROQVRA
[...] MVRON                           TORAVGVSTICONSI
ATECIDNIITAGEL                 LIVMLEGATI
ITAGELMVIL                         LEGATIIDICETA
ISNOCITSVGVAROT            NORVM
ARVQORPSURVTAM           INDICETA [NORVM 

2007-ben a Gyulafehérváron feltárt huszonkilenc síros római temetőben találtak egy ólomból készült defixionum tabellae-t a Kr.u. III.századból. A kormeghatározást segítette a sírban talált érme, melyen Philippus Arabus császár (244-249) fiának képmása látható. A lemez teljes szövege még megfejtésre vár, de annyi felismerhető, hogy egy egész „ társaságra” vetettek átkot.  

Az átoktáblák hagyománya viszont nem tünt el Románia területéről a rómaiakkal egyetemben. Bukarest elég furcsán lép be a történelembe. Első írásos említése pont egy „átokszóró okmány”, 1459 szeptember 20-án bocsátotta ki Vlad Ţepeş.

„...(...) azt a személyt az Úristen semmisítse meg, ölje meg testét, lelke pedig örökre Júdás és Arias részes társa legyen, azokkal együtt akik kimondták: Az ő vére rajtunk és a mi magzatainkon, ami örökkön örökké így legyen (...)”

Az átokszórás a havaselvi hivatalos dokumentumokban a XIV. században jelenik meg. Leggyakrabban törvények, parancsok záradékaként, mintegy megerősíteve azt. A kor vallásos embere, rettegve a spirituális büntetéstől, nehezebben hágot át egy természetfeletti erőktől védelmezet törvényt.

Matei Basarab (1580-1654) vajda egyik levelében olvashatjuk: ” Tie Vacho te, kurva fia, leveleim nem tartod számon, hogy akasszanak fel...”.

Constantin Brâncoveanu (1654 – 1714), a híres mecénás (1) sem fukarkodik az átokkal. „ ..ha nem részesítik tisztességben és nem újjítják meg ...az háromszor legyen átkozott és kiátkozott a Nicheia-i 318 szent atya révén, Júdás és Arias részes társa legyen Kristus előtt... Istenszülő anyánk (Szűz Anyánk) fedje fel Ghiezie keléseit örökkön örökké, ámen” (A Hurezu kolostor számára adott adománylevél)

Ezek a felszólító, kötelező, kényszerítő szövegek minden bizonnyal erős befolyást gyakoroltak az érintettek érzelmi állapotára.

.....................

1.Uralkodása alatt egy új stílus alakult ki Havaselvén, a velencei reneszánsz és a bizánci építészet szintézise, a Brâncoveanu-stílus. Az adománylevél 3,30 méter hosszú, nyúlbörre írták arany betűkkel, arany és ezüst fonal díszíti. Safta Brâncoveanu, a család utolsó leszármazottja (apáca) 1835-ben egy márvány átoktáblát helyezett el a bukaresti Brâncovenesc korház urvarán álló Constantin Brâncoveanu által alapított templomban. Arra kéri a Mindenhatót, hogy azt ki nagy elődje munkáját tönkreteszi, saját népe ölje meg egy ünnepnapon.( A márványtábla a bukaresti Egyetem Történeti Fakultásának az udvarán van) Ezt a templomot 1984-ben Ceauşescu lebontatta. 

Safta Brâncoveanu márvány átoktáblája

MIGRATIO GENTIUM

Az apotropaikus (védelmező) szemmel díszített sisakok népe.

A Vaskapu-i ezüst sisak.

Valamikor a Kr.e.IV.században a Kárpátok karéján kívül, a Duna menti területeken egy új kulturális-művészeti áramlat jelenik meg, amelyet négy (1) “fejedelmi” sírban talált mítikus állatokkal díszített sisakok, lábszárvédők, pitykék, lószerszámok, harci szekerek és ivóedények sokasága képvisel. A leleteken tisztán kivehető a szibériai-iráni bélyeg nyoma (2), és bátran a szkíta anyagi kultúra egy alcsoportjához sorolhatjuk őket.

Ebben az időben, ezeken a területeken már ismeretes egy hagyományos, helyi jellegzetességekkel bíró kultúra, amibe ezek a tárgyak nem integrálhatók. Nem rendelkeznek helyi gyökerekkel, kérész éltű “toldalékként” jelentkeznek, és hirtelen tünnek el anélkül, hogy a folytatólagosság legcsekélyebb elemét is visszahagyták volna. Röviden, ennek a kultúrának sem előzménye, sem bárminemű folytatása nincs, azonkívül a thrák-géta-moesiai civilizáció elterjedési zónájához képest sokkal kisebb területre korlátozódik, mely területen ezekből az időkből az ezüst és arany megmunkálásának szokásáról a leghalványabb nyom sem maradt fennt. 

