BARCSAI ÁKOS

“Fejedelemségünknek erővel való reánk adása és kéntelen felvétele mint lett?”

Barcsai Ákos fejedelem 1660-ban, Nagyszebenben veretett tallérja, Nagyenyedi Múzeum

A marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könytár tulajdonában van egy pegamentbe kötött, tizenkettedív méretű (in duodecimo) kézirat-kötet (1), melyben két összefűzött, kisméretű, 1644-ben kiadott nyomtatvány található. Ha a könyv tábláját kinyitjuk, a később beragasztott ex-libris alatt az Acatius Barczai de Nagy Barcza 1652, és az „Is liber Acat Barchiaj B. bejegyzést találjuk. Az előzék hátoldalán egy kézírásos szöveg, ( “Cave me legas”-Óvatosan olvass engem) és Barcsai Ákos olvasható aláírása látható. Valószínű, hogy ezek a maguk idejében igen népszerű művek egykoron a fejedelem tulajdonában voltak. (2)


Erdély megírt történetében sohasem szántak túl jelentős szerepet Barcsai Ákosnak (3), a török politika túlzó kiszolgálójának tartották, de nevéhez fűződik az erdélyi országgyűlés által efogadott első törvénykönyv (Approbatae Constitutiones 1653) megalkotása, nagyra értékelte Apáczai Csere János akadémiai tervezetét, és uralkodása idején (1959 május 24) a szászsebesi országgyülésen határozták meg Erdély címerét. 1657-ben Rhédey Ferenccel és II. Rákóczi Györggyel kezdeményezte a Váradi Biblia kiadását. (4) Művelt, tanult ember volt, joggal kapna helyet a XVII. századi erdélyi könyvbarátok sorában. 

Barcsai Ákos fejedelem saját kezű írása

A XVII. századi Erdély olyan ország volt amit mind Bécs, mind a Porta saját területeként értékelt és kezelt. A Bocskai-felkelést lezáró 1606-os bécsi béke elismerte ugyan Erdély függetlenségét és a szabad fejedelemválasztás jogát, ám a fejedelmek nem annyira szuverén uralkodók, mint inkább török vazallusok voltak. A rendek “választását” minden esetben szultáni athnamé ( beiktató levél) erősítette meg.(5)

II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata egy többéves politikai mélypontot idézett elő Erdélyben. A Porta ellenezte (egy egyesült erdélyi-magyar-svéd-román sereg bármikor a Balkán ellen fordulhatott), a hadjárat kudarcba fulladt, az erdélyi hadsereg tatár fogságban volt, melynek kiváltásától Rákóczi elzárkózott, ezzel is növelve az ellenzék táborát. A török is követelte lemondását, ám Rákóczi továbbra sem volt hajlandó megválni a fejedelemségtől, és egy nagyszabású törökellenes háborút igyekezett kirobbantani,  provokálva így a Magas Portát. Mindez a rendek tehetetlenségével és politikai tájékozódásában beállt változással párosulva egy tarthatatlan állapotot hozott létre Erdélyben, és Köprülü Mehmed nagyvezér megindult Rákóczi ellen a Bánságon át. A krími tatárok és a két román vajda hadserege pedig a keleti és a déli szorosokon törtek be Erdélybe. 1658 szeptember 14-én a szultán Barcsait (Boros-) Jenő alatt levő táborába hívja és felajánlja számára a fejedelmi címet. Barcsai óriási harácsot (40 ezer forint) és hadisarcot (500 ezer tallér) vállalé, majd átadja a töröknek Karánszebes, Lugos és Jenő várát.

“ Ha valaki vádolni akar azzal bennünket: nem kellett volna bemennünk az török nemzet közé, és az mi bemenetelünk okozta volna Jenőnek, Karán-Szebesnek, Lugosnak elvesztését,- nem méltán cselekszi; (…) az ott lakos szegény embereken kivül csak tíz emberből álló praesidium sem volt az véghelybe; nem mi adtuk azért meg Karán-Szebest és Lugost, hanem az ki felbíztatván az török ellen való fegyverkezésre, elégséges eszközöket nem adott nékiek hozzája.” írja Barcsai id.gróf Csáki Istvánnak (1659 január 16-án)

Cesare Laurentio: Barcsay Ákos erdélyi fejedelem, rézmetszet,1670

A szorult helyzetben levő rendek elfogadták a nagyvezér feltételét, és 1658 október 11-én a segesvári országgyűlés török parancsra a lugosi és karánszebesi bánt, Barcsai Ákost választotta Erdély fejedelmévé. Barcsai megpróbál hűséges maradni Rákóczihoz, október 18-án levelet ír neki és megigéri, hogy igyekszik visszafogadtatni fejedelmi székébe.(6) A bécsi udvar is megpróbál valamilyen szintű egyezséget létrehozni Rákóczi és Barcsai között ( Báró Radolti Kelement küldik Kassára ezt létrehozni, és id. gróf Csáki István támogatását is kérik.) Ám az erdélyi politikai elit egy része már Barcsai sógorát, a tatár fogságból hazatért Kemény Jánost támogatta, a Pártium pedig továbbra is hű maradt Rákóczihoz, aki viszont nem nyugodott bele hatalma elvesztésébe, nem imerte el Barcsai uralmát, és állandó engedetlenséget szított ellene.

„ Váradot a török elveszi, s Erdély az nagy sarcz nem fizetése miatt fog veszni. Az országban Barcsay névvel fejedelem Haller Gábor, Bethlen János in ipsa az árulók”- írja Rákóczi id.gróf Csáki Istvánnak, majd a levél utóiratában további jóslatokba bocsátkozik. „ Erdélyben febr.18-ik, 19-ik táján csuda volt az gyűlések napjain, egy hétben egyszersmind három üstökös csillag látszott, egyike tüzesen az Barcsay szállása előtt nagy csattogással leszállott köves formával; másik fehéren tisztán Magyarország felé jött; harmadik Moldován enyészett el”

A zavaros politikai helyzetben II. Rákóczi György bevonult Erdélybe és 1659. szeptember 24-én a marosvásárhelyi országgyűlésen ismét fejedelmévé választtatta magát. A rendek számára is meglepetés volt, hisz legtöbben Kemény János megválasztását szorgalmazták. Barcsai török csapatokkal Szebenbe húzódott vissza, és innen ír Rákóczinak 1660 február 17-én. Levelében megátkozza az erdélyi urakat és alkudozni kezd. Déva várában maradt felesége „felhozását” kéri, Szeben feladását és fejedelemségről való lemondását is megemlíti, de Bethlen János kancellár és Haller Gábor meghiúsítják terveit. „ hogy keserves nem volna, így meggátolák Haller uramék nyavalyás feleségemnek felhozását; nem tagadom, kiért az Úristen ő kegyelmeket soha meg ne áldja ! Azóta oly megkeseredett szívvel vagyok, csak Isten mondhatja meg.”

Sejdi Ahmed óriási méretű hadjáratba kezdett a Tiszántúlon és Bihar területén, majd elűzi Rakóczit Szeben alól, aki Lipóthoz folyamodott s habár Zrínyi Miklós is felszólt Erdély érdekében, a segítség elmarad. Rákóczi Szászfenesnél ( Gyalu és Kolozsvár között ) 1660. május 22-én megütközött a törökkel, súlyosan megsebesült és Váradon meghalt. Barcsai tartva egy újabb, az 1658. évi török-tatár invázióhoz hasonló beavatkozástól, Temesvárra megy Cengizade Ali pasához, biztosítani őt hűségéről. (A temesi beglerbég csak augusztusban, Várad feladása után engedte szabadon.) A székelyek most Kemény Jánoshoz (7) fordultak, aki november 20-ikán kiáltványt bocsátott ki, melyben bejelentette, hogy hadaival Erdélybe indul.

Barcsai a törökkel való kapcsolatai miatt mindig nagyon népszerűtlen volt, de ekkorra már egyedül maradt egy fizetésképtelen ország élén, általános megvetéstől övezve.  Nem is gondolt ellenállásra, Görgény várába zárkózott, és 1660 december 31-én lemondott a fejedelmi hatalomról, majd átadta ennek jelvényeit a szászrégeni országgyűlésen megválasztott Kemény Jánosnak. Kemény azonnal Bécsbe küldte Bánffy Dénest és Kászonyi Márton szerzetest tárgyalásokat kezdeni az osztrákokkal. 

