A kenézségek eredetére, jogi, gazdasági és társadalmi szerepére vonatkozó legelső történeti kutatások Erdélyben kezdődtek,1845-ben. A kolozsvári „Nemzeti Társalkodó” című hetilap szerkesztői felvetették a kérdést: ”Kik és mik voltak az Erdélyi kenézek és kenézségek a magyar királyok idejében, és milyen népek tartoztak ezek jurisdikciója alá?” Egy év múlva Nagyenyeden megjelent Hilibi Gáal László „Vizsgálódás az Erdélyi kenézségekről” című munkája. A „vizsgálódást” Vasile Moga román ortodox püspöknek és Lemény János, az erdélyi görög katolikusok püspökének az 1842-es Szebeni országgyűléshez benyújtott petíciója indította el. A püspökök a románságnak mint „társnemzetnek” az elismerését kérték, ősi, még a Fundus Regius biztosította jogaira hivatkozva (antiqua lex districtum Valachicum). Hilibi munkájában az erdélyi románok időbeli elsőbbségét igyekszik bizonyítani, és ősi jogaik elvesztését a magyar nemesség önkényes intézkedéseivel magyarázza.(1)
Nem sokkal Hilibi után Kemény János gróf, az erdélyi történelmi források akkori legjobb ismerője megjelenteti azonos témájú írását (Ueber die Ehemaligen Knesen und Kenesiate der Walachen in Siebenbürgen) ami máig a kenézségekre vonatkozó egyik legjobb tanulmány. Kemény megkérdőjelezi a kenézi intézménynek a magyar feudális állam létrehozásában játtszott meghatározónak mondott szerepét és fontosságát, és a románság erdélyi jelenlétét a Balkánról való beszivárgásban keresi. (2)
Mivel a kenézségeknek Erdélyben való megjelenését egyszerűen a román telepítésekkel magyarázzák, érdemes aprólékosabban megvizsgálni az első fennmaradt oláh telepítésről szóló okirat előtti forrásokat is.
Az első ismert oklevél ami egyértelműen oláh telepítéseket említ 1292-ből való.(3) Addig csupán kenézeket és románokat említenek a források, anélkül, hogy a kettőt összefüggésbe bírnánk hozni. A legelső említett kenézről III. Ince pápának a kalocsai érsekhez írt leveléből értesülünk. A pápa 1205-ben, a valaha élt bihari, esetleg zarándi Bele (Béla?) kenéz fiainak a földjén levő hanyatló ortodox püspökséget említi, amit a katolicizmus „szárnyai alá” szeretne hozni.( ”..quidam episcopatus in terram filiorum Bele knese consistit”) Erős, jól szervezett kenézség lehetett ha területén püspökség működött, és sokkal régebbi volt mint említésének ideje, hisz Bele kenéz (4) már nem élt, a templom pedig romlásos állapotban volt. Valamikor a XII.század elején vagy közepén már létezhetett. Biharban a kenézségek már a tatárjárást megelőzően jó szervezett faluközégeket alkothattak, egymással szoros összeköttetésben voltak, hisz Rogerius Mester művében már szerepeltek. A kenézek bíráskodtak, lovakat, állatokat, fegyvereket, ajándékot és hasznos ruhaneműt szereztek a tatároknak ”constituerunt caneseos, id est balivos, qui iustitiam facerent et eis equos, animalia, arma, exemia et vestimenta utilia procurarent"
Kik voltak ezek, a románok szervezett betelepítése előtt itt élt korai kenézek? Csupán a mongol támadás alatt elpusztult okiratok hiánya késztet bennünket arra, hogy bizonyos fokig szétválasszuk a románság jelentétét a kenézségek megjelenésétől, vagy számításba vehetjük, a kenézség intézményét Erdély őslakosságának szláv elemei is meghonosíthatták. Már a XIII.századi, a kenézeket jogaikban megerősítő okiratokban gyakran fellelni olyan megfogalmazást amikor a románokat más népektől külön említik (populis et Olachys) és utalva az „élőző idők” szokásaira, kérik a lakosságot, hogy az új kenézt békével fogadják (..tanquam aliis kenesys predecessoribus - mint az összes előző kenézt).
A XIII.százdban az Erdélyi-medence belseje a várbirtokok eladományozása révén magánkézre került. A kialakuló új fő-, közép- és kisnemesség birtokába ment át. A várak gazdasági központokként nyertek új jelentőséget, a várszervezetek népességének vezető rétegéből nemesség lett, a köznépéből kivált a szabad paraszság (szászok, székelyek), és a földesurának szolgáltatásokkal tartozó jobbágyság. A társadalmi osztályok szilárd körvonalat nyertek, létre jött a rendiség. Az erdélyi román társadalom életében is átrétegződés következett be. A kenézek hűbéres földje idővel örökbirtokká változott (5), voltak kenézek akik nemes-kenézi (a nobiles kenezii a királyi seregbe egy lándzsát küldtek, és anyagi kötelezettségeik is voltak) vagy köznemesi rangot kaptak, a király főnemesi címet azonban kevésnek adományozott.
A románság vezető rétegének társadalmi emelkedése Máramarosban és Hunyadban ment végbe a leggyorsabban.(6) Nagyon kevés adatunk van viszont az önálló közigazgatású Kővár és Naszód vidéki, valamint Fogaras földi kenézségekről.