Agighiol-i sisak (Tulcea megye-Dobrudzsa)


Az “apotropaikus szemmel díszített sisakok népe” csaknem kizárólag indás elemekkel ötvözött antropo-zoomorf mintákat használt, és ha gyakran érezhető is a hellén (pontusi) ihletés, a megfogalmazott motivumok kelet felé mutatnak.

A Dunamenti leleteket hátrahagyó, a helyi lakosságtól etnikailag gyökeresen különböző népcsoportot csupán nemesfém tágyaikon kézzelfoghatóvá tett, meglepően gazdag és egységes ikonográfiájuk alapján ismerjük. Dekorációs elemeik első látásra két kategóriába sorolhatók: antropomorf és zoomorf motívumok, melyeken belül valós ( ló, hal, kőszáli kecske, nyúl, szarvas stb.) és fantasztikus állatok ( griffek, szárnyas lovak, lykogriphon, mesés ragadozó madarak, stb.) láthatók. Besztiáriumuk nagyon gazdag. A föld állatai erősek, impozánsak, míg az ég és a föld között közvetítő szárnyas állatokat mítikus küzdelmekben elevenítik meg.

Agighiol-i serleg 

Ami annyira egyedivé teszi ezeket a motivumokat, az az apotropaikus szemek és a nyulat marcangoló, csőrében halat tartó sas ábrázolása.

Aranyozott ezüst sisak.( Kr.e.IV.sz.) A homlokrészt apotropaikus szempár díszíti, a bal arcvédőn kőszáli kecske, a tarkóvédőn három szarvas, a jobb arcvédőn csőrében halat tartó ragadozó madár látható.  

(Peretu község, Teleorman megye-Munténia)

Ez a “megszállottságig” ismétlődő két kifejezőegység hiányzik a thrák-géta művészetből, és csak elemeiben találkozunk vele a szibériai-iráni népeknél.

A szempárnak nagy szerepet szántak. Az eddig előkerült sisakok homlokvédőjén megjelenő, a malefikus erőktől védelmező vagy azokat elijesztő szempár minden esetben feltűnő. Nagy, hipnotikus. A szemöldök minden esetben rövid és felfelé pördül ( a kontúrozott felső szemhéjak az Udzsat Szemre emlékeztetnek). Esetleg a Medúza pillantását jeleníti meg, vagy szemmelverés elleni védelmet biztosított tulajdonosának. Ha feltételeznénk, hogy egy, az ukrán sztyeppék szkítái körül megtelepült peremtörzs hiedelemvilágával állunk szemben, ez anyagi bizonyíték lenne idősebb Plinius szavaira (Naturalis Historia VII.2,16-18), miszerint a pontusi szkíta asszonyok, különösen az ikrekkel megáldottak értettek a szemmel verés mágiájához.

Coţofăneşti-i arany sisak ( Prahova megye-Munténia)

Figyelembe kell vennünk, hogy a tárgyak sírokból kerültek elő, kultikus tárgyak lehettek, tehát természetesek a szoláris jelképek, és az ember ábrázolásoknál inkább egy szakrális mint profán ( pl. vadászat, harc, stb) tevékenységre gondolhatunk. A Coţofăneşti-i sisakon megjelenített harcos bizonyára egy rituális áldozatot készül bemutatni az isteneknek. A kos hátára térdelve egyik kezével annak pofáját fogja, a másik kezében egy akinekes tőrt mutat fel ( a kar természetellenes pozícióban van ha döfésre készülne !), amit rituális mozdulatnak tekinthetünk. (Mithrasz-kultusz ?) Öltözete árulkodó. Perzsa (méd) és nem pontusi görög ihletésre vall. Mellvértjét pikkelyek alkotják, fején sisakot, vállán lebegő perzsa palástot visel. A mellvért, a sisak, a lándzsa és a tőr viselete a szkíta nehézlovasságra volt jellemző ( amint a Solokha-i fésűn látható). A Coţofăneşti-i sisak készítése idején a görögöknek még csak könnyű lovasságuk volt, és nem hordtak mellvértet. Későbbi mellvértes nehézlovasságuk pedig nem hordott rövid palástot.

Ezüs pityke

A lovat megülve, felszerszámozottan ábrázolják, (a stilizált ló fej csak pitykéken, rátéteken jelenik meg). A ló héroszi attribútum, szoláris vagy győzelmi szimbólumokkal társítható, az uralkodói hatalom megtestesítője, nem hiányozhatott a harcos életéből, és  halálban is vele maradt.

Ezüst rátét

A felfegyverzett Peretu-i “fejedelmet” lova, három kutya és egy ökör kísérte egy négykerekű szekéren a túlvilágra, egy nő, egy jogar és több mint ötven aranyozott ezüst tárgytól körülvéve. Az Agighiol-i halomsírnál a dromos ( a sír bejáratához vezető folyosó) formált, megmunkált kövekből épült. Egy férfi és egy valószínűleg feláldozott nő csontvázát találták egy-egy sírkamrában, míg a a harmadik kamrában három felszerszámozott ló, száz nyílhegy, száz ezüstgyöngy és arany fülbevaló, valamint két ezüst serleg, a “fejedelem” sisakja és lábszárvédői voltak elhelyezve.