Kulcsor Tamás nemesi oklevele. II Rákóczi Görgytől kapta 1655 március 8-án, a karánszebesi bán, nagybarcsai Barcsai Ákos ajánlatára. Temesvár, Bánát Múzeum

Habár félre állt, az új fejedelem bizalmatlan maradt Barcsaival (talán attól tartott, Barcsain keresztül a török értesüll, hogy Wesselényi Ferenc nádor segítségével oltalmat kért I. Lipóttól), a rendekkel törvényen kívül helyeztette és Görgény várába záratta.(8) Amikor a temesvári basa, Ali bevonult Erdélybe és ellenébe alkalmas fejedelmet keresett, Barcsait és emberét Budai Zsigmondot Görgényből Kövárra küldte, Kövér Ferenc asztalnok és Váradi Jónás kíséretében, akik Répa határában a foglyokat meggyilkoltatták, és a fejedelem holtteste „ott hevert, míg a kozmatelki lakosok el nem temették”( Kőváry László)

A fejedelem meggyilkolásának körülményeit három forrásból ismerjük. Bethlen János kancellár, Szalárdi János és Georg Kraus műveiből. (9) Szalárdi valamivel bővebben írja le a történteket. A foglyokat megvasalták és a szekérhez lakatolták, “hihető azért, valahol valakik őket az úton elszabadítani ne kezdenék, … nagy véletlen reájok ütének, s a szekeret ottan felvervén, noha nagy reménykedéssel reménykedőnek, ha ugyan meg kellene lenni szedjék fejőket; de azok neki dühödten meglövöldözvén, vagdalván őket, megölték vala. Kiknek tetemeik a falu lakóitól ugyancsak ott, a falú pellengére mellé egy vermecskébe eltakaríttattak vala “ (VIII.könyv 2.)

Kraus szerint Kosmann és Répa faluk határában Barcsait meglőtték, Budai Zsigmondnak fejét vették, és egy harmadik személyt is említ, Barcsai szolgját Szövérdi Jánost, akit felkoncoltak. A tetemeket parancsra a parasztok hantolták el  a falu pellengére mellett. Kraus halotta, hogy Barcsai másik szolgája Doboli Isván, amikor értesült a gyilkosságról kiásta a fejedelem holttestét és (Gyulafehérvárról hozott gyolcsba takarva) a kozmatelki templomban eltemettette. ( Ezért Dobolit később Kemény János Fogarasban felakasztatta.)

A csontvázakról készült kép. “Geneaologiai Fűzetek” 1904

Kozmatelkén, 1906-ban Barcsai Ákos fejedelem felállítandó síremlékének (Spáda János kolozsvári építőmester munkája) előmunkálatai során csontvázakat találtak Itt már 1830-ban állt egy román feliratú fakereszt (10) a meggyilkolt fejedelem emlékére. Elképzelhető, hogy Kozmatelke lakosai mindig is emlékeztek a meggyilkoltak nyughelyére, és a krónikás feljegyzések is hozzávetőlegesen helyesek. A félig egymásra helyezett testek és a karok rendezettlen helyzete, valamint az, hogy az egyik holtesten a béklyó is rajtamaradt, arra mutat, eltemetésük tulságosan sietős körülmények között történt. Ha a fejedelem teste valóban a templomban nyugszik, akkor a sírlelet megbéklyózott csontváza Budai Zsigmondé ( Szalárdi János szerint Barcsai Ákost és Budait vasalták meg). A nyakcsigolyákon nem látszottak vágás nyomai, viszont a koponya és három csigolya kimozdult a test főirányából, ami nyaksérülesre utalhat. A két kézfejet levágták, talán a rajtuk viselt gyűrűkért. A béklyó nélküli csontváz koponyáját több kardvágással szétrepesztették. A sírüregből egy tuskó maradványa is előkerült,  a hajdani pellengér maradványa lehetett, mert mélyebben feküdt mint a testek.

………………………….

1. Teleki-hagyaték: T d-196 c (Leltári száma :10410)

2. Egy “pro feminista” mű ( Disputatio prejucunda qua anonymus probare nititur mulieres homines non esse) és egy politikai pamflet (“Laus ululae” –A bagoly dícsérete)

3. 1610 körül született Hunyad megyében, kálvinista köznemesi családban. Anyja Palatics Erzsébet, az illyédi bán leánya volt. Bethlen Gábor udvarában különleges nevelést kapott. 1632 és 1637 között a diplomácia fortélyait tanulta ki Konstantinápolyban, majd 1642-ben I Rákóczi Györgyöt képviseli a török udvarban. Már ekkor jó kapcsolatot alakított ki a törökökkel. 1644 december 20-án, az ónodi várban a feledelem kinevezi Barcsait örökös karánsebesi és lugosi bánná. A kinevezés megindoklásában Barcsai seregkapitánynak Jeszenyő váránál mutatott vitézsége szerepel. 1648-ban Hunyad megye főispánja (megkapja Déva várát). Rákóczi lengyelországi hadjárata idején fejedelmi helytartó Erdélyben.
Öccsének, Sándornak a leszármazottja Barcsay Ábrahám (1746-1806.) a magyar klasszicista költészet egyik alakja. A jelenleg Kanadában élő Barcsay Tamás, aki a gyalui kastély tulajdonjogát örökölte és 2002 február 13-án írásbeli értesítésben kérte vissza jussát.

4. Várad feladásáról a törökkel kötött feltételek között (5.pont) az 1657 óta készülő Biblia addigra kinyomtatott anyagának és a nyomdának a sértetlen elszállítása is szerepelt.

5. A szultán ünnepélyes oklevele, mellyel megerősítette Barcsai megválasztását sebtében készülhetett, Törökországból csak a szultán kalligrafikus pecsétjével ellátot iratot hozták, a beiktató levél szövegét Erdélyben fogalmazták meg. (Papp Sándor: Három török dokumentum Barcsai Ákos erdélyi fejedelem hatalomra kerüléséről)

6. Barcsai és hívei a beiktatást követően sem érezték biztonságban magukat, visszatértek Dévára, s onnan már több ezer fős török segédcsapattal jöttek ismét Erdélybe. Bethlen János kancellár 1658 őszén megkísérli megmagyarázni Barcsai kényszerű törökbarátságát, és kéri az európai uralkodókat intsék nyugalomra Rákóczit. (Innocentia Transylvaniae) Wesselényi Ferenc nádor a védiratra nem ad egyértelmű feleletet, a császár dötésétől tette függővé az érdemi választ.

7. Cserey Mihály „teljes életében gonosz, ambitiosus, kegyetlen, vérszomjas ember”-nek nevezi.

8. Barcsai további sorsáról eképp számol be “Gömör vármegye viceispánja, Gyöngyösi István” (Porábúl megéledett Főnix)

“Ákoson oly okot találnak azonban,
Amelyért vettetik őtet árestomban,
Budai Zsigmond is pendíttetik vasban,
Mert ál praktikáit érték sok dolgokban.
……………………………………….
Barcsai Ákosnak meghűlt volt már teste,
Kit sebeibűl folyt piros vére feste,
Érdeme szerént lett nem remélt eleste,
Úgy vette el hasznát, amiként kereste.

9. Bethlen János: Rerum Transsylvanicarum libri quatuor. MDCLXIX
Szalárdi János: Siralmas magyar krónika
Georg Kraus : Fontes rerum Austriacarum

10. Kővári László Erdély régiségei. és történelmi emlékei, 1892
Cheţan pópa elbeszélése alapján az utolsó fakeresztet Simion Varadi faragta 1886-ban.

TRAIANUS TRÓFEÁJA ? II.

Az emlékművön Mars Ultornak szentelt felirat volt

Az Adamclisi-i diadalemlék felújítás előtt, 1896-ban

Az Angyalvárra emlékeztető építmény párkányzatán és a párkány alatti részen harci jelenetek és barbár foglyokat ábrázoló alakcsoportok láthatók. Az emlékművön Mars Ultornak szentelt felirat volt.

MA[rti] VLTORI
IMP [cae] SAR DIVI
NERVA[e] [filius] NERVA
[tr]AIANV[s][aug.germ]
[dac]ICVS….

A felirat alapján valóban Traianusnak tulajdoníthatnánk a tropaeumot, ám reliefjei alaposan ellentmondanak ennek. Nem arról van szó, hogy a metopék művészi értéke meg se közelíti a Traianus oszlopán látható domborképekét, az itt ábrázolt személyek ruházata, viselete, fegyverzete ellentmond a Columnán láthatóknak, mintha csak más időkről árulkodna.

Az eredeti metopék a múzeumban


Az Adamclisi-i gyalogos római katonák pikkelyes páncélt viselnek…..

 

























Traianus oszlopán tunikát és lemezes páncélt látunk, pikkelyest a szarmata lovasokon

Ugyancsak Traianus előtti időkről árulkodik a támadó katonák által viselt kar- és lábpáncél. A barbárokat mindig meztelen felsőtesttel és hosszú, bő nadrággal, hosszú (fonott?) szakállal ábrázolják, hajukat jobb halántékuk felett csomóra kötve viselik. Ezért több kutató germánoknak vélte őket. A germánokat Traianus oszlopán mint szövetségeseket, a dákok ellenségeit ábrázolják, rövid nyírott szakállal és síma hajjal.

A dákok a Columnán hosszú, ám szűk nadrágot, felső ruházatot és síma hajat vagy sapkát viselnek.

Ha voltak harcok rómaiak és dákok között Dobrodzsában, akár az első akár a második római támadás idején, akkor ezek a harcok téli hónapokban lehettek (a feljegyzések alapján Traianus télre visszahúzódott a hegyekben levő dák területekről). Ám a matapékon csak kilevelezett tölgyfákat látunk.

Kik és mikor harcolhattak itt?

TRAIANUS TRÓFEÁJA ? I.

Traianus által a mai Adamclisi (Adam Kilisse) területén alapított Tropaeum egyszerű civil települes lehetett, a közelében található diadalemléket pedig egy korábbi római győzelem emlékére emelhették és egy új határvidéket is jelölhetett.