Kővár districtus a szilágysági és a máramarosi erdőségek nyúlványában, a Lápos medencéjében volt. Talán elszigeteltségének tulajdonítható, hogy az itteni falutelepülések a XIV. század közepéig nem kerültek be a feudális viszonyok társadalmi-jogi forgatagába, hosszú ideig megőrizhették függetlenségüket. Kővár vidéke volt a Drágffyak legerősebb befolyási zónája. 1387-ben kapták meg Kövár várát, és a székelyek ispánjai címet (7)
„Nos Sigismundus... Nobilis viri Iwan Olachi, filij Dragomerij, filij scilicet sororis vterine (édestestvérek) Magnificorum virorum Balc et Draag wayuode inter ceteros honores Comitum Siculorum fidelium nostrorum...”
Drág és Balc valóságos autonóm uradalmat hoznak létre, amit a királyok nemcsak megtűrnek, de gyakran el is ismertek. Ez viszont arra ösztönözte a két román vajdát, hogy további területeket foglajanak el.1388 május elsején Zsigmond Visegrádról utasítja a váradi püspököt, hogy kusalyi Jakch Györgyöt iktassa vissza az Aranyos várához tartozó birtokába, melyet tőle Balc és Drág vajdák jogtalanul elvettek és Kövár várához csatolták.
A XIII.százdban az Erdélyi-medence belseje a várbirtokok eladományozása révén magánkézre került. A kialakuló új fő-, közép- és kisnemesség birtokába ment át. A várak gazdasági központokként nyertek új jelentőséget, a várszervezetek népességének vezető rétegéből nemesség lett, a köznépéből kivált a szabad paraszság (szászok, székelyek), és a földesurának szolgáltatásokkal tartozó jobbágyság. A társadalmi osztályok szilárd körvonalat nyertek, létre jött a rendiség. Az erdélyi román társadalom életében is átrétegződés következett be. A kenézek hűbéres földje idővel örökbirtokká változott (5), voltak kenézek akik nemes-kenézi (a nobiles kenezii a királyi seregbe egy lándzsát küldtek, és anyagi kötelezettségeik is voltak) vagy köznemesi rangot kaptak, a király főnemesi címet azonban kevésnek adományozott.
A románság vezető rétegének társadalmi emelkedése Máramarosban és Hunyadban ment végbe a leggyorsabban.(6) Nagyon kevés adatunk van viszont az önálló közigazgatású Kővár és Naszód vidéki, valamint Fogaras földi kenézségekről.
Kővár districtus a szilágysági és a máramarosi erdőségek nyúlványában, a Lápos medencéjében volt. Talán elszigeteltségének tulajdonítható, hogy az itteni falutelepülések a XIV. század közepéig nem kerültek be a feudális viszonyok társadalmi-jogi forgatagába, hosszú ideig megőrizhették függetlenségüket. Kővár vidéke volt a Drágffyak legerősebb befolyási zónája. 1387-ben kapták meg Kövár várát, és a székelyek ispánjai címet (7)
„Nos Sigismundus... Nobilis viri Iwan Olachi, filij Dragomerij, filij scilicet sororis vterine (édestestvérek) Magnificorum virorum Balc et Draag wayuode inter ceteros honores Comitum Siculorum fidelium nostrorum...”
Drág és Balc valóságos autonóm uradalmat hoznak létre, amit a királyok nemcsak megtűrnek, de gyakran el is ismertek. Ez viszont arra ösztönözte a két román vajdát, hogy további területeket foglajanak el.1388 május elsején Zsigmond Visegrádról utasítja a váradi püspököt, hogy kusalyi Jakch Györgyöt iktassa vissza az Aranyos várához tartozó birtokába, melyet tőle Balc és Drág vajdák jogtalanul elvettek és Kövár várához csatolták.
„Nos Sigismundus..... Quod magister Georgius filius condam magistri Jakch de kusal Thezaurarius noster....contra Balk et Draag Wayuodas Comites Siculorum nostrorum...”
A király semmi elmarasztalásban nem részesíti a vajdákat, továbbra is megtartották címüket ( 1388 jülis 2.-án Draag et Balk voyuodas Comites Syculorum vestrorum..), kusalyi Jakch Györgygyel pedig kiegyeztek. Három falut átengedtek előző tulajdonosának, egyet pedig Kővárhoz csatoltak. De az erre az ügyre vonatkozó január 6-dikai levelében Zsigmond a fívéreket már egyszerűen csak vajdáknak nevezi, amiből arra is következtethetünk, hogy végül mégiscsak megvonta tőlük az ispáni címet.
A Kővár-vidékre vonatkozó okiratok nem említenek kenézeket, és ennek magyarázatát megtaláljuk Bethlen Gábor fejedelem egyik levelében.”Kővár vidékén a kezdetektől jobbára boérok voltak, nemsséget kapva, Vajdáknak nevezik őket”
Naszód vidéknek a Radnai-havasok, a Cibles és a Borgói-hegység közti, földművelésre kevésbé alkalmas területe sokáig elkerülte a feudális uradalmak kialakulását. Csak a XVI.század elején találkozunk a dokumentumokban Pasko vajdával (1503) és a kenézség intézményével. A naszódiak 1518-ban aranykitermelésre kapnak jogot, ami megmagyarázza kivételesen jó társadalmi-jogi helyzetüket. 1523-ban a radnai kenézek (omnes Kenezii Vallis Radnensis) kérik a besztercei magistrátust, hogy jelöljön ki számukra Fűzkúton (Sălcuţa), Telcs (Telciu) és Hordó (Hordou, ma Coşbuc) között egy ortodox templom építésére alkalmas területet.
