MIGRATIO GENTIUM

Az apotropaikus (védelmező) szemmel díszített sisakok népe.

A Vaskapu-i ezüst sisak.

Valamikor a Kr.e.IV.században a Kárpátok karéján kívül, a Duna menti területeken egy új kulturális-művészeti áramlat jelenik meg, amelyet négy (1) “fejedelmi” sírban talált mítikus állatokkal díszített sisakok, lábszárvédők, pitykék, lószerszámok, harci szekerek és ivóedények sokasága képvisel. A leleteken tisztán kivehető a szibériai-iráni bélyeg nyoma (2), és bátran a szkíta anyagi kultúra egy alcsoportjához sorolhatjuk őket.

Ebben az időben, ezeken a területeken már ismeretes egy hagyományos, helyi jellegzetességekkel bíró kultúra, amibe ezek a tárgyak nem integrálhatók. Nem rendelkeznek helyi gyökerekkel, kérész éltű “toldalékként” jelentkeznek, és hirtelen tünnek el anélkül, hogy a folytatólagosság legcsekélyebb elemét is visszahagyták volna. Röviden, ennek a kultúrának sem előzménye, sem bárminemű folytatása nincs, azonkívül a thrák-géta-moesiai civilizáció elterjedési zónájához képest sokkal kisebb területre korlátozódik, mely területen ezekből az időkből az ezüst és arany megmunkálásának szokásáról a leghalványabb nyom sem maradt fennt. 

Agighiol-i sisak (Tulcea megye-Dobrudzsa)


Az “apotropaikus szemmel díszített sisakok népe” csaknem kizárólag indás elemekkel ötvözött antropo-zoomorf mintákat használt, és ha gyakran érezhető is a hellén (pontusi) ihletés, a megfogalmazott motivumok kelet felé mutatnak.

A Dunamenti leleteket hátrahagyó, a helyi lakosságtól etnikailag gyökeresen különböző népcsoportot csupán nemesfém tágyaikon kézzelfoghatóvá tett, meglepően gazdag és egységes ikonográfiájuk alapján ismerjük. Dekorációs elemeik első látásra két kategóriába sorolhatók: antropomorf és zoomorf motívumok, melyeken belül valós ( ló, hal, kőszáli kecske, nyúl, szarvas stb.) és fantasztikus állatok ( griffek, szárnyas lovak, lykogriphon, mesés ragadozó madarak, stb.) láthatók. Besztiáriumuk nagyon gazdag. A föld állatai erősek, impozánsak, míg az ég és a föld között közvetítő szárnyas állatokat mítikus küzdelmekben elevenítik meg.

Agighiol-i serleg 

Ami annyira egyedivé teszi ezeket a motivumokat, az az apotropaikus szemek és a nyulat marcangoló, csőrében halat tartó sas ábrázolása.

Aranyozott ezüst sisak.( Kr.e.IV.sz.) A homlokrészt apotropaikus szempár díszíti, a bal arcvédőn kőszáli kecske, a tarkóvédőn három szarvas, a jobb arcvédőn csőrében halat tartó ragadozó madár látható.  

(Peretu község, Teleorman megye-Munténia)

Ez a “megszállottságig” ismétlődő két kifejezőegység hiányzik a thrák-géta művészetből, és csak elemeiben találkozunk vele a szibériai-iráni népeknél.

A szempárnak nagy szerepet szántak. Az eddig előkerült sisakok homlokvédőjén megjelenő, a malefikus erőktől védelmező vagy azokat elijesztő szempár minden esetben feltűnő. Nagy, hipnotikus. A szemöldök minden esetben rövid és felfelé pördül ( a kontúrozott felső szemhéjak az Udzsat Szemre emlékeztetnek). Esetleg a Medúza pillantását jeleníti meg, vagy szemmelverés elleni védelmet biztosított tulajdonosának. Ha feltételeznénk, hogy egy, az ukrán sztyeppék szkítái körül megtelepült peremtörzs hiedelemvilágával állunk szemben, ez anyagi bizonyíték lenne idősebb Plinius szavaira (Naturalis Historia VII.2,16-18), miszerint a pontusi szkíta asszonyok, különösen az ikrekkel megáldottak értettek a szemmel verés mágiájához.

Coţofăneşti-i arany sisak ( Prahova megye-Munténia)

Figyelembe kell vennünk, hogy a tárgyak sírokból kerültek elő, kultikus tárgyak lehettek, tehát természetesek a szoláris jelképek, és az ember ábrázolásoknál inkább egy szakrális mint profán ( pl. vadászat, harc, stb) tevékenységre gondolhatunk. A Coţofăneşti-i sisakon megjelenített harcos bizonyára egy rituális áldozatot készül bemutatni az isteneknek. A kos hátára térdelve egyik kezével annak pofáját fogja, a másik kezében egy akinekes tőrt mutat fel ( a kar természetellenes pozícióban van ha döfésre készülne !), amit rituális mozdulatnak tekinthetünk. (Mithrasz-kultusz ?) Öltözete árulkodó. Perzsa (méd) és nem pontusi görög ihletésre vall. Mellvértjét pikkelyek alkotják, fején sisakot, vállán lebegő perzsa palástot visel. A mellvért, a sisak, a lándzsa és a tőr viselete a szkíta nehézlovasságra volt jellemző ( amint a Solokha-i fésűn látható). A Coţofăneşti-i sisak készítése idején a görögöknek még csak könnyű lovasságuk volt, és nem hordtak mellvértet. Későbbi mellvértes nehézlovasságuk pedig nem hordott rövid palástot.