A Tropaeum Traiani-nek nevezett győzelmi emlékmű (1977-ben építették újjá)

A tropaeum-állítás ókori szokás volt. A rómaiknál már a köztársaság korában találkozunk vele, és megőrződött a császárkorban is. (Talán a germánoktól ellesett antefixa ora truncis arborum mintájára) Eredetileg diadaljel, a kivívott győzelem színterén felállított oszlop volt, amire a legyőzöttektől zsákmányolt fegyvereket függesztették. Ábrázolásuk gyakran pénzérméken is megjelenik.

A Traianus oszlopán megjelenített tropaeum.

Idővel monumentális építménnyé lett, és ennek csúcsára helyezték a fegyverekkel teleaggatott oszlop kőből faragott szoborképét (tropaeum). Ilyet állított Pompeius a pireneusi hágón (Tropaeum Pompei), vagy Augustus Nizza mellett (Tropaeum Augusti), és egy ilyen emlékművet láthatunk Dobrodzsában is, az Adamclisi-i római kori ványroserődtől nem messze.

Az észak-déli (Marcinopolis-Noviodunum) és a kelet-nyugati (Tomis-Callatis-Durostorum) utak metszéspontjában felépült Tropaeum városerődöt Traianus alapította, de arra nincs bizonyíték, hogy az ettől két kilométerre található diadalemlék a császárnak a dák háborúkban elért győzelmét hírdetné.

A Mars Ultor-nak szentelt győzelmi emlékmű magas, kör alakú építmény volt. Oromzatán és oldalain metopék (négyzetes, domborművekkel díszített mezők) sorakoztak, és a tetején állot a tulajdonképpeni tropaeum.

Az Adamclisi-i tropaeum

Az első Adamclisi-i ásatásokat Grigore Tocilescu (és Fenichel Sámuel) végezte 1882 és 1890 között. A diadalemlék háromszöget zár be két másik római kori emlékkel. Egy temetkezési oltárral és egy dombsírral, melyben hamvasztásos temetkezés nyomai voltak. Arra nézve, hogy kiknek az emlékére emelték öket, csak feltételezések léteznek.

A fennmaradt töredékes felirat szerint az oltárt [in honorem et in] MEMORIAM FORTIS [simorum virorum qui] PUGNANTES PRO R [epublica?] MORTE OCCU [buerunt]- a legbátrabb, a köztársaságért (?) csatát vivó és holtan maradt férfiúk tiszteletére és emlékére emelték. Sajnos állításának ideje a szövegből nem kivehető. A felsorolt elesettek praetorianusok, legionáriusok, polgárok, segédcsapatok katonái voltak. Egyedül a Cohors II Batavorum- COH II BAT- neve olvasható ki meggőzően. A Cohors II Batavorum viszont csak Traianus előtt harcolhatott ezen a vidéken.

Valamivel kissebb betűkkel vésve, a szöveg megemlít még egy névtelen, Pompejből származó tisztet. (COL POMP DOMICIL NEAPOL ITALIAE PRA) A tiszt a Vezúv kitörése után telepedhetett le Nápolyban, mert itt lakóhelyét (domicilium) és nem lakhelyét (domus) említik. Ezek szerint ezt az oltárt nagy valószínűséggel Domitianus idején vívott harcok (85-87) emlékére állították. Ha figyelembe vesszük az oltár oldalain levő feliratok terjedelmét (csaknem 240 m2) és a sorok magasságát (5,5 cm) hozzávetőlegesen 3800 elesett neve szerepelhetett a feliraton. Ez nagyon nagy veszteség ha tudjuk, hogy ebben az időben egy légió általában öt-hat ezer emberből állt. Talán Varus katasztrófájához vagy a Legio XXI Rapax elvesztéséhez mérhetjük.

Domitianus idején Cornelius Fuscus praefectus praetorio vesztett sereget és esett el a dák háborúban. Ezért több történész megpróbálta az oltárt az ő nevéhez kötni. A Tacitus nyomán írt Orosius passzus (VII,10,4.) két ütközetet és rettentő veszteséget sejtet. Ezt követően Domitianus Moesiaba jött, de Fuscusnak csak a Duna jobb partján emelhetett emléket vagy jelképes sírt, a bal partot nem birtokolta. (Martialis, VI, 76, 1-6)

Oppius Sabinus legátusra is gondolhatunk, aki az I Italica légió és a V Macedonica légió csapatrészével Novae (Svishtov, Bulgária) mellett 85-ben megütközött a Ripae Danuvii-t megtámadó dákokkal, de embereivel együtt felkoncolták (Suetonius : Vita Domitiani 6. és Eutropius 7, 23.) Tordán találtak is egy Neptunusznak szentelt oltár feliratot mely szerint a I Italica és a V Macedonica legió csapatrészei (vexillatio) egy centurion vezetése alatt Tropaeumban tevékenykedtek (Tropaei agens), viszont ez egy sokkal későbbi időre vonatkozhat, miután az I Italica és V Macedonica légiót Tordára irányították. Dobrodzsa a Durostorumban állomásozó XI Claudia légió akció-területéhez tartozott, de elképzelhető, hogy a csapatrészek az itt megjelenő kosztobókok ellen harcoltak a markomann háborúk idején.

Ilyen lehetett az Adamclisi-i temetkezési oltár (George Niemann szerint)

Az oltár főtáblájáról a császár neve hiányzik, nem maradt fenn. Tocilescu egészítette ki Traianus nevével és a BELLO DAC[ico] szavakkal. Rögtön a következő legnagyobb rangjelzés, az elesett praetorianusok neve előtt, elütő nagyságú betűkkel vésve, a pompeji tiszté. Ha a szövegben fennmaradt PRA betűket praefectus-ra egészítjük ki, a gárda parancsnokra (praefectus praetori) gondolhatunk. Lévén a római hadsereg legmagasabb rangú tisztje, közvetlenül a császár neve után csak az övé állhatott. Abban az esetben ha praefectus castrorum -ra egészítjuk ki, nem valószínű, hogy a csatatéren volt. Mint a tartalék vezére és a tábor térparancsnoka a praefectus castrorum ritkán vett részt csatában. Még kevésbé lehetett segédcsapatok tisztje (praefectus cohortis vagy praefectus alae) mert akkor az illető segédcsapat elesett katonáinak a nevét felsoroló oszlopnál szerepelt volna a neve.

A császárság kezdetén a gárda parancsnok Itálián kívül csak akkor ment csatába, ha abban maga a császár vagy a gárda is részt vett. A sok elesett praetorianus nevét olvasva csaknem bizonyos, hogy a pompeji tiszt  praefectus praetori volt.

Traianus sestertiusa

Traianus dák háborúiban csak Claudius Livianus gárda parancsnok vett részt (Dio Cassius LXVIII 9.2), de ő túlélte a harcokat. Traianus nevét abban az esetben is kiiktatám, ha csak egy olyan feltételezésről is volna szó, miszerint a diadalmas császár a dák háborúk sikeres befejezése után, a Domitianus idején hősi halált haltak emlékére emeltette az oltárt. Róma Domitianusnak a dákokkal kötött békéjét szégyenletesnek, csaknem kapitulációnak értékelte. Az ellenség kezére jutott hadi zászlókat és légió-jelvényeket csak 102-ben szerezték vissza a rómaiak. (Dio Cassius LXVIII 9.3)

Katonai diploma (diploma militaris)

A Cohors I Brittonum milliaria Ulpia, Decimus Terentius Scaurianus vezetése alatt tartózkodott Daciaban. Leszerelt katonái 106 augusztus 11-én megkapták a római polgárjogot. (Bukaresti Történeti Múzeum)

Traianus saját győzelmeinek állított emlékeket. Oltárt emeltetett Tapae-nál (Dio Cassius LXVIII.8), colonia-kat és Dobrodzsában egy vicus-t alapít (csakúgy mint Ratiariát, Nicopolist, Traianopolist, és Augusta Traianát a Balkánon), mintegy megpecsételve ezzel háborúinak sikeres befejezését. Míg a Tapae-i oltár, a császár rendeletére Decimus Terentius Scaurianus által alapított Colonia Ulpia Traiana (Sarmisegetuza), vagy a nemrégiben a Vaskapu-hágó mellett feltárt település (a mai Zăvoinál) Traianus felvonulási területén található, a neki tulajdonított Adamclisi-i diadalemlék ettől nagyon távol esik.

Tropaeum városerőd. Légi felvétel,1973

CIL III 12470

 

A város területéről előkerült legkorábbi szövegtöredéken, Traianus tiszteletére szánt szobor feliratán (112-115 között) a lakosok mint Traianenses Tropaeenses örökítik meg magukat. A város ekkor már a császári provinciahoz tarozhatott (megjelenik rajta a legatus Augusti pro praetore, a császári helytartói cím).