A kenézség intézménye nagyban hozzájárult a románság nemzetiségi öntudatának a megőrzéséhez. A katolikus vallást kevés román nemes-kenéz vette fel. (A máramarosiak szinte kirárólag megmaradtak görögkeleti hitükön.) Áttérési kényszert a magyar királyok sem alkalmaztak másutt mint Dél-Erdélyben, Szeben és Fogaras vidékén. A XV. század első felétől ennek elsősorban politikai okai voltak. Fogaras földje sokáig a havaselvi vajdák hűbéres magánbirtoka volt, a románság vezető rétegének jogviszonyait ők szabályozták, és a lakosság a későbbi korokban is állandó viszonyban maradt a havaselvi románokkal. Fogaras földjén falubírókkal és bojárokkal találkozunk. Még a XVII.századi dokumentumok is csaknem megmagyarázni kényszerülnek a bírók jogi helyzetét, kihangsúlyozva a kenézekéhez hasonló, a köznép és a bojárok között átmenetet képező helyzetüket.( judex sive Kenezius).
Az erdélyi szászok (Universitas Saxonum Transylvaniae) többsége a középkor végére szabad városokban lakó, iparos-kereskedő polgárrá lett. Jogállásuk hasonló lett a vármegyékbeli magyar nemességéhez, és a királyi kiváltságleveleknek köszönhetően soha nem kerültek jobbágyi sorba, úgy mint a száz városok körül pásztoréletet folytató román népelemek. A szászok által lakott területeken a román kenézek nevei csaknem mindig peres ügyekben, felkeléseket vagy véres önkényeskedéseket leíró dokumentumokban bukkannak fel.
A király semmi elmarasztalásban nem részesíti a vajdákat, továbbra is megtartották címüket ( 1388 jülis 2.-án Draag et Balk voyuodas Comites Syculorum vestrorum..), kusalyi Jakch Györgygyel pedig kiegyeztek. Három falut átengedtek előző tulajdonosának, egyet pedig Kővárhoz csatoltak. De az erre az ügyre vonatkozó január 6-dikai levelében Zsigmond a fívéreket már egyszerűen csak vajdáknak nevezi, amiből arra is következtethetünk, hogy végül mégiscsak megvonta tőlük az ispáni címet.
A Kővár-vidékre vonatkozó okiratok nem említenek kenézeket, és ennek magyarázatát megtaláljuk Bethlen Gábor fejedelem egyik levelében.”Kővár vidékén a kezdetektől jobbára boérok voltak, nemsséget kapva, Vajdáknak nevezik őket”
Naszód vidéknek a Radnai-havasok, a Cibles és a Borgói-hegység közti, földművelésre kevésbé alkalmas területe sokáig elkerülte a feudális uradalmak kialakulását. Csak a XVI.század elején találkozunk a dokumentumokban Pasko vajdával (1503) és a kenézség intézményével. A naszódiak 1518-ban aranykitermelésre kapnak jogot, ami megmagyarázza kivételesen jó társadalmi-jogi helyzetüket. 1523-ban a radnai kenézek (omnes Kenezii Vallis Radnensis) kérik a besztercei magistrátust, hogy jelöljön ki számukra Fűzkúton (Sălcuţa), Telcs (Telciu) és Hordó (Hordou, ma Coşbuc) között egy ortodox templom építésére alkalmas területet.
A kenézség intézménye nagyban hozzájárult a románság nemzetiségi öntudatának a megőrzéséhez. A katolikus vallást kevés román nemes-kenéz vette fel. (A máramarosiak szinte kirárólag megmaradtak görögkeleti hitükön.) Áttérési kényszert a magyar királyok sem alkalmaztak másutt mint Dél-Erdélyben, Szeben és Fogaras vidékén. A XV. század első felétől ennek elsősorban politikai okai voltak. Fogaras földje sokáig a havaselvi vajdák hűbéres magánbirtoka volt, a románság vezető rétegének jogviszonyait ők szabályozták, és a lakosság a későbbi korokban is állandó viszonyban maradt a havaselvi románokkal. Fogaras földjén falubírókkal és bojárokkal találkozunk. Még a XVII.századi dokumentumok is csaknem megmagyarázni kényszerülnek a bírók jogi helyzetét, kihangsúlyozva a kenézekéhez hasonló, a köznép és a bojárok között átmenetet képező helyzetüket.( judex sive Kenezius).
Az erdélyi szászok (Universitas Saxonum Transylvaniae) többsége a középkor végére szabad városokban lakó, iparos-kereskedő polgárrá lett. Jogállásuk hasonló lett a vármegyékbeli magyar nemességéhez, és a királyi kiváltságleveleknek köszönhetően soha nem kerültek jobbágyi sorba, úgy mint a száz városok körül pásztoréletet folytató román népelemek. A szászok által lakott területeken a román kenézek nevei csaknem mindig peres ügyekben, felkeléseket vagy véres önkényeskedéseket leíró dokumentumokban bukkannak fel.
Nagyszeben a XVI.században, Hermann Fabini
A havaselvi vajdákról Fogaras birtoklásának korszakából gyér okleveles anyag maradt ránk, ám ennyiből is világosan kiderül, hogy a társadalmi rétegződés folyamata során a románság körében létrejött egy helyi elit, a szabad faluközösségek pedig szolgasorba süllyedtek. A fogarasi román bojérok arra törekedtek, hogy a havaselvi vajdáktól függetlenül, a legfelső hatalomtól, a magyar királyoktól kapott adománylevelek által tegyék birtokukat örökölhetővé.(8) Fogaras Havaselve fellegvára volt, de földje a magyar királyok jóvoltából gyakran kézről-kézre járt. A szászok is igényt tarottak rá. Ezenkívül a havaselvi vajdák gyakran lázadásra serkellték a fogarasi románságot, hisz Fogarast és Omlást ők is független birtokukként szerették volna látni.