Lószerszám díszek (homlokdíszek)

A vaskapui sisak jobb arcvédője 

Szoláris tevékenységet, az élet és halál körforgását jelképezheti a sas, a Nap madara. A nyulat, a védtelen embert halhatatlan lelke, a sas ragadja az örökkévaló létbe. A hal (víz) a magzati állapot formáját, az újjászületést idézi. A nyulat marcangoló, csőrében halat tartó sas motívuma szinte jelvénnyé, címeré vált e népcsoport számára. Megtaláljuk az egymástól többszáz kilométerre levő sírok mindegyikében, a Vaskapu-i sisak arcvédőjén, a munténiai sisakon és serlegen, de a Fekete tenger partján előkerült leleteken is. 

 
























Ezüst serleg

A trák-odriszok legyőzése után II Fülöp és a makedonok a Balkán egyedüli urai lettek, hatalmuk kiterjedt az Al-Dunai részeken a Pontusig. Kr.e. 339-ben II.Fülöp konfliktusba került a dobrodzsai görög városoktól és egy rex Histrianorum vezette géta népcsoporttól adót behajtó Ateas szkítáival. Régeszetileg kimutatható, hogy Dobrodzsában ebben a periódusban letelepült szkíta csoportok éltek és nem csupán szkíta hatásról beszélhetünk. Még bizonytalan adatok sincsenek arra nézve, hogy mi lett Ateas szkítáival miután vereséget szenvedtek a makedonoktól. Nagyon keveset tudunk erről a szkíta csoportról, és nagyon sok megoldatlan probléma marad utánuk. Feltehetően nyugatra vándoroltak. Számuk már kezdetben sem lehetett jeletős, a kissebb csoportok relativ nagy területen szóródtak szét, és soha sem jutottak domináns szerephez. Talán ezek a szkíták voltak az apotropaikus szemmel díszített sisakok népe.

A Kr.e.IV.században Dobrudzsában megjelent, eddig névtelen keleti népcsoport lassan nyugatnak vándorolt, a térségbe benyomuló más harcos népek elől. A Vaskapuig követhetjük nyomukat. (3)

A Duna menti területek lakossága még sokáig nem volt homogén, hiszen állandó mozgásban voltak, az állandó fenyegetésekkel hol szembenézve hol visszahúzódva előle.

Aranyozott ezüst rátét.



Ezen a földön –írta Publius Ovidius Naso – a boldogtalan földműves egy kézzel az eke szarvát, a másikkal fegyverét fogja, mert itt a pásztor sisakkal a fején furujál, és a nyomorult nyáj jobban fél a háborútól mint a farkastól.

………………

1. A vaskapui sisakról és ivóedényekről nem tudni sírból kerültek-e elő. 1913-ban egy matróz találta a parti sziklák között. Franz Trau bécsi gyüjtőhöz kerültek majd innen a sisak és egy edény Detroitba, egy serleg pedig New Yorkba, a Metropolitan Múzeumba.

2. Délnyugat Iránban már Kr.e. XIV.században, az elamita periódusban, találunk példát a hegyi kecske és a védelmező szemek együtt való ábrázolására, és ezen is megjelenik a homlokot övező apró toll szerű díszítés.

MIHÁLY VAJDA SZERETŐJE

A szerető mindig illiciten foglalta el a feleség helyét, főleg mert a kedvestől vagy az ágyastól elérően, a szerető megnevezés felhangjának negatív elemeit tompítja a belelopott csillogás és  hatalom.

If.Frans Francken (1581-1642): Krőzus megmutatja kincseit Solonnak, 

(eredeti, Kunsthistorisches Museum)

Mihály vajda kripto-portréját két korabeli allegorikus festmény őrzi. Az egyik vászon If. Frans Francken munkája, a vajda 1601 évi Prágai tartózkodásakor készülhetett, amikor Mihály a miriszlói vesztes csata után a császárhoz ment a maga tisztázása céljából. A másik festményt a Pradóban találták, ismeretlen művész munkája, és El Greco különös stílusában készült. A képek felkeltették a kutatók érdeklődését, mert mind a kettőn a vajda oldalán egy elmaradhatatlan árnyék, egy elegáns, szőke asszony jelenik meg. Ki ő és játszott-e szerepet az oláh felemelkedésében vagy dicsőségének villámgyors elmúlásában? Ime egy kérdés amire a XX. század eleje óta keresik a választ.

If.Frans Francken (1581-1642): Krőzus megmutatja kincseit Solonnak,

(másolat, Calvet múzeum, Avignon)

If. Frans Francken képén Krőzus, a legendásan gazdag lűd király mutatja be kincseit athéni Solonnak. (1) Krőzus és egy, a nézőnek háttal álló személy ( az ismeretlen jövő ?) között áll a szőke asszony, Mihály karjára támaszkodva. 