Daizus Comosius (akit 50 éves korában öltek meg a kosztobókok) és két fia nem voltak római polgárok (talán géták vagy trákok voltak), nevük mellől hiányzik a tria nomina.(Daizi Comozoi vixit an L interfectus a Castabocis Iustus et Val patri BM posuerunt)

Az Adamclisiben talált feliratokon a markomann haborúkig nem esik szó sem légiókról sem katonai beavatkozásról. Egy 140-ből fennmaradt felajánlási emlékmű (CIL III 14214,1), melyet T.Vitrasius Polionius legatus Augusti pro praetore Alsó Moesia kormányzója és M.Stabius Colonus tribunus militum emeltetett, csupán a kormányzó tropaeumi jelenlétét jelzi egy, az isteneknek és a császár egészségéért bemutatott áldozat alkalmával. A város nem volt katonai táborhely, a barbárok mindig váratlanul támadták meg, ahogy ezt L. Fufidius Lucianus sírkövén olvashatjuk. A sírfeliratokból is csak veteránokról értesülünk. A Cohors I Lusitanorum, a Legio XIII. Gemina, vagy a Legio IX Claudia veteránjai már Traianus idején letelepedtek itt. Virágzó város lehetett, ám Ulpia Traiana-val ellentétben sokáig nem rendelkezhetett római joggal (ius latii). Még nem került elő olyan lelet ami Tropaeum-ot a III.század előtt colonia-nak vagy municipium-nak nevezné, esetleg mint sorozási helyet jelölné meg (sorozás csak római joggal rendelkező városokban történt)

Ha valóban Traianus fényes hadisikerét hírdeti az Adamclisi-i diadaljel, talán Tropaeum magasabb városi rangot kapott volna még a császár idején. Azt sem tudni pontosan, hogy nevét a már korábban, a közelben felépített emlékműnek köszönheti-e vagy másra vezethető vissza, mert a város keleti kapuját is díszítette (Constantin és Licinius idejéig) egy kissebb méretű tropaeum.

Valamikor a város keleti kapuját díszítő diadaljel.

A töredékes forrásokból, no meg Dio Cassius eléggé zavaros leírásából nem derül ki egyértelműen, hogy sor került-e  rómaiak és  dákok között Dobrodzsában is egy fontosabb összecsapásra. Napjainkban a történészek nem forrásokban leírt hadjárathoz rendelik az Adamclisi-i tropaeumot, de pont fordítva: az emlékműhöz kapcsolnak egy feltételezett, Traianus idején itt lezajlott csatát.

VOLT MAROSVÁRT

akkoriban egy Achtum nevű nagyon hatalmas úr….

Ajtony országa

A bizánci-magyar viszony 958-ban ellenségesre fordult. Az ausburgi kudarcot követően a magyarok Dél-Európában folytatták portyáikat, Makedóniában és Thrákiában, egészen Thesszalonikéig nyomultak előre. (Thesszaloniké vidékéről a magyarok ötszáz görögöt „hajtottak el” magukkal - jegyezte fel Luitprand cremonai püspök, aki mint I. Ottó császár követe volt Byzantionban). Ennek következményeként a szerzetesi „utánpótlás” akadozhatott, és ez visszavetette a magyarországi keleti hittérítést, ami ha nem is szünt meg teljesen, de elszigetelődhetett.

Az arabok ellen védekező Bizánc követelte I Péter bolgár cártól, hogy hiúsítsa meg a magyaroknak a Dunán való átkelését, ám a bolgárok egyedül nem voltak képesek feltartóztatni vagy visszaverni a magyarok seregeit, és kiegyezésre vitték a dolgot. „ A minap kértem tőled segítséget, és nem adtál: most miután akaratom ellenére békét kötöttem, azt kívánod, hogy bontsan fel azt és fegyvert fogván szerencséltessem magam”-írta I. Péter 965-ben II. Nikephoros Phokas császárnak. A magyar-bolgár kapcsolatok kedvezően alakulhattak az elkövetkező időkben, hisz a bolgárok követei magyar területen keresztül jutottak el Quedlinburgba, Ottó „zsinatjá”-ra 973-ban, és az időközben visszafejlődőtt térítési kisérletek is újra megindulhattak.

A bizánci birodalom és a bolgárok között zajló hosszú háború kimenetele az lett, hogy az Al-Duna vidéke és Kelet-Bulgária görög fennhatóság alá került, Vidin elfoglalását követően pedig a Bizánci Birodalom közvetlen területi érintkezésbe került a Bánsággal.

I. Péter bolgár cár plombája (1)

A történettudomány Géza fejedelemhez köti a kereszténység fölvételét, a krónikák és a legendák pedig arról szólnak, hogy a magyarság Adalbert prágai püspöktől és a német papoktól vette át a kereszténységet, viszont nyelvünk egyházi terminológiája másról „árulkodik”. Habár Géza udvarában nyugati papok is serénykedtek, a kereszt (krbst), a malaszt (milost), a zsolozsma (služba), a szövétnek (svetnik) és a karácsony (kračun) szavunk a görög szertartású szláv népek közvetítésével honosodott meg a magyar nyelvben (Melich János: Szerb jövevényszavaink). Itt keleti orientációt, a keleti kereszténység szerinti térítés időben való elsőbbségét érezhetjük, és az orodoxiának azt a sajátosságát, hogy a térítés és a szertartások a nép nyelvén, esetleg egy „keverék”nyelven folyhattak, és így ezek a szavak könnyebben kerültek be a beszélt nyelvbe.(2)

Térítés a IX.században. Miniature.(Kopasz Károly második bibliájának nevezett kézirat) 

Párizsi Nemzeti Könyvtár

Géza országa a kezdeti keleti térítés réven Bizánchoz kapcsolódott, sajátos geopolitikai helyzetében viszont Nyugat-Európára volt utalva, és kénytelen volt valamennyi szomszédos tartománnyal béketárgyalásokba kezdeni, feloldani a harcos politika okozta ellenséges hangulatot, „noha azelőtt sosem telt kedve ilyesmiben”. (Szent István nagyobbik legendája) Nyugat felé fordulása alapvetően politikai kérdés volt, ám ez együtt járt a latin rítusú kereszténység vállalásával.

Géza fejedelem esetében pertinensebb ha különbséget teszünk térítés és megtérítés között, valamint számba vehesszük azt is, hogy az egyházi hatás keleti formája utat talált ugyan Géza országába, ám a nyugatiak Géza „passzív” szerepét és a keleti rítust „pogány”-nak értékelték már a római és a bizánci egyházak között megtörtént szakadás előtt.(3) Ez beilleszthető abba a versenyszellembe (vagy inkább „mérkőzésbe”) ami a latin és a görög egyházak között élt.

Krisztus megáldja VII. Konstantinos császárt.
Elefántcsont. Puskin Múzeum.

A keleti kereszténység további térhódításának bizonysága a Maros vidéket birtokló nagyúrnak, Ajtonynak a görög szertartás szerinti (bemerítéses) megkeresztelése. (4) Ajtony származását tekintve Anonymus keveset mond (5), mint Glad vezér ivadékát említi (aki nem lehetett sem kun, sem bolgár vagy blak, mert ezek a népek csupán segítették harcaiban Gladot) A Gellért-legendának köszönhetően sem tudhatunk meg többet Ajtonyról, csupán dominiumát és megkeresztelkedését írja le. A Körösök vidékétől, egészen az erdélyi részekig, egészen Bodonyig, a Szörénységig minden az ő hatalma alatt végződött-„ Serviat namque eidem viro (Achtum) terra fluvio Keres usque ad partes transilvana et usque in Budin et Zeren, quae omnia sub sua potestate concluserat.” Ajtony, az önnáló politikát folytató úr, megkeresztelkedik (ritum Graecorum in civitate Budin fuerat baptizatus), hatalmat kap a görögöktől és Marosvára előtt, Keresztelő Szent János tiszteletére monostort épített, „s abba apátot helyezett görög szerzetesekkel az ő törvényük és szertartásuk szerint - constituens in eodem Abbatem cum monachis Graecis juxta ordinem et ritum ipsorum”(6) (Szent Gellért nagyobb legendája) A monostor építésével, a görög szerzetesek támogatásával Ajtony saját és domíniuma számára igyekezett biztosítani a görög pártfogást, nem beszélhetünk megtérésről, csupán politikai számításról. II Vazul görög császár segítségével még jó ideig ellenállhatott István monarchikus egyesítési törevéseinek

Csanád vára 1697-ben. Marsigli rajza

Ajtony váráról (7) és kolostoráról nagyon kevés információ maradt. A Gellért-legenda szerint a görög szerzeteseket Csanád vezér áttelepíti, a monostorba pedig latin szerzetesek érkeznek. Hogy miért terjedt el a köztudatban az áttelepítessel kapcsolatban Oroszlámos neve, nem tudom. A legenda szövege szerint a keleti szerzetesek Crasanum-ba költöztek, ez pedig a Krassó vidék.

1868-ban, a XIII.századtól oklevelesen említett csanádi székesegyház alapjai alatt, Rómer Flóris egy X. századi, belső karéjokkal tagolt görög rítusú rotonda alapjait fedezte fel. Az 1987-es ásatások kiderítették, hogy egy hatkaréjos bizánci eredetű körtemplomról van szó, ami a közelben épült kiszombori templommal mutat hasonlóságot.