1413-ban a románság felkelésben tört ki, amely véres konfliktussá nőtte ki magát. A források hat fogarasi román nő halálát említik „quisbusdam homocidis in sex personis femineis de Walachorum genere”. A felek kiegyezésére és az ítélethozatalra Nagysinken, 1413 szeptember 30-án került sor Janus Niger és Janus ispán királyi és széki bírók előtt. A fogarasi románok mozgalma meg-megújult, hol földesuraik, hol a szászok ellen. Az 1430. évi lázadás olyan pusztítással járhatott, hogy egy névtelen másoló Szent Ágostonról szóló munkáját a következő szavakkal zárja: ” Finis huius libri sub a.1433 tempore disturbii cum Olahis de Fugaras- Zárom ezt a könyvet 1433.év. a fogarasi románok zavargása idején”
1413-ban a románság felkelésben tört ki, amely véres konfliktussá nőtte ki magát. A források hat fogarasi román nő halálát említik „quisbusdam homocidis in sex personis femineis de Walachorum genere”. A felek kiegyezésére és az ítélethozatalra Nagysinken, 1413 szeptember 30-án került sor Janus Niger és Janus ispán királyi és széki bírók előtt. A fogarasi románok mozgalma meg-megújult, hol földesuraik, hol a szászok ellen. Az 1430. évi lázadás olyan pusztítással járhatott, hogy egy névtelen másoló Szent Ágostonról szóló munkáját a következő szavakkal zárja: ” Finis huius libri sub a.1433 tempore disturbii cum Olahis de Fugaras- Zárom ezt a könyvet 1433.év. a fogarasi románok zavargása idején”
1434 június 2-án Kusalyi Jakch Mihály, a székelyek ispánja figyelmezteti a brassói szászokat a fogarasi románok mozgolódásáról. A románok ekkor megpróbáltak tárgyalni a törökkel és segíteni azok behatolását Fogarasba. A székelyek ispánja kéri a brassóiakat, hogy minden erejükkel azonnal induljanak a hegyekbe (cum tota vestra potenta singulis diebus Alpes ascendati), pusztítsák el a galád fogarasi oláhokat (perfidos Walachos de Fogoras penitus interficiatis), és elfogott gyermekeiket és asszonyaikat zárassák börtönbe (demtis pueris et mulieribus quoa captos, si apprehendere poteritis, abducetis), míg ő is sietve megérkezik.
A havaselvi vajdák betörésére gyakran számíthatott Fogaras. Ilyen eset volt 1456-ban amikor fegyveres román parasztok, II.Vladislav havaselvi vajda támagatásával, megtámadták Fogaras várát, mert az Hunyadi János tulajdonába került. ”infideles Wolachy fortalitium nostrum Fogaras obsederunt et ipsi fortalitio nostro iam plures fecerunt insultus”. A Kárpátokon innen és túl élő románság szolidaritása állandó összetüzésekhez, támadásokhoz, gyakran felkeléshez vezetett. A jogaiktól vagy a legelőiktől megfosztott románok a szászok ellen fordultak, főleg miután Omlás a hétszékbeli szász közigazgatás része lett. 1469-ben a szászok panasszal fordulnak Mátyáshoz, sérelmezve, hogy földjeiken a nyájaikat legeltető román pásztorok visszutasítják az ezért fizetendő pénzadót. A király válaszában utasítja a szászokat, hogy ha a románok olyan erőt képviselnek, hogy nem lehet őket kényszeríteni, forduljanak Erdély vajdájához. A Fogarast érő támadások annyira elszaporodnak, hogy 1473-ban a várat új védmüvekkel erősítik meg. Más szászok lakta területeken is csaknem mindennapossá váltak a románok támadásai. Nagyselyk és Medgyes 1474-ben panaszkodik a román parasztok felkelésére, ami Szebenre is kiterjedhetett, mert tudjuk hogy a mozgalom vezetőit (Reschinar, Kereszténysziget, Kálvásár, Székelyandrásfalva, Szibiel és Aranyosivánfalva) 1476-ban a szebeni magisztrátus még fogságban tartotta.
Nagy Lajos halála után Szeben és Fogaras vidékén hirtelen elszaporodnak a román kenézségeknek a szászok birtokai ellen intézett támadásai. Mátyás 1484 november 17.-ei levelében, hallva a szászok panaszát miszerint a románok iszonyúan dúlnak, megparancsolja Szentgyörgyi és Bazini grófnak, Erdély vajdájának, hogy az oláhokat, akik „licet Olachi nec ad libertatem vocati, nec ad libertaten nati, tamen libertatem arrogare audeant - habár szabadságra nem hívatottak s szabadságra nem születtek, mégis szabadságot követelni merészkednek” fenyítse meg, és a lázongóknak a fejüket vetesse.