A Prádóban őrzött képen Heródes alakjában jelenik a vajda, és a szőke asszony tálcán hozza elé Báthory András levágott fejét. Mihály nyakában látható a medálos lánc amit Rudolf császárkirálytól kapott ajándékba.  

Vannak akik Báthori Zsigmondnét, Mária Krisztiernát látják benne, ki válása után egyengette volna Mihály ügyét Bécsben és a Prágai udvarban, a fogarasi uradalom fejében, melynek haszonélvezete szerződésileg és jogilag is őt illette, de amelyből kiforgatták. Mária Krisztierna, „ az erdélyi dáma ” ( Bocskai István nevezte így) valóban nagyon ragaszkodott jussához és minden fejedelem vagy császárváltástól jogai érvényesítését remélte, de nincs nyoma, hogy egyezkedett volna Mihállyal.

Kevésbé meggyőzőek azok a vélemények is, miszerint a Mihály mellett megjelenő női alak annak lányát ábrázolja. Ez a feltételezés Franz Khristoph Khevenhülle visszaemlékezéseire alapul, aki 1600-ban feljegyezte, hogy II.Rudolfban felötlött, elveszi vagy a „moszkvai” vagy az „oláh” lányát. Leánykérés azonban nem történt, mert a császár anyja azonnal és harározottan véget vetett ennek a gondolatnak.

„Arra vonatkozóan amit a Császár írt a Moszkvai és a Vlach leányairól,...mivel azok a nemzetek barbárok és minőségben a leányok csupán saját értékeiket hozzák, és nincs csak kevés jó tulajdonságuk, a császár ne terhelyje magát barbár erkölcsi szokásokkal, amelyek csak kárára szolgálnak”(2)

Mihályt leánya nem kísérhette el se Prágába se Bécsbe. Felesége leányukkal maga jött át Havaselvéről Székely Mózeshez, és az vitte őket Fogarasra, majd onnan Gyalura ( fia Csáky István léczfalvi táborában maradt). Mihály Bécsben, 1601 ianuár 12.-én kelt levelében kéri a császárt, hogy feleségét, fiát és leányát az erdélyiek kezéből szabadítsa ki. Szamosközi szerint jobbára csak fiát, Nicolae Pătraşcut akarta visszakapni, feleségét nem szerette mert „vénecske” volt, és ezért folyamatosan két ”csábítót” tartott („..et penes se duas continue pellices aluit.”).

Nagyobb a valószínűsége, hogy Mihályt szeretője, Fabio Genga felesége (3) kísérte el a császári udvarba, és őt örökíthette meg a festő. Báthori Zsigmond udvarában ismerhette meg Mihály, még a Călugăreni-i csata után, majd erdélyi kormányzósága alatt viszonyuk notóriussá lett. 1601 március 15.-én II Rudolfnak jelentik (talán épp Báthori Zsigmond kérésére), hogy az ország összes dolga egy oláh nő, Fabio Genga felesége kezében van, akivel a vajda nyilvánosan mutatkozik, a férjnek pedig halál büntetés terhe alatt tiltotta meg, hogy megéríntse saját feleségét.(4)

A legtöbb amit bizonyíthatunk, hogy Mihály különös figyelmet fordított egy yatak ( budoár) hangulatára. Szeben városától derékaljakat, párnákat, rózsa és nárdus vizet rendel.

“ Prudentes sat. Salutem sat
Hagyjuk és parancsoljuk, hogy levelünk látván, küldjön kgtek 7 derekalt és 12 fewoltt ( párnát) és egy tokbeli üveg palaczk rózsa és spikinard vizet. Secus non facturi.

Datum Albae Juliae 14. Julii 1600.
Mihály vajd
( aláírása.) ”

A Szamosközi István  szerint Mihály felesége, Stanca asszony soha nem bocsátotta meg férje hűtlenségét. Székely Mózesnek “..keservesen, sírva panaszkodott férje istentelen élete felől”, és anyósa halálos ágyánál megátkozta Mihályt.

A vajda halála után Fabio Genga feleségéről nem találunk további feljegyzést. 

.................................

1.Herodotosz szerint Solon megintette, és a szerencse forgandóságára figyelmeztette Krőzust

2.( Was aber der Kayser wegen des Moscoviters, und des Walachen Töchtern schreibt, so vermaint die Kayserin, weil dasselbig Volck Barbarisch, und an Qualitet mehr nicht, als was ihr Valor mit bringt, auch an Qualiteten wenig haben, der Kayser solle sich mit Barbarischer Sucht, die ihm mehr zu ubersein, als zu Consolation dienen wurde, nicht beladen)

3. Fabio Genga bizalmasa maradt mindvégig Báthory Zsigmondnak, és csak a fejedelem halála után tért vissza Erdélybe. Felesége a fehérmegyei Csáklya falu urának, Norocea (Logoffet János) uradalmi intézőnek az egyik leánya volt.