 

A kiszombori rotonda metszete

Ugyancsak Rómer Florisnak köszönhető az alámerítéssel történő keresztelésre alkalmas keresztelő medence feltárása is (ez a mai plébánia templom szentélye alatt van).(8) 1030-ban, amikor Gellért püspök az ország különböző monostoraiból való szerzetesek kisértében megérkezett Marosvárra, ezt a rotondát használhatta missziós munkájához, majd a rotondától délre felépítette a Szent György-monostort (a legenda így nevezi) feltehetően 1036 és 1042 között.

A csanádi templom alaprajza.(Középen-Nx és p: az Ajtony korabeli keresztelő medence)

A régészeti bizonyítékok arra mutatnak, hogy amikor a magyarság hivatalosan is felvette a nyugati kereszténységet, az új egyházi szervezetek tulajdonképpen a már meglevő, keleti rítusú alapítások folytatásai lettek. (Ez a mondatom rendkívül rokonszenvetlen lesz egyesek számára. A magyarság többsége hajlamos a görög-keleti szláv kereszténység értékeit a feledés süllysztőjébe rakni, és ennek forrása elsősorban az, hogy egyes román történészek rendkívül agresszívan és célzatosan hangoztatják a kontinuitás elméletet.)

................................

1. A plomba egy bőrből készült pénzeszacskón volt, amelyben I. és II. Romanos valamint II. Konstantinos bizánci császárok pénzeit találták meg. Feltehetően egy uralkodói kifizetést eszközöltek volna vele. 22,8 mm átmérőjű pecsét előlapján az IhSuS XPI felirat látható, a hátlapon Peter cár és felesége Eirine portréja látható.

2. Arról, hogy a szertartások és a prédikációk nyelvét a tömeg is megérthette egy kései, nagyon rövid, ám nem elhanyagolható mondat tanúskodik. Az úgy nevezett Szent István tövény (I.19.) kimondta, hogy aki a templomban beszélget és nem hallgatja a Szentírás fölolvasását, az idősebbeket kikergetik, a fiatalokat megostorozzák és lenyírják a hajukat. Ha figyelni kellett az elhangzottakra, a prédikáció mindenki számára érthető, élő nyelven szólhatott. A szláv nyelvű liturgia X. századi használatára vonatkozó megerősítés Szent Gellért püspök egyetlen ránk maradt latin nyelvű művének szövegéből (IV. fejezet) is kiolvasható.” Nam quorumdam, nisi fallor, intentio est, quo ecclesiastica virtus, suffragantibus Metodianistis, atque dignitas apud nos circa hereticorum libitum tota quandoque infirmetur - Vannak egyeseknek, ha jól értem, akiknek az a szándékuk, hogy a metodianisták segítségével az egyház érdeme és méltósága nálunk az eretnekek kedve szerint teljesen elerőtlenedjen.” Gellért püspök Deliberatio Gerardi Morisenae Aecclesiae Episcopi Supra Hymnum Trium Puerorum ad Isingrimum Liberalem című műve jelenleg a Müncheni Nemzeti Könyvtár tulajdona (CLM 6211).

3. A quendlingurgi gyűlést 973. „X calendae April”(március 22-én) husvétján tartották, ekkor 12 magyar küldött is megjelent.Ezt a követjárást Géza talán jelnek szánta, a római egyház javára a görög egyháztól való elfordulása jelének. Ám a császár már „Nonis Mai” meghalt Magdegurgban, és ezután a vallási vonatkozásában nagyon aktív Theophanu, II. Ottó császár felesége tartott húsvéti gyűléseket, de magyar küldöttek megjelenéséről többé egyetlen esetben sem esik szó. Géza térítő püspöke, Bruno is elhagyta az országot, a „barbar” magyarok meg be-be törtek, a keresztény egyházak javai fosztogatták. Egy korabeli forrás a mersenburgi Thietmar Krónikája (hozzávetőlegesen 1008 táján) Satoltra hárítja a görög szertartás szerinti kereszténység megalapítását ”....vezetése alatt kezdődött el a keresztény hit, de pogánysággal vegyült össze a beszennyezett vallás, és rosszabb kezdett lenni a barbárságnál ez a tétlen és bágyadt kereszténység”, és Géza feleségét Beleknegini néven említi „Uxor autem eius Beleknegini, id est pulchra domina slayonice dieta – „ azaz szlávul mondva szép úrasszony, pedig mértéktelenül ivott, és katona módjára ülve meg a lovat egy embert hirtelen haragjának túlzott hevességében megölt. Jobban tenné e beszennyezett kéz, ha orsót forgatna, s őrjöngő lelkét türelemmel megfékezné." Egy szász krónikaíró miért használt volna szláv melléknevet egy magyar asszonyra vonatkoztatva?. Géza keresztény lengyel-szláv feleségére érthette? „ Mesco habuit sororem nomine Adilheidem, quam Yesse rex Ungariae accepit in uxorem, que cum esset christiana, virum suum Yesse convertit ad fidem Christi.”(Breve Chronicum Silesiensis)

4. Az újabb térítési hullámot nem társíthatjuk egyedül Ajtony nevével és az általa bírt területekkel, az ország egyébb részein, későbbi korokhoz köthető görög rítusú kolostorok is léteztek. A visegrádi kolostort görög szerzetesek számára alapítja I.Endre, és Honorius pápa a veszprémi püspökhöz szóló levelében megemlíti, hogy itt ”.. Graecos habet monachos et habuit ab antiquo – a görögöknek volt monostora és bírták azt ősi időktől”. A bizánci térítés eredményeképpen keletkeztek az apostagi, a gerendi, a szávaszentdemeteri, az oroszkői keleti rítusú szerzetesházak.

5. Anonymus krónikájában Ajtony neve Ochtum formában jelenik meg.. A következő századokban is felbukkan mind az Achtum-Achtun mind az Ochtum-Ochtun változat, ami az „a” magánhangzónak a leírásából adódhatott. (Lehet a nyelvészek most felszisszennek, de megfigyelésem szerint az „a” hangot nem ismerő újlatin anyanyelvűek, pl. a románok a „A” helyet mindig O-t és még véletlenül sem Á-t mondanak) Pécska határában, a Maros mellett található Ajtonymonostor. Neve egy 1329 iúniusából való, Zohay Simon és Demeter fia Beke peres ügyét tárgyaló dokumentumban mindkét alakban megjelenik (Hohrunmonustura és Ahtonmonostura). Megjegyzem ezt a helységet az okirat egy Sirian nevű település közelében említi, nem azonos a marosvári görög monostor területével.

6. Mivel a Gellért legenda szövege a szerzetesek „törvényét” is említi bizonyára baziliták lehettek, a keleti egyháznak ugyanis csak ez az egy szerzetesrendje van, és Nagy Szent Bazil (329-379) nevéhez fűződik.Ugyancsak az ő nevéhez kötődik az ortodox egyház legerősebb ördögűző (az ördögöt elátkozó) szertartásának a tisztító szövege.

7. Ajtony marosvári vára egy fa-föld szerkezetű erődítmény lehetett, és elpusztult a tatárjárás idején. Az 1995-ben végzett ásatások alkalmával, a város középkori erődítvényeinek vonalát követve, a kutató árkok mélyéről elszenesedett famaradványok és két hullámban épített földerődítmény nyomai kerültek elő. Egy tűzvészt követően a régi földsáncot ledöngölték, rá új, szélesebb palákvárat építettek. A sáncon belül nagyon sok XIII.-XIV. századi cseréptöredéket találtak. Ez lehetett a dokumentumokban említett, Albert csanádi püspök utasítására emelt várfal. A hódoltság idején a várat jeletősen átalakították. Evliya Çelebi 1664-ben így ír róla:” Kőépítkezésű, négyszögű, erős vár. A belsővárnak kettős erős vaskapuja és mély, földalatti börtöne. A középsővár tömésfal kerítésű palánk, a nyugati oldalon egy kapuja. Külső nagy városa tágas, tömésfala palánk.” A karlócai békekötés után több végvárat leromboltak. Ekkor készített a csanádi várról rajzott Marsigli hadmérnök.

8. Az 1987-es ásatások alkalmával a rotonda délnyugati apszisában egy opus mixtum-on, bizánci eredetű falazaton (7 sor = 25 cm.) nyugvó kőoszlop lábazatának északi fele került elő, ezenkívül az addig ismert három karéjon kívül, északi irányban előkerültek még egy apszis alapjai, így feltételeztető, hogy az eredeti rotonda hat karéjos volt, akárcsak a kolozsmonostori és a kiszombori kápolnák. A nyugati oldalon egy enyhén dél felé ívelő faragott kő bukkant elő, ami a bejárat egy apszidiolája (kisebb alárendelt apszis) lehetett. A statigráfia elemzés is kevesett mutatott ki. Az eredeti, antik humuszig (a mai járószinttől 2,75 m.mélyen) egy 0,5 m. vastag épitkezési törmelék réteget, ez alatt földdel kevert cseréptöredékeket (többségük cserép bogrács maradvány), majd 2,6 m mélységben (ebben volt a rotonda alapja) hat NY-K tájolású sírt találtak. A sírgödrök két réteget vágtak át. A XI. századra datálható sírok egyikében (M.1) egy gyermek nyugodott. Négy darab ezüst hajkarikával temették el.