A havaselvi vajdák betörésére gyakran számíthatott Fogaras. Ilyen eset volt 1456-ban amikor fegyveres román parasztok, II.Vladislav havaselvi vajda támagatásával, megtámadták Fogaras várát, mert az Hunyadi János tulajdonába került. ”infideles Wolachy fortalitium nostrum Fogaras obsederunt et ipsi fortalitio nostro iam plures fecerunt insultus”. A Kárpátokon innen és túl élő románság szolidaritása állandó összetüzésekhez, támadásokhoz, gyakran felkeléshez vezetett. A jogaiktól vagy a legelőiktől megfosztott románok a szászok ellen fordultak, főleg miután Omlás a hétszékbeli szász közigazgatás része lett. 1469-ben a szászok panasszal fordulnak Mátyáshoz, sérelmezve, hogy földjeiken a nyájaikat legeltető román pásztorok visszutasítják az ezért fizetendő pénzadót. A király válaszában utasítja a szászokat, hogy ha a románok olyan erőt képviselnek, hogy nem lehet őket kényszeríteni, forduljanak Erdély vajdájához. A Fogarast érő támadások annyira elszaporodnak, hogy 1473-ban a várat új védmüvekkel erősítik meg. Más szászok lakta területeken is csaknem mindennapossá váltak a románok támadásai. Nagyselyk és Medgyes 1474-ben panaszkodik a román parasztok felkelésére, ami Szebenre is kiterjedhetett, mert tudjuk hogy a mozgalom vezetőit (Reschinar, Kereszténysziget, Kálvásár, Székelyandrásfalva, Szibiel és Aranyosivánfalva) 1476-ban a szebeni magisztrátus még fogságban tartotta.
Nagy Lajos halála után Szeben és Fogaras vidékén hirtelen elszaporodnak a román kenézségeknek a szászok birtokai ellen intézett támadásai. Mátyás 1484 november 17.-ei levelében, hallva a szászok panaszát miszerint a románok iszonyúan dúlnak, megparancsolja Szentgyörgyi és Bazini grófnak, Erdély vajdájának, hogy az oláhokat, akik „licet Olachi nec ad libertatem vocati, nec ad libertaten nati, tamen libertatem arrogare audeant - habár szabadságra nem hívatottak s szabadságra nem születtek, mégis szabadságot követelni merészkednek” fenyítse meg, és a lázongóknak a fejüket vetesse.
„…az erdőn túli német vendégek lábaink elé járulván alázatosan könyörögvén térdre borulva elpanaszolták nekünk sérelmeiket, hogy ama szabadságokat, amellyel nagyatyánk, a legkegyelmesebb Géza király behívta őket, teljességgel elveszítették volna, ha királyi felségünk megszokott kegyességének tekintettét reájuk nem veti.... visszaadtuk nekik az egykori szabadságot mégis úgy, hogy az egész nép a Uarostól (Szászváros) kezdvén egészen Baraltig (Barót) a székelyek földjével, a Sebus (Sebes) földdel és a Daraus (Daróc) földdel együtt egy nép legyen” (Andreanum, 1224)
Az erdélyi szászok társadalmi tagozódása nem különbözik a többi telepesekétől. Szabad parasztok, akiket telepítési vállalkozók, “locator”-ok, gerébek (Gräve, comes) vezettek (9), és a német telepesjog szerint élnek. Földbért fizetnek, katonáskodnak, viszont szabadon választják elöljáróikat (villicus, Hanne). Ez a falusi önkormányzat teljességgel független.(10) A szászokéhoz hasonló széleskörü önkormányzatot Erdélynek egyetlen más népe, sem a magyar, szem a székely nem élvezett, a szászok kiváltságait a magyar királyok huszonkétszer erősítették meg. Nagyszeben vidéke a szász közösség birtokává vált, és a később Királyföldnek (Fundus Regius, Königboden) nevezett terület a szász jogi egység kiindulópontjává vált. Szeben még a vele egyenrangú testvérszékekre is megpróbálta hatáskörét kiterjeszteni, a románok pedig a szászok földjén összeszűkülő földrajzi határok közé szorultak, már nem bírták a külterjes pásztorkodást zavartalanul folytatni, erős érdekellentétek választotta el őket a szászoktól.
1382-ben a szászok közt lakó románság (Walachi Saxonibus circumsedentes) egy nagyarányú felkelést indított a szászok ellen. Hozzájuk csatlakozott a Nagytalmács vára alatt levő román falvak lakossága, és megtámadták a keresztényszigeti szászokat (Walachi contra Insulanos) 1383 január 13-án egyezségre jutottak. A szászok „elfelejtették” az őket ért sérelmeket, a románok tovább legeltethették juhaikat a szászok földjén, ezek beleegyezésével, és kötelesek voltak Nagytalmács és Selistye között vigyázni a hegyeket, azzal a kikötéssel, hogy csak vadászathoz viselhetnek íjjat. Itt írásos dokumentum igazolja, hogy a szebeni románság szoros kapcsolatot tartott fenn a havaselviekkel, és gyakran segítséget is kaptak onnan jogaik kivívásához. A kiegyezésről szóló akta megőrizte két, a felkelésben résztvevő havaselvi személy nevét. Egy asszonyét (Drosa) és egy Dobrin nevü férfiét.