Ezüs pityke

A lovat megülve, felszerszámozottan ábrázolják, (a stilizált ló fej csak pitykéken, rátéteken jelenik meg). A ló héroszi attribútum, szoláris vagy győzelmi szimbólumokkal társítható, az uralkodói hatalom megtestesítője, nem hiányozhatott a harcos életéből, és  halálban is vele maradt.

Ezüst rátét

A felfegyverzett Peretu-i “fejedelmet” lova, három kutya és egy ökör kísérte egy négykerekű szekéren a túlvilágra, egy nő, egy jogar és több mint ötven aranyozott ezüst tárgytól körülvéve. Az Agighiol-i halomsírnál a dromos ( a sír bejáratához vezető folyosó) formált, megmunkált kövekből épült. Egy férfi és egy valószínűleg feláldozott nő csontvázát találták egy-egy sírkamrában, míg a a harmadik kamrában három felszerszámozott ló, száz nyílhegy, száz ezüstgyöngy és arany fülbevaló, valamint két ezüst serleg, a “fejedelem” sisakja és lábszárvédői voltak elhelyezve.

Lószerszám díszek (homlokdíszek)

A vaskapui sisak jobb arcvédője 

Szoláris tevékenységet, az élet és halál körforgását jelképezheti a sas, a Nap madara. A nyulat, a védtelen embert halhatatlan lelke, a sas ragadja az örökkévaló létbe. A hal (víz) a magzati állapot formáját, az újjászületést idézi. A nyulat marcangoló, csőrében halat tartó sas motívuma szinte jelvénnyé, címeré vált e népcsoport számára. Megtaláljuk az egymástól többszáz kilométerre levő sírok mindegyikében, a Vaskapu-i sisak arcvédőjén, a munténiai sisakon és serlegen, de a Fekete tenger partján előkerült leleteken is. 

 
























Ezüst serleg

A trák-odriszok legyőzése után II Fülöp és a makedonok a Balkán egyedüli urai lettek, hatalmuk kiterjedt az Al-Dunai részeken a Pontusig. Kr.e. 339-ben II.Fülöp konfliktusba került a dobrodzsai görög városoktól és egy rex Histrianorum vezette géta népcsoporttól adót behajtó Ateas szkítáival. Régeszetileg kimutatható, hogy Dobrodzsában ebben a periódusban letelepült szkíta csoportok éltek és nem csupán szkíta hatásról beszélhetünk. Még bizonytalan adatok sincsenek arra nézve, hogy mi lett Ateas szkítáival miután vereséget szenvedtek a makedonoktól. Nagyon keveset tudunk erről a szkíta csoportról, és nagyon sok megoldatlan probléma marad utánuk. Feltehetően nyugatra vándoroltak. Számuk már kezdetben sem lehetett jeletős, a kissebb csoportok relativ nagy területen szóródtak szét, és soha sem jutottak domináns szerephez. Talán ezek a szkíták voltak az apotropaikus szemmel díszített sisakok népe.

A Kr.e.IV.században Dobrudzsában megjelent, eddig névtelen keleti népcsoport lassan nyugatnak vándorolt, a térségbe benyomuló más harcos népek elől. A Vaskapuig követhetjük nyomukat. (3)

A Duna menti területek lakossága még sokáig nem volt homogén, hiszen állandó mozgásban voltak, az állandó fenyegetésekkel hol szembenézve hol visszahúzódva előle.

Aranyozott ezüst rátét.



Ezen a földön –írta Publius Ovidius Naso – a boldogtalan földműves egy kézzel az eke szarvát, a másikkal fegyverét fogja, mert itt a pásztor sisakkal a fején furujál, és a nyomorult nyáj jobban fél a háborútól mint a farkastól.

………………

1. A vaskapui sisakról és ivóedényekről nem tudni sírból kerültek-e elő. 1913-ban egy matróz találta a parti sziklák között. Franz Trau bécsi gyüjtőhöz kerültek majd innen a sisak és egy edény Detroitba, egy serleg pedig New Yorkba, a Metropolitan Múzeumba.

2. Délnyugat Iránban már Kr.e. XIV.században, az elamita periódusban, találunk példát a hegyi kecske és a védelmező szemek együtt való ábrázolására, és ezen is megjelenik a homlokot övező apró toll szerű díszítés.