A kolozsmonostori rotonda kettős tartóoszlopának lábazata

A FEKETE VAJDA

Egy szemtelen besenyő Oláhországban 

A Fekete Vajda. Sziklarajz Árgyasudvarhely mellett.

A Fekete Vajdáról szóló monda szerint valamikor régen egy vitéz, kijött Fogarasból és legényeivel átkélt a Déli-Kápátokon. Útjukat egy parlagi sas mutatta, és vezette őket egész a szászok lakta Câmpulung (Langenfeld, Hosszú-Mező) városáig, ahol a fekete Vajda leszálott lováról (1).

Ezt az áttelepülést bizonyos előjogok korlátozása, vagy megszűntetése idézhette elő. Fogaras vidékén a XIII.század elején éltek már letelepült besenyők, akik Hátszeg és a fogarasi részeken privilegizált határőrök voltak. Beszivárgott románok is letelepedtek itt.(2) Ezt bizonyítja II. Endre király 1224-iki kiváltságlevele, amely jogot ad a barcasági szászoknak, hogy használják a vlachok és besenyők erdejét (silvam Blacorum et Bissenorum), tehát az itt élő románoknak és besenyőknek valamelyes önállóságuk volt, közös használatra kapták meg ezt a területet, de rendelkezési joguk nem volt a birtok felett.

A besenyők már 1075 körül szabadságot (libertas) kértek. Mentességet, etnikai kiváltságot szerettek volna kapni. Mint harcias pásztornép, a korabeli államhatalom számára értékes gazdasági és katonai elemet alkottak. A tatárjárás után Fogaras földjét és királyi birtokát a Kárpátokon túlról jött kunországi románokkal népesítették be. Ők valószínűleg már ott találták a korai besenyő határőröket, akik a Havaselvére vezető szorosokat őrizték. A telepítő vajdák vagy bojárok (boyarones) egy-egy földterületet, erdőrészt kaptak azzal a kötelezettséggel, hogy azt benépesítsék. Ennek fejében némi szabadságot nyertek, és csak a szokásos illetéket kellett leróniuk a föld urának. Ám a király engedelme nélkül 1293-ig nem lakhattak csak királyi birtokon.(Így jön létre a „nova plantatio terrae Fogaras”, amit később hűbérként kapnak meg a havaselvi vajdák.)

XIII.században a királyi adományozások lecsökkentették a királyi birtokok arányát, az államszervezés a birtokviszonyokat jelentős mértékben átalakította, és a földesurak javai kerültek többségbe. A vármegyék eladományozása, a királyi hatalom gyengülése veszélyt jelentett a királyi vitézek (serviens), a királyi adománnyal rendelkező kisbirtokosok, harcosok számára. Ez elégedetlenséget, önállósodási kísérletek sorozatát indította meg. Ugyanerre az időre, a XIII. század végére teszik a havaselvi krónikás hagyományok a fekete Vajda áttelepülését.

A történészek nagy többsége a Fekete Vajda alakját vagy meghagyja legendának vagy I.Basarab fejedelemmel, apjával Thocomerivel, esetleg I. Raduval (1377-1385), Basarab unokájával azonosítja. Ez a monda még ma is nagyon eleven él Rucăr ( Tölcsvár-Rucăr-Câmpulung ) térségében, ahol tulajdonképpen született. Családi kapcsolataim révén sokszor jártam Árgyas megyében, és tudom, hogy a monda régi formája (még mielőtt a történészek belemagyaráztak volna) nem említi a Fekete Vajda elődeit vagy utódait. Csak a Vajdáról, csapatáról, letelepedésükről és csatározásaikról szól. (3) Rucăr nevét legkorábban Nagy Lajos 1377 november 19-iki, a szászoknak adott, diplomája említi. (4) A korai dokumentumokban német nevén szerepel, Rucăr formában egy 1623 aprilis 17-iki okmányban jelenik meg. A helység neve minden bizonnyal türk eredetű (5), de jelentését nem a „ kő” vagy „ szikla” szavakból kellene eredeztetni, hanem a mai török nyelvben is meglevő rica etmek (igényelni), ricat etmek (elvonulni) vagy a ricacı (olyan személy aki mások közé megy) kifejezések gyökereiből.  

A Basarabok Olténiából csatlakoztak a fekete Vajdához.

Annak ellenére, hogy a történészek „gyorsan leszámolnak” velük, a besenyők beolvadása tarthatott a leghosszabb ideig. A Barcaságban és Fogarasban egy csoportban éltek vagy katonáskodtak, ami megnehezítette a népi különállás-tudat elmosódását. Még a XIV.században is viseltek nem keresztény nevet, és ha fel is vették a kereszténységet, vallásukban a keleti keresztény irányzatok játszhatták a vezető szerepet. A kerci monostor birtokait ért támadásokkal kapcsolatos dokumentumok 1352-ben a szkizmatikusok és a tudvalevően nem katolikus románok (schismaticorum et olachorum) törvényellenes tetteiről számolnak be. Tehát Erdély déli részén a katolikus és ordodox népesség mellett élt egy más vallású vagy „ szokású” csoport is. (6) Itt első sorban a besenyőkre gondolhatunk ( a kunok döntő többsége ekkor már katolikus volt), akik jogaik vagy önnálóságuk korlátozása miatt települtek át a Kárpátokon túlra, és vittek magukkal más elégedetlenkedőt is.

A XIII.század végén Rucăr és Câmpulung között létrejöhetett egy, főleg áttelepült besenyőkből álló kolónia, önálló hatalmi alakulat, amit a környező hely- és víznevek is nagyban alátámasztanak.(7) A kezdetleges állam létrejöttében szerepet játszott a vérségi kötelék, a szokások összeforrásából kialakuló jogviszonyok, és mint hatalmi tényező a személyi tekintély is. A Fekete Vajda az önálló államiság csíráját hozta létre Munténiában (az Olt, a Déli-Kárpátok és az Alduna közti terület). Már ekkor megkezdődött és folyt az a „hadjárat” amit az itt megalakult hatalmi alakulatok a szászok birtokai ellen indítottak, és ami Nagy Lajos után már okiratokban is szerepel (8)

Az egyetlen írásos emlék amely megőrzi a monda eredeti vonalát, az a Cantacuzino Krónika. A Fekete Vajdát nem azonosítja a Basarab-dinasztia egyik tagjával sem, sőt népének cselekedeteit is külön ismerteti.

„ Mikor az Ádámtól számított 6798-dik esztendő (1290) vala, a Magyarok Országában élő vajda, .....felkele egész házanépével,...leereszkedett a Dombovica vizére, és új országot teremtett ott.... Akkor a Basarabok és az összes bojárok, akik az Olton túl éltek, felkerekedvén a Vajdához jöttek meghajolva neki, hogy az ő parancsa alatt legyenek, és csak ő legyen mindannyiuk felett.....mert még nem fenyegette a török, haláláig uralkodott, az Árgyasudvarhelyi templomban temették el, és 24 évet uralkodott. Innen más uralkodók története kezdődik, akik a fekete Vajda után jöttek „

Azért, hogy a havaselvi Basarab-dinasztia „belekevedetett” a Fekete Vajda mondakörbe, szerintem nemcsak Nicolae Iorga (1871-1940) történész elmélete (ő vetette fel először a Basarabok kun származását) és Neagu Djuvarának a kun Thocomeriusról szóló könyve a ludas. A fekete jelzőnek a geográfiai és politikai jelentését is kellene elemezni, főleg azért mert ez a jelző jobbára türk népek esetében jelentkezik ( fehér-fekete hunok, kunok, magyarok), és nem biztos, hogy színre vonatkozik (arcbőr, víz, termőföld). Az arab krónikák egy terület adminisztratív-politikai helyzetének a leírásakor gyakran használták a “QARYA” kifejezést a “rész”, terület”,”vidék”,”táj” megjelölésére. Ez változhatott KARA-ra, amit azután nagyon könnyen feketének lehet fordítani. A XIX. századig a török irásokban mind a két román vajdaság nevében megjelenik a KARA előtag: KARAIFLAK (Fekete Vlahia) és KARABOG (Fekete Bogdánia). Igy értelmezve, mivel sem a hun sem a kun nép nem volt szerecsen, minden bizonnyal az általuk lakott területre vonatkozik a QARYA-ból kialakult FEKETE megnevezés. De a turk nyelvekben a KARA jelzőnek van még egy jeletése. Olyan országot, népet jelez, amelyik mai szóval élve nem szuverén.

A Cantacuzino krónika szövege szerint nem volt vérségi kapcsolat a Fekete Vajda és a Basarabok közt. I Basarab, Thocomeri fia választással kerülhetett a havaselvi fejedelmi székbe.

................
1. A mondában szereplő „ descăleca”, szó szerinti fordításban, azt jelenti: leszállni a lóról, megállapodni, letelepedni. A dáko-román folytonosság elmélet hívei egyszer sem elemzik hogyan került be a román nyelvbe ez a kifejezés, ami bizony nem helybeliségre, de vándorlásra utal.

2. “Átkelve a Dunán, megálltak Szörénytornyánál; mások bementek a magyarok országába, az Olt vizétől a Maros vizéig, egészen Máramarosig.” Így írja le a Cantacuzino Krónika a románok bejövetelét.