Több olyan szebenszéki román kenéz nevét ismerjük akiket a szászok megbecsülésben részesítettek, a szász városok szolgálatában álltak és azok ügyes–bajos dolgait intézték Havaselvén. Így értesülünk Lasco kenézről, akit 1497-ben a moldvai vajdához, Ştefan cel Mare-hoz küldtek, vagy a cóti kenézről (Des Knyesz von Czot) aki 1502-ben hírekért ment át Havaselvére. Szeben számadási registere számol be a szelistyei Demeter kenézről, és felsorolja 1504 június 22-étől egészen 1509-ig megtett havaselvi küldetéseinek a tárgyát. Üdvözlő levelet vitt a szebeniek részéről Radu vajdának beiktatása alkalmával („Demetrius Kenezius per dominos consules ad Woivodam Transalpinum misso cum letteris ad refferendum de congratulatione sui adventis et de novitates”) 1506-ban híreket gyüjtött Havaselvén, és közbenjárt a vajdánál segítségét kérve a szebenben garázdálkodó gonosztevők megsemmisítésében. Ugyanabban az évben még háromszor járt Havaselvén a törökök mozgásáról tudakozódni. 1507 októberében a Havaselve és Moldva közti ellenségeskedésről hozott híreket. 1509-ben Mihnea vajdánál és a craiovai bánnál járt.
...................................
1. Hilibi brosúráját Lamény János püspök osztotta ki az 1846-1847-es kolozsvári országgyűlésen résztvevő magyar képviselők között. A leghevesebben a német nyelvű sajtó regál, és megkérdőjelezi Hilibi munkájának tudományos karakterét.
2.Kemény másik munkája (Magyar hazánkban létező oláhok hajdani vajdaságairól) élénk nemtettszést váltott ki a kor román történészeinek soraiban. „...a gróf úgy látszik szarkasztikusan ír honfitársáról, ami nem fog senkinek sem tetszeni, esetleg a szászoknak..” írja Timotei Cipariu Gheorghe Bariţiunak 1847, február 20.-i levelében.
-Solyom Fekete Ferenc „Vázlatok az oláh kenézi intézmény történetéhez” című munkáján én azt a hatást érzem amit Bánfy Mihály visszaemlékezéseiben így ír le: ”Magyarország története.... már nem tudomány, hanem egy érzés, egy szenvedély..”
3. III. András engedélyt ad az Ákus nemzettségéből való Sándornak, Györke fiának, hogy marosillyei, szádi és fenesi birtokaira oláhokat telepítsen és azokat megtarthatta. A király a telepesektől beszedett adót Sandornak engedte át. ”...ad quasdam terras suas hereditarias, Elye, Zad et Fenes vocatas, olacos possit aggregare ac aggregatos retinere..”
4. Talán valós összegüggés van a III. Ince pápa által említett püspökség és a pankotai bazilika között. Úgy tűnik, hogy az 1177-ben említett pankotai apátság eredetileg bizánci stílusban épült.Ezr a feltételezést megerősítik a XIX.századi ásatások során napvilágot látott kőfaragványok, amelyek szembetűnő hasonlóságot mutatnak a Zalaváron, Kocel (Chozil) székhelyén talált sírkőmaradvány diszítő elemeivel. Pankotán a Márki Sándor által talált faragott sírkövön pedig a BEL E vésett felirat látható.” ..mivel az 1565 évi török hadjárat alkalmával rombadőlt pankotai apátság templomát és melléképületeit már én 1883.évi martius hó 18-án felfedeztem, és én reménylem, hogy a még meg nem bontott romok és sírok irányadóul fognak szolgálni hazánk több nagy férfiai maradványaira, mivel a többi értékes kövek között feltűnő azon koporsófedél is mely BEL/ /E felirattal van ellátva, azért időszerű volna ha a T.k.tetes Műemlékek Bizottsága egy szakavatott régészr Pankotára leküldene, mely mind az összes romokat, befalazott sírokat és más többi régiségi tárgyakat megvizgálna.”.( Márki Sándor „ Történelmi és régészeti értesítő”Arh.1884/4, január 24-e beszámoló. Márkinak ez az írása telj
5. A kenézek csupán arra a birtokra kaptak nemesi jogot amelyet addig tisztségviselőként kezeltek. Ennek az lett az eredménye, hogy a közrománok elvesztették szabadságukat, és a nemesített kenézek jobbágyaivá lettek.
6. Máramarosban már Károly Róbert és Nagy Lajos megkezdte a román kenéz és vajda családok „nemesítését”. A tatárok, litvánok valamint a konyhai Bogdan vajda elleni hadjáratban való részvételükért kaptak nemesi rangot. A Drágffyak a XIV.században már főnemesek voltak, és az országos politikában is szerephez jutottak. Hunyadmegyében a XV.század végén már sok kenézt az országos nemesség soraiban találjuk. ( A magyar nemesség ezt abban az időben egyáltalán nem kifogásolta). Tömeges nemesítésük Hunyadi János nevéhez kötődik, hisz ő is a nemes-kenézek soraiból került ki. Talán a legelsők közé tartoztik Hunyadi familiárisa, malomvizi (Râu de Mori) Kende(resi) János várnagy és ispán, Nádasdi Ungor János és a Csulaiak.