4. Adam Hoffkirchen : „tutto il maneggio della provincia é riposto in una donna valaccha, maritata con il Fabio Genga, con la quale egli tratta molto pubblicmente, e tanto che ha commesso sotto pena della vita al marito, che non tratti piú con la propria moglie."

KERC

Az Olt partján a kerczi apátság romjai a mulandóságot magyarázzák. A szorgalmas ciszterciták mindig újraépítgették, de nem volt elég emberfeletti kötőanyag...

 

 

 

Annyi bizonyos, hogy a kerczi apátság, az egresi cisztercita rendház leánymonostora elválasztó szerepet töltött be Európa keleti és nyugati művelődése között, és hozzájárult a Kárpátokon belüli térségben a korai burgund gótika bevezetésében és stílusjegyeinek elhintésében. 

Alapításának ideje vitatott. Sok történész Imre király idejére, 1202-re teszi, ami véleményem szerint egy hibás következtetés eredménye. Az apátság első hitelt érdemlő említésével II. András 1223 november 30.-án kelt okmányában találkozunk Ez egy adománylevél, melyben Clericus Gocellinus, a Pontigny-i ciszterciták támogatója a király jóváhagyásával “monasterio de Kerch” -nek ajándékozza a kisdisznódi (Michelsberg) templomot a hozzátartozó birtokkal és annak jövedelmével együtt. Egyben II. András is megerősíti korábbi, Benedek vajda idején a kercieknek tett adományát.  A narrációban a király így szól : 

“Ehhez a privilégiumhoz hasonlóan véglegesítjük a földet amelyet annak a monostornak adományoztunk, és lelkünk orvoslására kivontuk azt az oláhok megművelési joga [excultam(1)] alól, és parancsunkra a hűséges és általunk választott Benedek által, abban az időben vajda, átadása megtörténjen (..pro remedio animae nostrae per fidelem et dilectum nostrum Benedictum tunc temporis Wayuodam assignari facientes.) Ennek a földnek a határa pedig az Alt (Olt) folyónál kezdődik, ahol a sziget van, Pyarpotok mocsara mellett fel egészen a bükkösig amit Nusebiknek neveznek, és le a bükkös határáig az Arpasnak nevezett folyóig.... et sic terminatur.” 

 

 

 

A birtokbeiktatást végző Benedek kétszer volt vajda, 1202 és 1206 között, majd 1208-tól 1209-ig, Imre király és II. András uralkodása alatt. Nem valószínű, hogy II. András egy, a testvére által alapított monostornak tett adományt saját nevében erősít meg. Ezt példáza egy 1208-ban kelt oklevelének a szövege, amelyben Imre adományát a szentkereszti apátságnak adott területek bírtokjogát testvérére hivatkozva erősít meg. ”Inde est, quod priuilegium a recolende memorie fratrenostro Rege uerbo ad nerbum presenti scripto duximus inserendum.” Következik Hemericus adománylevelének másolata amelynek megerősítő záradékában is megjelenik Benedicto Woywoda.

A kerci monostort minden bizonnyal Benedek második vajdasága idején, 1208 és 1209 között alapították. Azok a „törekvések” amelyek az alapítás dátumát mindenáron előbbre hozzák, összefüggésben lehetnek azzal a véleménnyel mely szerint III.Bélának Châtillon-i Annával való házasságát követően a ciszterciták a lehető legrövidebb időn belül már Erdély keleti részén is letelepedtek. 

A cisztercita rend szervezeti szabályzatában létezik egy 1208-ból származó bejegyzés: “Abbas Transylvanus qui per decem annos ad Capitulum non venit...(2) “. Az erdélyi apát tíz éve már nem jött a tanácskozásba, kötelessége lett volna évente megjelenni ott, ellenkező esetben tudta, hogy megfosztják rangjától. Az apát tehát már 1198-tól Erdélyben tartózkodott, de a szöveg tartalma kevés ahhoz, hogy bizonytékként értelmezzük, és nem is köthető szorosan Kerchez.

A monostor eredete abban a telepítési politikában keresendő, mellyel a magyar királyok már a XII. század végén Erdély délkeleti részét benépesíteni igyekeztek. Hozzájárultak az ország nyugati kapcsolatainak a kiépítéséhez, és II. Adrásnak Courtenay Jolántával kötött házassága is lehetővé tette a vallon kultúra elemeinek magyarországi megjelenését, ezáltal megerősítette a ciszterci rend szerepét Erdélyben. A kerci monostor építése több évtizeden át tarthatott és 1240-ben feltehetően még nem volt temloma.(3) A tatárjárás alatt a monostor csaknem teljesen elpusztult és vele a késő románkori elemek. Újraépítésével jelenik meg az úgynevezett korai burgund gótika Erdélyben.