3. 

“A fekete Vajda s legényi,
Széles arcú vitézei,
Fütykössel és buzogánnyal
Szélben lobogó hajával.
Megmássza a hegyeket,
A megőszült hegyeket,
S eljutva a határra
Vitézinek kiáltja,
……………………….
Jázmin virág mezején,
A nap már alkonyához ér,
Ők egymást megölelik,
A földet hatalmukba veszik.”

(népballada)
…………
4...”Item spondemus quod si deo volente terra Transalpina ut speramus ad manus nostras deveniet ex tunc tributum iuxa Riffam arborem(= Rucăr) pro nostra maiestate dare consuetum circa castrum exigi committemus...” A későbbi dokumentumokban is a német nevén szerepel: Rudbom, Rothel 

5.Pál Binder, Antecedente şi consecinţe sud-transilvănene ale formării voievodatului Munteniei (sec. XIII-XIV) (I-II), în: Acta 1995.

6. Nem kizárt, hogy a besenyőkről van szó, akik ismerhették a nesztoriánus kereszténységet.

7. Izin völgy, Besimbák (a német Bissen-bach-ból), Boitza (Boycza) falu, Peceneagul tó, „ Rivulum qui dicitur Arpas ” Besineu hegy, Serkaia , Ucea - mind turani toponímek.

8. 1393-ban bilkei fegyveresek ( armatis manibus et potentiariis) elűztek birtokáról egy Ardo nevű nemest.

ČERNI JOVAN

Egy “nagyon aljas rácz” története

A lippai török bazár

1526-ban a Dózsa György-féle parasztháború borzalmainak, és a Szapolyai által elrendelt megtorlásoknak az emlékei még éltek a humanisták emlékezetében. Johannes Sommer felháborodva ír a kivégzésekről: “Lycaon barbár legendája elnémul amikor keresztények így lakomáznak”. Paolo Giovio szerint a keresztényeknek még gondolatban is távol kellene maradniuk az ilyen szörnyűségektől.

A mohácsi csata után az országban kialakult kaotikus állapotok viszont elősegítettek egy újabb lázadást, és Černi Jovan “cárságának” létrejöttét. A Magyarországot végigdúló török kivonulása után a nemeseket erőik egységesítése helyett a királyválasztás foglalta le. A székesfehérvári országgyűlés Szapolyai Jánost, a Mohács után életben maradt Habsburg-párti nagybirtokosok és főpapok Pozsonyban Ferdinándot emelték a trónra. Szapolyai egyezkedett Ferdinánddal, a török is beleszólt, és az ország három részre szakadt. A nemesek pedig lavíroztak, hol Szapolyai, hol Ferdinánd pártjára álltak. Ilyen körülmények között nem volt nehéz a biztos célkitűzés nélküli elégedetlenkedőket összegyűjteni, és ez a „mozgolódás” csakhamar olyan méret öltött, hogy a nemeseknek az 1514-es parasztháború megismétlődésétől kellett tartaniuk.

Sigillum - Lippa 

Černi Jovan Nenad, a “fekete ember” Lippánál egy paraszthadat toborzott össze, melynek zömét a török elől menekült délvidéki szerbek képezték. Csapata egy részével innen Tokajra megy Szapolyai támogatására, majd dél felé veszi az útját, hogy csatlakozzon a temesi gróf, Petrovich Péter (1), Ferdinánd ellen szervezett hadával. A Fekete Ember serege egyre duzzadt, mind több és több “ felkelő” csatlakozik hozzá, elfoglalja Szabadkát Török Bálinttól (2), és 1526 októberében kikálltja “cárságát”. Így Bácskában a török portyázása mellet Jovan Cár csőcselék seregei is pusztítanak. Jovan elpártolt Szapolyaitól (3), de mivel a Ferdinándtól várt zsold elmaradt, bevonul a Bánságba fosztogatni. A hátszegi szerbekkel is bővűl serege, és 1527 március 13-án csapatai már a Temesközbe értek. Macedóniai Miklós (4) a szebeniekhez szóló levelében olvashatunk Jovan és emberei által elkövetett gaztettekről. Elrettentő híresztelések jutottak el hozzá -írja- a Fekete Ember (alias Iwan Czar) és csavargó, hajléktalan embereinek kegyetlen támadásairól, Csáky László lefejezéséről. “Iam dominus Lasislaus Csaky capite truncatus ac decolatus est”.

 















 Macedóniai Miklós levele (MOL,DL 48772)

Hieronymus Ostermayer szász krónikás beszámol a Fekete Ember további útjáról. Iovan elfoglalja Hátszeget, és Gulafehérvárnak indul, egyidejűleg Havaselvéről nagyszámú románság csatlakozik hozzá. ”Eodem anno (1527) hat sich ein Ratz im Hatzak oder Karan-sebes, den man den Schwarzen Mann genant, auf geworfen und bis drei Meil von Weissenburg kommen”

Erdély belsejében a rác hada egyre nő, mert ahogy Perényi Péter vajda írja “Quoniam Walachos in Transilvania multo plures quam Rascianos in Hungaria fore percepimus,qui cum Rascianis unam et eandem sectam profitentur” (Erdélyben sokkal több a román mint Magyarországon a rác, mint ahogy a köztudatban van, és ezek a rácokkal egy és ugyanazon felekezetiek)

Iovan Nenad szabadságot, az urak és nemesek elnyomása alóli felszabadulát ígér szerbeknek, bolgároknak és románoknak. Gosztonyi János püspök nagyon sötét színben írja le a felkelők és “a nagyon aljas rácz” (vilissimus Rascianus) tetteit a szebeniekhez és a brassóiakhoz intézett levelében. “Rettenetes erőszakkal és hallatlan ádázsággal viseltetik ez a keresztény ember más keresztények iránt, sem oltárt sem templomot, kort és nemet sem kímél.” 

Gozthon-i János erdélyi püspök levele (MOL, DL 36383

Perényi Péter sem fukarkodik a beszterceieket felvilágosítani az őket fenyegető veszélyről. Azokat akik a felkelők kezeik közé kerülnek felnyégyelik, kibelezik, feleségeiket nyilvánosan meggyalázzák. (Quosdam in quatuor partes desecasse, aliorum viscera, quod est horrendum, extraxisse, uxores etiam, liberos in publicum usum redigere) A veszély nem volt elhanyagolható, hisz parasztmegmozdulások ütötték fel a fejüket már Észak-Erdélyben is. A vermesi (Beszterce megye) parasztok elűzték urukat birtokáról, és a vajda rendreutasító levelét elégették. Erre Perényi olyan büntetést ígért nekik, amit utódaik utódai is megemlegetnek mindörökké.

Perényi Péter erdélyi vajda levele, 1527 március 11. 

(Arhivele Statului Sibiu, Medgyesi káptalan levéltára, U 1253)

Szapolyai, Perényi és Gerendi Miklós kétszégbeesetten próbáltak ütőképes hadsereget toborozni. “Perényi Péter hópénzt kiáltatott ki, a lovasoknak három forintot, a gyalogosoknak kettőt, átadta nekik a nagy aranyos zászlót, amelyet a király adott neki Székesfehérvárott az erdélyi vajdasághoz. És emidőn sok hadinépe volt, megindult Jován cár ellen.”(Szerémi György)

A legsúlyosabb büntetés terhe alatt követelték a szebeniektől, a brassóiaktól, a beszterceiektől és a székely székektől, hogy késedelem nélkül jőjjenek a sebesi táborba, gyalogsággal, lovassággal és “harci gépezettel”. A Perényi Péter vajda vezette nemesi sereget Černi Jovan Csigérszőlősnél (Arad megye) szétverte 1527 májusában. “..Azután hallottuk, hogy Perényi Péter Gyulán kihirdette a háborút a fekete ember ellen, szabad zsákmányra...... Midőn hadát áttette a Maroson, Szöllős mezővárosnál tábort ütött; nemesek és nem nemesek voltak a vajda úrral..... Ahol a kétezer magyar gyalogos állott, azokra támadtak, s nagy mészárlást és pusztítást vittek véghez, úgyhogy, mint mondják, a kétezer emberből nem maradt több ötven gyalogos férfinél. Azután a lovasokra törtek. Bizony sokat leterítettek azokból a nemesekből, akiket a királyi felség udvarából ismertem, mint például Kerei Pált és Ábránffy Györgyöt; és így más nemesek is sokan elestek. Úgy mondják, vajon elpusztultak-e annyian Mohácsnál.... Perényi Péter elfutott a lován, de nem tudta, hová fusson, mert azt a földet nem ismerte. Azután egy rác, Jaksith Márk nagyságos úrnak a szolgája igazította el Nagylak felé a révhez. Bátran utána futottak a rác katonák; s keresték őt: – Hol láttátok Perényi Pétert? – Egy lovat adott neki Mehmed bég ajándékba. Fehér ló volt, szeplős, ahogy én láttam. Nagyságos Jaksith Márk a várból a korláton át megismerte külsejéről, amint Perényi Péter a Maros folyó partján állt. Rögtön megparancsolta szolgáinak, hogy tutajon szállítsák át a Maros folyón. S mikor megérkezett a vajda Márk úrhoz Nagylakra, ott titokban egy héten át pihent. Mert a magyarok rác mágnásai maguk sem tudták elviselni, hogy a fekete ember uralkodjék; inkább nevették őt, és azt mondogatták, hogy végül elfogy a magyarokkal szemben. Ezek után Perényi Péter, megcsúfolva és megveretve a rácoktól, hazasietett Füzérvárra. „ (Szerémi György)

Ekkor Czibak Imre (5) Bihar és Zaránd vármegyékben győjtött sereggel Perényi segítségére jött, és Szépfalunál (6) július 25.-én legyőzte a parasztsereget. Černi Jovan megsebesül és megmaradt embereivel visszahúzódik Szegedre, ahol a polgárok szembeszálltak csapatával, őt meglövik, embereit pedig kiverték a városból. Szerémi György leírása szerint Černi Jovan sebesülten Tornyosra menekül, ahol Török Bálint megöli (vagy már halott volt !).