7. Ez a czim őket mint a máramarosi, szathmári és Kővár vidéki románok főnökeit megillette.
8.1511 augusztus 26-án kelt oklevélben Tomori Pál, mint fogarasi várnagy („castellanus et capitaneus castri terrae Fogaras”) Bornemissza János kormányzó hatalmából megerősíti Radu és Stanislaus Harabal bojérságát
9. I. Vladislav 1369-től nemcsak a „vajvoda Transalpinus” de a „dux novae plantationis terrae Fogaras” címet is viselte, és birtokokat is adományozhatott. Tőle kapta meg Dobokai László Sinka, Venicze, Kucsulata és Hévíz falvakat benépesítés végett. Mátyás 1464-ban visszavette a havaselvi vajdáktól Fogaras földjét és Geréb Jánosnak adományozta haszonélvezetül. 1472-ben a szászok nyernek belőle részeket adományként
10.. Beszterce kivételével minden szász városban fennmaradt a „Hann” (villicus, falubíró) alárendelt tisztsége is, ami arra is mutathat, hogy Besztercén a tatárjárás alatt az addig ott lakó szász lakossá teljesen kipusztulhatott. Az erdélyi szászok nyíltan harcoltak jogaikérta királyi hatalommal szemben is. Ilyen volt az 1324. évi felkelésük, amikor petersdorfi Henning vezetésével harcoltak az erdélyi vajda ellen, aki Szeben grófja akart lenni. 1366 ban a szászfenesiek megtámadták a kolozsmonostori apátságot „ páncélba öltözötten, mellvértben, sisakkal, kesztyüvel, dárdával mint a lovagok..”, elhurcolták az oda bemenekült szucsági nemest és lefejezték. A szászfenesiek zendülését Kis Hermann, Hench falu bírája vezette. Az annyira áhított politikai és jogi egységet azonban csak Mátyás idején sikerült a szászoknak megteremteniük. Szokásjogukat (Der Sachsen in Siebenbürgen Statua oder eigen Landrecht) 1583-ban Hutter Albert szebeni királybíró szedte törvényben és ez érvényben maradt 1853-ig, az osztrák polgári törvénykönyv megjelenéséig.
Az erdélyi szászok társadalmi tagozódása nem különbözik a többi telepesekétől. Szabad parasztok, akiket telepítési vállalkozók, “locator”-ok, gerébek (Gräve, comes) vezettek (9), és a német telepesjog szerint élnek. Földbért fizetnek, katonáskodnak, viszont szabadon választják elöljáróikat (villicus, Hanne). Ez a falusi önkormányzat teljességgel független.(10) A szászokéhoz hasonló széleskörü önkormányzatot Erdélynek egyetlen más népe, sem a magyar, szem a székely nem élvezett, a szászok kiváltságait a magyar királyok huszonkétszer erősítették meg. Nagyszeben vidéke a szász közösség birtokává vált, és a később Királyföldnek (Fundus Regius, Königboden) nevezett terület a szász jogi egység kiindulópontjává vált. Szeben még a vele egyenrangú testvérszékekre is megpróbálta hatáskörét kiterjeszteni, a románok pedig a szászok földjén összeszűkülő földrajzi határok közé szorultak, már nem bírták a külterjes pásztorkodást zavartalanul folytatni, erős érdekellentétek választotta el őket a szászoktól.
1382-ben a szászok közt lakó románság (Walachi Saxonibus circumsedentes) egy nagyarányú felkelést indított a szászok ellen. Hozzájuk csatlakozott a Nagytalmács vára alatt levő román falvak lakossága, és megtámadták a keresztényszigeti szászokat (Walachi contra Insulanos) 1383 január 13-án egyezségre jutottak. A szászok „elfelejtették” az őket ért sérelmeket, a románok tovább legeltethették juhaikat a szászok földjén, ezek beleegyezésével, és kötelesek voltak Nagytalmács és Selistye között vigyázni a hegyeket, azzal a kikötéssel, hogy csak vadászathoz viselhetnek íjjat. Itt írásos dokumentum igazolja, hogy a szebeni románság szoros kapcsolatot tartott fenn a havaselviekkel, és gyakran segítséget is kaptak onnan jogaik kivívásához. A kiegyezésről szóló akta megőrizte két, a felkelésben résztvevő havaselvi személy nevét. Egy asszonyét (Drosa) és egy Dobrin nevü férfiét.
Több olyan szebenszéki román kenéz nevét ismerjük akiket a szászok megbecsülésben részesítettek, a szász városok szolgálatában álltak és azok ügyes–bajos dolgait intézték Havaselvén. Így értesülünk Lasco kenézről, akit 1497-ben a moldvai vajdához, Ştefan cel Mare-hoz küldtek, vagy a cóti kenézről (Des Knyesz von Czot) aki 1502-ben hírekért ment át Havaselvére. Szeben számadási registere számol be a szelistyei Demeter kenézről, és felsorolja 1504 június 22-étől egészen 1509-ig megtett havaselvi küldetéseinek a tárgyát. Üdvözlő levelet vitt a szebeniek részéről Radu vajdának beiktatása alkalmával („Demetrius Kenezius per dominos consules ad Woivodam Transalpinum misso cum letteris ad refferendum de congratulatione sui adventis et de novitates”) 1506-ban híreket gyüjtött Havaselvén, és közbenjárt a vajdánál segítségét kérve a szebenben garázdálkodó gonosztevők megsemmisítésében. Ugyanabban az évben még háromszor járt Havaselvén a törökök mozgásáról tudakozódni. 1507 októberében a Havaselve és Moldva közti ellenségeskedésről hozott híreket. 1509-ben Mihnea vajdánál és a craiovai bánnál járt.
...................................
1. Hilibi brosúráját Lamény János püspök osztotta ki az 1846-1847-es kolozsvári országgyűlésen résztvevő magyar képviselők között. A leghevesebben a német nyelvű sajtó regál, és megkérdőjelezi Hilibi munkájának tudományos karakterét.
2.Kemény másik munkája (Magyar hazánkban létező oláhok hajdani vajdaságairól) élénk nemtettszést váltott ki a kor román történészeinek soraiban. „...a gróf úgy látszik szarkasztikusan ír honfitársáról, ami nem fog senkinek sem tetszeni, esetleg a szászoknak..” írja Timotei Cipariu Gheorghe Bariţiunak 1847, február 20.-i levelében.