 

A tatárdúlásban elszenvedett károkért V. István 1264-ben kiváltságokat ad Kercnek, melyet később 1272-ben megerősít (a szebeniekkel egyenlő szabadságot élveztek). Az apátság a kor egyik legnagyobb erdélyi egyházi épületegyüttese lett, tekintélye folytonosan emelkedhetett. Károly Róbert (1322 január 22.-én) különleges védelme alá veszi a monostort, tíz falut kap birtokba. Ezek lakosai felett az apát és a convent gyakorolta a bírói és büntetőjogot, a bírságból származó jövedelmek pedig a monostort illették meg. Nagy horderejű kiváltságlevél volt ez. Kegyvesztéssel, halálbüntetéssel fenyeget meg mindenkit aki az apát vagy a rendtagok személyét és jogait megsérti. A szebeni ispán kötelessége volt a kiváltságlevelet minden évben legalább egyszer felolvasni a lakosság előtt, azonkívűl az apátságot és javait fegyverrel is megvédeni a háborgatások ellen. Ez utóbbi kevésbé sikerült. 1343-ban majd 1352-ben a kerci apát sírva számol be a királynak a saját és szerzetes társai személyét, valamint a monostor vagyonát ért támadásokról. Az apátság a barcasági románok ( schismaticorum et olachorum) állandó támadásainak a célpontja lett. A király fenyegetései és Telegdi Csanád esztergomi érsek egyházi átka sem riasztják el az önkényeskedőket. A rablások, támadások és csete-paték tovább folytatódnak. Így van ez 1418-ban is amikor a monostor birtokain élő lakosságot a lázadás kórsága szállja meg, semmibe veszik az apátság jogait és szokásait (rebellionis calcaneo involuti contra iura et consuetudines privilegiatas praedicti monasterii). 

 

1359-ben Nagy Lajos kétszer is intézkedik a kerci apát kérésére és rendezni igyekszik a monostor és a plebis de Zeckat közti nézeteltérést. 1418-ban Zsigmond király Konstanczból utasítja Csáki Miklós vajdát, hogy ne terhelje adózással a monostor birtokait, és védelmezze azt a talmácsi várnagy túlkapásaitól (4), majd 1427-ben Lépes Lóránd al-vajda, György erdélyi püspök és Kusal Lachky János, a székelyek ispánjának az aláírásával csökkenti a talmácsi várhoz befizetendő adót. Ilyen erős világi és egyházi védelem mellett a hatalmaskodás már nem állt távol a kerczi apátoktól, a királytól kapott írott szó erejére támaszkodva egyre több viszály keletkezett a monostor és a szász telepesek között. Saját falvaikkal is meggyűlt a bajuk, mert nem ismerték el azok választott papjait. Amurad szultán barcasági betöréskor a monostor olyan károkat szenved, hogy Zsigmond király 1427-ben újra építteti a szebeniekkel. 1439-ben Mihály apát lemond és levelében megemlíti, hogy 24 évi kormányzása során a monostor mennyit szenvedett a törökök és a románság támadásaitól „et a Turcis et a Valachis ac aliis crucis Christi inimicis”. Öt év elteltével a törökök ismét feldúlják, de a szebeniek most már a király 1453-ban írt sürgető levelére sem kezdik meg a lerombolt épületrészek kiépítését. Nem sok idő maradt hátra míg az apátság végleg “eltöröltetett”

Az árgyasi címzetes püspök, a bécsi származású Rajmund ( Bärenfuss ) volt a kerczi monostor utolsó apátja. A hatalmaskodó, világfi szerzetes az apátságot teljesen elhanyagolta. Falvai a törökök és a szkizmatikusok támadásai ellen már nem találnak védelmet és közbenjárót az apát személyében. A monostor birtokain élők 1448-ban kénytelenek külön gondnokot választani jogaik védelmére. Mátyás király 1469-ben Pozsonyból figyelmezteti az apátot, majd Bártfán 1474 február 27-én kiadja a rendeletet az apátság eltörleséről. Javait a szebeni főtemplomnak adományozta, és meghagyta a szebenieknek, hogy Kerczen minden csütörtökön istentiszteletet kötelesek bemutatni.(5) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 ........................................................................
1. „Item etiam confirmamus in praesenti priuilegio terram, guam prius eidem monasterio contuleramus excultam de Blacis....

Rengeteg tintát használtak el, tanulmányokat és könyveket írtak a „ terram... exempta/ excultam de Blacis” szöveggel kapcsolatban. A román ( és sok magyar) történészek II.András 1223-ban kelt oklevelének ezt a részét tartják az első írott bizonyítéknak, hogy a Barcaságban és Fogaras környékén a románok abban az időben, mint őslakosok földjoggal bírtak, vagy legalábbis a föld jogszokás szerint őket illette. Az exempt szó azt jeleni: valamit kivenni valakinek a jurisdikciója alól, valamilyen kötelezettség alól felmenteni. Az én általam ismert latin szövegben viszont az excultam szó szerepel, ami megművelést jelent, tehát az apátságnak adományozott királyi birtokon élő román telepeseknek a föld megművelésére ( erdőírtás, állattartás) volt joguk és nem magához a földhöz.

( Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy az általam ismert átirat hibás, az eredeti okmányt nem láttam !).

2. „ Abbas Transylvanus, qui per decem annos ad Capitulum non venit, cum anno praeterito preceptum ei fuerat, a Capitulo ut veniret, usque ad Pascha Cistercium veniat, alioquin sciat se esse”

3. IV Béla 1240 március 17.-én kelt okmányában négy, a ciszterciek birtokában levő templomot említ. Castrum Sancte Marie (Földvár), Mons Sancti Petri (Barcaszentpéter), Mons Mellis ( Méz Hegy- Szászharmány) és Tartilleu (Prázsmár)

4. Zsigmond kiváltságlevelében megemlíti, hogy az apátságban elődei, régi magyar királyok nyugszanak.” quod per nostros predecessors reges utputa Hungarie celeberrime fundatum existit, quorum eciam corpora ibidem existunt”

5. „A certis retroactis temporibus iidem ex disoluta vita, et pravis actibus abbatum monasterii de Kertz... displicuit etiam vehementer nobis, magna desolatio ipsius abbatiae, quam propter labefactatos mores, et vitam reprobam, incuriamque abbatum suorum et eam incolentium, tam in structuris et aedificiis, quam in possessionibus et praediis, nec non rebus ad divinum cultum pertinentibus suscepit... abbatiam igitur... ad praeposituram ecclesiam beatae Mariae virginis in praetacta civitate nostra Cibiniensi fundatae in perpetuum duximus annectendum”

SZONDI GYÖRGY KÉT APRÓDJA

“Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,”

Ali budai basa Krusit János zsitvai és bakabányai királyi kapitány számára írott levele.(1)

“ Nos Aly passa potentissimi imperatoris Turcanum locumtenens et beglerbegus Budensis. Egregie domine et vicine honorande, salutem et commendationem.

Megértettem az kegyelmed levelit, az mely levelet kegyelmed az Szuleyman bég szolgája felől, Kuzon felől írt kegyelmed. És arra ez válaszot írom kegyelmednek, hogyha kegyelmednek akaratja vagyon kiadni Istenhez gondolván, hát én az istnért kiváltom : vagy pínzt kinál kegyelmed vagy penig foglyot, írja meg kegyelmed és megadom érette; ha penig kegyelmednek akaratja nincsen, szabad kegyelmed vele, valahova teszi; de ha száz esztendőig ott tartja is kegyelmed, azt senki ki nem szabadítja, de ha oly módon az én szómra kiadja kegyelmed, én az istenért kiváltom. A hol penig kegyelmed gyerek felől ír, az én nekem híremmel nincsen és nem tudom micsoda gyermek; de kegyelmed írja meg, micsoda gyermek és ki neve és kinél vagyon és ha régen fogták, én arról is az kegyelmed barátságáért gondot viselek. Itt én nálam két gyerek vagyon, deák, akiket Zondi Györgytől vettem el, egyiknek neve Libárdy és az másiknak Sebestyén, nem tudom, ha azok-é. Továbbá az oroszfalvi bírák az Szuleyman bég felől panaszoltanak vala, azt az béget kivettem onnat. Ezekre választ várok kegyelmedtűl. Isten tartsa meg kegyelmedet. Datum ex Buda 30 Decembris anno 1556.

Egregio viro Johanni Krwsyt regio capitaneo Sytua et Bakabana locumtenenti, amico et vicino homorando”

……………………………………
1. A levél szövegét Dr.Borovszky Samu közölte a “Fővárosi Lapok”-ban,1891-ben
 

A DRÉGELYI VÁRNAGY

“A védők parancsnoka Szondy György, ez a mindenben kiváló katona volt, aki nem kevésbé elszánt és megbízható sereget gyűjtött maga köré!” (Forgách Ferenc)

1552. március 13-án kelt Szondy Györgynek, a drégelyi vár kapitányának levele a Magyar Kamarához.

Szondy Györgyöt Várday Pál esztergomi érsek nevezte ki várkapitánnyá. Ekkor Drégely még érseki vár volt, akárcsak Saágh és Érsekújvár, csupán a prímás halála után lett Szondy királyi várnagy. Helyzete már a kezdetektől kilátástalan volt.(1) A helyőrség kis létszámú, a vár megerősítésére nincs pénz, és emberei fizetéséért magához I. Ferdinándhoz kénytelen fordulni Szondy.(2) A vár védműveinek kijavítását vagy a kellő felszerelést sőrgető panaszos levelei nem találtak meghallgatásra. A török vész hírére a király csupán negyven gyalogot fogadott fel Drégely számára.

“Significamus vobis nos pro meliori et conservatione et munitione arcis Dregel guadraginta milites pedites in stependium nostrum conduxisse, quos ibidem in Castro interteneri commisimus”

1552-ből fennmaradt egy hivatalos értesítés a vár helyzetéról. Eszerint a vár falai romosak, javítást kívánnak mert oltalmazni őket képteleség. Írója megemlíti, nem volna-e jobb lerombolni és új várat építeni. A várban nyolcvan katona volt.

“Equites (lovas)…16, Pedites (gyalog)…60, Bombardarii (tüzérek)...1, Vigilatores (őr)..3 ”

(Ez a létszám bővült ki a király által felfogadott 40 zsoldossal, és a Selmeczbányáról érkezett 26 emberrel.)

Ugyanezen év április 11-én Szondy emberei még nem kapták meg a pozsonyi kamarától a fizetésüket, a vár sem lőszerrel, sem ólommal, sem hadiszerrel nem rendelkezik. Sbardellati, váci püspöknek hadiszerekre “nincs pénze”, s habár Thúrzó Ferenc, nyitrai püspök kőművest küld, Szondi sem ágyút, sem tüzéreket nem kapott. Egy július 1-jén kelt levélből tudjuk, hogy végre Thúrzó elindított némi hadiszert, és egy megjavított tarackot Drégelybe, de kétséges megérkezett-e.(3) Bekefalvay alkapitány az ostrom előtt távozott a várból (4), Szondy a legcsekélyebb támogatás nélkül, kevesebb mint százötven védővel várta a törököt.

Feleség vagy gyerek nem maradt Szondy György után. A megmaradt dokumentumok ezt bizonyítják. Elmaradt háromhavi zsoldjáért az örökösök I.Ferdinándhoz fordultak. Kérték, hogy hősi halálát a trón fizesse meg.

“Nos itaque considetantes praedicti quandam Zondy nobis et Regno nostro Hungariae contra Christiani nominis hostem strenua praestata servitia, in quibus etiam occebuit.. ”

Kik voltak ezek az örökösök, nem tudjuk Név szerint egyedül testvérét Szondy Jakabot említi egy királyi rendelet. Jakab 1554 novemberében személyesen ment Bécsbe, és a királytól száz forint évdíjat kapott, erre Thúrzó püspök biztosító levelet állított ki nevére.

“…Regia accepta humili suplicatione circumspecti Jacobi Zondy, considerate etiam fidetitate egregii quondam Georgii Zondy fratris carnalis ipsius Jacobi…”

Később megvonták tőle az évdíjat, nem tudni mi okból. Miksa főherceg 1562-ben a kamaránál érdeklődik milyen jogcímen kapott Szondy Jakab kegydíjat, majd ismét megadja neki, ám jószág nélkül, szegénységére, gyermekeire és testvére hősiességére való tekintettel.(5)

………………………………

1. Váradi Pál 1549-ben bekövetkezett elhunyta után, az érseki vagyon jövedelmét hosszú ideig a királyi kincstár kezelte. Míg az 1549 október-decemberre vonatkozó számadások (Summa solutionis arcium Dregel, Saagh et Novi Castelli) felsorolják a várak fentartására (a helyőrség fizetése, lőpor és puskavásárlás, stb) fordított összeget, az 1552 évi ostrom előtti beírás (3,253 ft.és 34 dr.) mutatja, hogy Drégelyt fizetetlen embereivel védte Szondy.

2. Ferdinánd 1550 május 28-án kelt leveléből (melyben elrendeli a drégelyi tisztek valamint katonák fizetésének a kiutalását), megismerhetjük egy pár végvári vitéz nevét : Moré Márton, Dalmady András, Kéry Pál és Henz Ferenc. 1550 júliusban Bekefalvay alkapitány, 3 tizedes, 4 őr és 32 gyalog képezték Drégely vára állandó helyőrségét.

3. Thúrzó valamint Rózsa Pál, a körmöcbányai pénzverőházak főfelügyelőjének leveleiből kitűnik mennyire “nehézkes” emberektől függtek a kissebb végvárak még végveszély esetén is. (Rózsa két, Szondynak küldendő kötél ügyében is a pozsonyi kamarához fordult)

4. Az alkapitány távozását sokan többféleképp magyarázták, egyesek szerint kinnrekedt a várból, mások megfutamodásnak ítélték meg. Sbardellati váci püspök Léváról írt leveléből egy harmadik magyarázat tűnik elő. Habár Bekefalvayt már 1550-ben mint alkapitányt említik a dokumentumok, a püspök és a kamara is tudta, hogy vele szerződést senki sem kötött, és Sbardellati sürgeti Bekefalvay helyzetének a rendezését, nehogy az alkapitány távozzék a várból.

5. A kegydíjat a pozsonyi kamara fizette. A számadásokból nyomon követhetjük a kifizetéseket.

“ 1554. Jacobo Zondy 10 frt.
1555. Provisio Jacobo Zondy cujus frater in arce Dregel occisus est pe turcas. 15 frt.
1556. (………………….).134 frt.
1558-1559 (……………) 206 frt.
1565.(……………… ….) 56 frt.
1566.(…………………..) 95 frt.”

Az 1571-es kimutatásban már nem szerepel Szondy Jakab neve.