“És Jovan cár skarlátszínű, azaz szederjes ruhában volt. Amint a vajdák látták, hogy halálosan meg van sebesülve, Szegedről rögtön egy faluba, Tornyosra vitték .. És vele kevesen maradtak… És hogy ezt meghallotta Török Bálint, azonnal háromszáz lovasával ellovagolt azon az éjszakán Tornyosra. Nagy három mérföldet tettek meg. És amikor Török Bálint megérkezett a házához, még azok a rácok is, akik még néhányan ott maradva vele megszálltak, mindjárt elszaladtak, s urukat egyedül hagyták ágyban fekve, még félig élve… Amint Török Bálint látta, hogy már halálra váltan fekszik hanyatt az ágyban, mindjárt levágta fejét;testét otthagyta, és fejét magával vitte Szabadkára. Nem sokat időzött Tornyoson. A fejet a Fekete Ember egy zászlajával mindjárt elküldte János királyhoz Budára.”
(Szerémi György)

Szapolyai Te Deum laudamust énekeltetett a templomokban, és állítólag Krakkóban is meghúzták a harangokat.

……………
1. Szapolyai János rokona, Szerémi György ezt írja róla: „Petrus Petrouit erat carnaliter frater, hoc est attyafy germek erat cum Rege”- talán atyai ágú rokonra gondolt. Maga Szapolyai egy 1530-as levelében azt írja, hogy „vér szerint van vele összekötve.”(„Petrum Petrovics, qui nobis sanguine junctus est”.)
2. A nagyúr hiába kért jogorvoslatot, maga indított hadat Szapolyai szolgálatában álló rác ellen. Hamarosan vissza is foglalta Szabadkát.
3. Ferdinánd egy Bótus Márton nevű pécsi kereskedővel ajándékot küld Iovannak, Rácország despotaságát és magyarországi várakat, uradalmakat igér neki
4. Macedóniai Miklós, Bátori nádor temesi alispánja és vicefőkapitánya.
5. Temesvár kapitánya és Temes vármegye főispánja, Várad püspöke.
6 A “Sződi csata”. Aradtól 12 km.-re, a bizerei apátság szomszédságában állt Sződ ( Zewdy) vára. 1479-ben említik először az okiratok, amikor Garai Jób eladja Bánffy Miklósnak a hozzátartozó 15 faluval együtt.
 

AZ EMBERHALÁSZ FÍVÉRE

 András apostol Dobrudzsában

“...Andrásnak Skuthia [eilechen] jutott…Ezeket Origenes mondja Kommentárok a Teremtéshez című III. könyvében…” - így ír Eusebios Ekklésiastiké historia (III K.I,1) című könyvében arról a vidékről ahol András apostol térítő tevékenységét végezte. Az eilechen szónak több jelentése is van :„megkapni”, „elnyerni” (pl.sorshúzással), „kiérdemelni”. Eusebios nem mond többet, és ez is csupán a hagyomány szava. Nem tudjuk, hogy az apostolok milyen kritériumok alapján osztották fel egymás között a missziós területeket.

Nagyon nagy kiterjedésű területet értettek abban az időben Skytia alatt, a Fekete-tenger északi vidékétől a Kaukázusig, bizonytalan északi határokkal, Scythia Minor névvel pedig az Al-Duna vidékét, a mai Dobrudzsát illették, valamint Moldovát a Dnyeszter folyóig. Az ortodox hagyomány úgy tudja, hogy a protokletosz (1) András egy ideig a Fekete-tenger partján, Dobrudzsában hirdette az igét az itt élő őslakosságnak, valamint a görög és a római kolonistáknak .Nem messze az ókori Tomistól (ma Konstanca), Corvin Iános község határában van egy kis barlang, amiről a nép úgy tartja, hogy ott élt András apostol míg ezen a területen térített. 

A Szent András barlangtemplom

K.u.180 körül írja meg “Autolic-hoz” című három hitvédelmi munkáját Antiohiai Teofil, de még nem tesz említést András térítői munkásságáról. A kereszténységnek a szarmaták, a dákok és a szkíták körében való korai elterjedéséről (2) Tertullian a II.század végén ír (Adv. Judaeos,7), de őt ebben a kérdésben sokan megkérdőjelezték, mert írásai apologetikus (hitigazoló) karakterrel bírnak, és ezáltal szélsőséges jellegűek. Ezt a nézetet látszik megerősíteni az a tény, hogy Origenes a Máté Evangéliumához írt kommentárjában, ami körülbelül ugyanebben az időben született, ezeket a népeket úgy említi, mint akik még nem ismerik az Evangéliumot.(3) András apostoli munkásságáról több apokrif írás-emlék is fennmaradt. (Egy Andrásnak tulajdonított Evangéliumot már a VI. századtól apokrifnek tekintettek). Az András Cselekedetei nagyon sok részletet közöl az apostol életéből, de ezek történeti hitelessége kérdéses. Ezt írta át, kihagyva belőle azokat a részeket amiket eretneknek ítélt, Tours-i Szent Gregoriusz (538—597) “Liber de miraculis Beati Andreae Apostoli”című könyvében. De olyan írás is napvilágot látott, amelyik Adrás és Mátyás apostolokat a kannibálok (myirmidonik) és fantasztikus események közé helyezi.

Ami ma egyedül hitelesnek látszik az Eusebios vallomása, és ez alapján ítélve kevés a valószínűsége annak, hogy András apostol eljutott Dobrodzsaba. De az igehírdetés igen. Az első hiteles említést keresztény szkítákról ugyancsak Cézáreai Eusebiosnál találjuk. Konstantin császár életrajzában megemlíti, hogy a niceeai zsinaton (K.u.325) résztvevők közül “a szkíta sem hiányzott”. A nevét sajnos nem említi. Az első tomisi szkíta püspök, akinek a nevét (4) ismerjük I.Teotim (K.u.390-407). Hermias Sozomenus azt írja róla, hogy hosszú hajat viselt és úgy élt mint a filozófusok. Szent Jeromos is megemlékszik róla. (5)

A kereszténység korai századaiból sok régészeti lelet, főleg sírfelirat került elő Dobrodzsában. A nevek után ítélve a legtöbb keresztény görög volt, de sok a római és gót is. Még turáni eredetű neveket is találunk (6)

A III.század első feléből fennmaradt görög nyelvű felirat arról tanuskodik, hogy a lakosság körében lassan terjedt a kereszténység. Voltak családok amelyeknek nem minden tagja vette fel a kerestséget. Egy Hylas nevű férfi arról kesereg, hogy fiát, Hermogene-t eltemette, de felesége nem nyugodhat a fiuk mellett mert megváltoztatta a szokását (doxa). A IV.századtól már nagyon elszaporodnak a keresztény szimbólumok. Galambot, halat, Krisztus monogramot, pálmalevelet láthatunk nagyon sok sírkőn, de gyakran megjelenik a feltámadás ígérete is. ”Crux mort(is et) resurect(ionis)" – A halál és a feltámadás keresztje- .


András apostol kereszthalálának emlékét őrzi az "andrás kereszt", viszont a templomi festészetben a X formájú kereszt csak a VII. században jelenik meg, a vallásos irodalomban pedig még később, a XIV.században.

……………………………………
1. Elsőként elhívott

2. Tertullian - “Et Gallarum diversae nationes et Brittanorum inaccesa Romanis loca, Christo vero subdita, et Sarmatarum et Dacorum et Germanorum et Scytharum et abditarum multarum gentium et provinciarum et insularum multarum nobis ignotarum et quae enumerare minus possumus"

3. Origenes – “ Quid autem dicamus de Brittianis aut Germanis, qui sunt circa Oceanum, vel apud Barbaros, Dacos et Sarmatos et Scythia, quorum plurimi nondum audoerunt Evanghelii verbum, audituri sunt autem in ipsa saeculi consumatione?”

4. Teotim a szerzetesi neve volt, az eredeti nevét nem ismerjük

5. “ Theotimus, Scythiae Tomorum episcopus, in morem dialogorum et veteris eloquentiae breves commaticosque tractatus edidit. Auio eum et alia scribere “ De viris illustribus, CXXXI .

6. Egy keresztény szimbólummal ellátott síkő “Tzeiuk és fia Atala” nevét őrzi