-Solyom Fekete Ferenc „Vázlatok az oláh kenézi intézmény történetéhez” című munkáján én azt a hatást érzem amit Bánfy Mihály visszaemlékezéseiben így ír le: ”Magyarország története.... már nem tudomány, hanem egy érzés, egy szenvedély..”
3. III. András engedélyt ad az Ákus nemzettségéből való Sándornak, Györke fiának, hogy marosillyei, szádi és fenesi birtokaira oláhokat telepítsen és azokat megtarthatta. A király a telepesektől beszedett adót Sandornak engedte át. ”...ad quasdam terras suas hereditarias, Elye, Zad et Fenes vocatas, olacos possit aggregare ac aggregatos retinere..”
4. Talán valós összegüggés van a III. Ince pápa által említett püspökség és a pankotai bazilika között. Úgy tűnik, hogy az 1177-ben említett pankotai apátság eredetileg bizánci stílusban épült.Ezr a feltételezést megerősítik a XIX.századi ásatások során napvilágot látott kőfaragványok, amelyek szembetűnő hasonlóságot mutatnak a Zalaváron, Kocel (Chozil) székhelyén talált sírkőmaradvány diszítő elemeivel. Pankotán a Márki Sándor által talált faragott sírkövön pedig a BEL E vésett felirat látható.” ..mivel az 1565 évi török hadjárat alkalmával rombadőlt pankotai apátság templomát és melléképületeit már én 1883.évi martius hó 18-án felfedeztem, és én reménylem, hogy a még meg nem bontott romok és sírok irányadóul fognak szolgálni hazánk több nagy férfiai maradványaira, mivel a többi értékes kövek között feltűnő azon koporsófedél is mely BEL/ /E felirattal van ellátva, azért időszerű volna ha a T.k.tetes Műemlékek Bizottsága egy szakavatott régészr Pankotára leküldene, mely mind az összes romokat, befalazott sírokat és más többi régiségi tárgyakat megvizgálna.”.( Márki Sándor „ Történelmi és régészeti értesítő”Arh.1884/4, január 24-e beszámoló. Márkinak ez az írása telj
5. A kenézek csupán arra a birtokra kaptak nemesi jogot amelyet addig tisztségviselőként kezeltek. Ennek az lett az eredménye, hogy a közrománok elvesztették szabadságukat, és a nemesített kenézek jobbágyaivá lettek.
6. Máramarosban már Károly Róbert és Nagy Lajos megkezdte a román kenéz és vajda családok „nemesítését”. A tatárok, litvánok valamint a konyhai Bogdan vajda elleni hadjáratban való részvételükért kaptak nemesi rangot. A Drágffyak a XIV.században már főnemesek voltak, és az országos politikában is szerephez jutottak. Hunyadmegyében a XV.század végén már sok kenézt az országos nemesség soraiban találjuk. ( A magyar nemesség ezt abban az időben egyáltalán nem kifogásolta). Tömeges nemesítésük Hunyadi János nevéhez kötődik, hisz ő is a nemes-kenézek soraiból került ki. Talán a legelsők közé tartoztik Hunyadi familiárisa, malomvizi (Râu de Mori) Kende(resi) János várnagy és ispán, Nádasdi Ungor János és a Csulaiak.
7. Ez a czim őket mint a máramarosi, szathmári és Kővár vidéki románok főnökeit megillette.
8.1511 augusztus 26-án kelt oklevélben Tomori Pál, mint fogarasi várnagy („castellanus et capitaneus castri terrae Fogaras”) Bornemissza János kormányzó hatalmából megerősíti Radu és Stanislaus Harabal bojérságát
9. I. Vladislav 1369-től nemcsak a „vajvoda Transalpinus” de a „dux novae plantationis terrae Fogaras” címet is viselte, és birtokokat is adományozhatott. Tőle kapta meg Dobokai László Sinka, Venicze, Kucsulata és Hévíz falvakat benépesítés végett. Mátyás 1464-ban visszavette a havaselvi vajdáktól Fogaras földjét és Geréb Jánosnak adományozta haszonélvezetül. 1472-ben a szászok nyernek belőle részeket adományként
10.. Beszterce kivételével minden szász városban fennmaradt a „Hann” (villicus, falubíró) alárendelt tisztsége is, ami arra is mutathat, hogy Besztercén a tatárjárás alatt az addig ott lakó szász lakossá teljesen kipusztulhatott. Az erdélyi szászok nyíltan harcoltak jogaikérta királyi hatalommal szemben is. Ilyen volt az 1324. évi felkelésük, amikor petersdorfi Henning vezetésével harcoltak az erdélyi vajda ellen, aki Szeben grófja akart lenni. 1366 ban a szászfenesiek megtámadták a kolozsmonostori apátságot „ páncélba öltözötten, mellvértben, sisakkal, kesztyüvel, dárdával mint a lovagok..”, elhurcolták az oda bemenekült szucsági nemest és lefejezték. A szászfenesiek zendülését Kis Hermann, Hench falu bírája vezette. Az annyira áhított politikai és jogi egységet azonban csak Mátyás idején sikerült a szászoknak megteremteniük. Szokásjogukat (Der Sachsen in Siebenbürgen Statua oder eigen Landrecht) 1583-ban Hutter Albert szebeni királybíró szedte törvényben és ez érvényben maradt 1853-ig, az osztrák polgári törvénykönyv megjelenéséig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése