A kunok helyét a tatárjárás után az Al-Duna partján elterülő termékeny havaselvi síkságon egy mozgékony elem, a románság foglalja el, majd kisebb-nagyobb csoportokban, törzsfőnökeik vezetésével átkeltek a Kárpátokon (1) “Átkelve a Dunán, megálltak Szörénytornyánál; mások bementek a magyarok országába, az Olt vizétől a Maros vizéig, egészen Máramorosig”-írja a románság bejöveteléről a Cantacuzino Krónika. Nem áll rendelkezésünkre a bevándorló románság társadalmának formáit illető adat. Feltételezhetjük, hogy bizonyos vérségi kötelékek által összetartott nagycsaládi, nemzetségi szervezetet, vagyonközösséget hozotak magukkal az erdőségi területekre. A mongol pusztítás után először Erdély peremvidékén, mint település alkotók jelentek meg (Kercnél, Fogaras-földjén, már 1223-ben). A magyar királyok a XIII. század végétől adtak engedélyt a románoknak a fennhatóságuk alatt álló területekre való betelepülésre. Az első telepesek mind királyi birtokon (Fundus Regius) tünnek fel. A XIV. századig idegen telepesek behozatala kizárólagos királyi jog volt, egyházi vagy magánbirtokosok csak kivételesen telepíthettek oláhokat. Így a románok királyi népekké lettek és teljesen azonos elbánásban részesültek a középkori Magyarország többi nemzetiségeivel. Máramaros és Árva vármegyéktől Dalmáciáig mindenütt nyomát leljük a „királyi oláhok”-nak (Olachi regales, Volahi servientes regis). A király engedelme nélkül még 1293-ban sem lakhattak csak királyi birtokon. III. András a szétszéledt és magánbirtokra települt románokat a két Székes patak közötti királyi uradalomba vitette vissza. (2)
A dél-erdélyi hegyvidék katonai megszervezésének idejére tehetjük az első, honvédelmi célt szolgáló fogarasi román telepítéseket. Királyi népként, ezeken a ”nova plantatio”-ként említett területeken a románok katonai szolgálatot is teljesítettek, és egyfajta autonómiával rendelkeztek. Így jelenik meg a XIII. századi okmányokban a fogarasi „terra Blacorum”, gyakran a „terra Maramoriensi” (Máramoros) megnevezés, és Hátszeg vidéken egy „terra Litva” (az ottani románok vajdájának, Litovoinak a neve után, akit 1275-ben engedetlenségéért Sóvári Sós György, Kun László embere megölt) A románságra elsősorban a királyi hatalom tartott igényt. Nem fejenként álltak hadba mint a székelyek, esetükben a kontingens elve érvényesült. A közösség a király által megállapított létszámú haderőt volt köteles kiállítani. Elsősorban a nagy királyi uradalmakban, Máramarosban éppúgy, mint Fogaras, Hunyad, Krassó-Szörény területén „kenézi universitásba” integrálódtak, ahol a „románok jogszokása” (mores, leges Olachorum) irányadóvá lett. Idővel az egyházi és világi nagybirtokosok engedélyt eszközöltek ki saját birtokon való telepítésre, így a románság fokozatosan észak felé nyomult. Erdélyben és Biharban a XIV. századi tömeges betelepítések már a magánbirtokosok kezébe ment át. Miután Károly Róbert hatalmas uradalmakat szervezett, fent Máramaros erdőségeiben és lent a Szörénységben a bevándorlási ütem még jobban megemelkedett. A fennmaradt írott források a XIII.században 34 román települést említenek, míg a XIV.század végén már 217 román falu neve jelenik meg az okiratokban.(3)
A dél-erdélyi hegyvidék katonai megszervezésének idejére tehetjük az első, honvédelmi célt szolgáló fogarasi román telepítéseket. Királyi népként, ezeken a ”nova plantatio”-ként említett területeken a románok katonai szolgálatot is teljesítettek, és egyfajta autonómiával rendelkeztek. Így jelenik meg a XIII. századi okmányokban a fogarasi „terra Blacorum”, gyakran a „terra Maramoriensi” (Máramoros) megnevezés, és Hátszeg vidéken egy „terra Litva” (az ottani románok vajdájának, Litovoinak a neve után, akit 1275-ben engedetlenségéért Sóvári Sós György, Kun László embere megölt) A románságra elsősorban a királyi hatalom tartott igényt. Nem fejenként álltak hadba mint a székelyek, esetükben a kontingens elve érvényesült. A közösség a király által megállapított létszámú haderőt volt köteles kiállítani. Elsősorban a nagy királyi uradalmakban, Máramarosban éppúgy, mint Fogaras, Hunyad, Krassó-Szörény területén „kenézi universitásba” integrálódtak, ahol a „románok jogszokása” (mores, leges Olachorum) irányadóvá lett. Idővel az egyházi és világi nagybirtokosok engedélyt eszközöltek ki saját birtokon való telepítésre, így a románság fokozatosan észak felé nyomult. Erdélyben és Biharban a XIV. századi tömeges betelepítések már a magánbirtokosok kezébe ment át. Miután Károly Róbert hatalmas uradalmakat szervezett, fent Máramaros erdőségeiben és lent a Szörénységben a bevándorlási ütem még jobban megemelkedett. A fennmaradt írott források a XIII.században 34 román települést említenek, míg a XIV.század végén már 217 román falu neve jelenik meg az okiratokban.(3)
A transzhumáló pásztorkodó életformából következhetett, hogy a románok kenézségeivel elsősorban a hegyes erdőrégiók vidékén találkozunk. „Walachi, qui tantum in silvis et montibus non contemnendum pecorum numerum alunt”.(4) Ott írtásfalvakat hoztak létre, pásztorkodtak és földműveléssel foglalkoztak a magas hegyi teraszokon. A középkori román települések ehhez az életmódhoz alkalmazkodtak. Ézért a legtöbb kenézség Krassó-Szörény, Hunyad és Máramaros vármegyékben alakult. Az erdélyi medence nem jött számításba a pásztorok letelepedéséhez. „ a juhok transzhumálását ..... a Kárpátokból Erdélybe sohasem említik; ez természetileg lehetetlen, mivel a hegyek északi és nyugati oldalán fekvő Erdélynek nincsenek jó legelői. Egyetlen déli pásztor sem gondolna arra, hogy Erdélybe, ebbe a legelőben szegény országba hajtsa nyájait.” (P. P. Panaitescu)
Vezetőiket a magyar írott források mindenütt a szláv eredetű „kenéz” (kenezius) szóval jelölik.(5) Az Erdőségben eredeti jelentésétől eltérően (cnez-fejedelem) a kenézség intézménye az alsó fokú jogszokás egységek, saját szokásaik szerint bíráskodó és adózó falusi „önkormányzatok” megnevezése volt. Benkő Jószef már a XVIII. század végén megkísérelte megmagyarázni a kenéz szó jelentését. A szó jelentésének tolmácsolása csaknem elfogadható, etimológiailag viszont elég hazárdírozó.(6)
„A Kenéz vagy Kinéz.....magyar szó, a Ki és Néző szavakból összetéve, tehát a Kinéz vagy Kenéz felügyelőt vagy bírót jelent”
Vezetőiket a magyar írott források mindenütt a szláv eredetű „kenéz” (kenezius) szóval jelölik.(5) Az Erdőségben eredeti jelentésétől eltérően (cnez-fejedelem) a kenézség intézménye az alsó fokú jogszokás egységek, saját szokásaik szerint bíráskodó és adózó falusi „önkormányzatok” megnevezése volt. Benkő Jószef már a XVIII. század végén megkísérelte megmagyarázni a kenéz szó jelentését. A szó jelentésének tolmácsolása csaknem elfogadható, etimológiailag viszont elég hazárdírozó.(6)
„A Kenéz vagy Kinéz.....magyar szó, a Ki és Néző szavakból összetéve, tehát a Kinéz vagy Kenéz felügyelőt vagy bírót jelent”
Tervszerű betelepítéseket az „üres” tájakra IV. Béla király kezdte el. A kenézek voltak a „népszerzők”, falvakat népesítettek be, bírák voltak, népükkel a királyi várakban különböző szolgálatokat tettek, háborús időkben pedig a katonai vezetését látták el. Sok adománylevélben áll, hogy a birtokos „üres erdőségben… irtassa ki az erdőt és alakítsa át termőfölddé”, alapítson falut. Nagy Lajos egyik oklevele 1350-ből így szól “remélvén hogy az ő szorgos gondosodásuk által vlach falvaink sok lakost nyernek, adjuk a kenézséget” Egy-egy nemzetségi szállás-falut neveztek katunnak (cătun), élén a kenézzel. A kenézek a tisztséggel járó kedvezményeket, a megtelepedés jogi, gazdasági és társadalmi feltételeit legtöbbször szóban alkudták ki a földesurral, de gyakran írásba is foglalták. Ezek voltak a kenéz-levelek.(7) A kenézek mentesek voltak a királyi adó fizetése alól, a szerjárástól és a közmunkától, kissebb ügyekben bíráskodtak és a bírság egy részét megtarthatták maguknak. A telepítésért telket, malom üzemeltetési jogot (különdíj mellett örlő és kalló malmokat állíthatott), vagy éppen korcsmáltatási jogot kaptak. Kötelezettségeik is voltak: háború idején drabantpénzt fizettek, a sztrongásnak (juh-adó beszedő, a strânge-beszedni román szóból) külön egy bárányt voltak kötelesek adni, és vidéktől függően évente tüzifát, szénát, sajtot, szurkot stb. kellett beszolgáltatniuk. Tekintélyüknél fogva közvetítők voltak a birtokos és a letelepült nép között. A kenéz megbízott vagy választott vezető és bíró volt aki adókedvezményt élvezett a rábízott nép igazgatása fejében, társadalmi tekintélyének azonban javainak örökíthető birtoklása adta meg a szilárd alapot. A kenézségi jog osztható, eladható és örökölhető volt. A föld nagyságától függően a kenézek rangja is különbözött. Kiváltságaik révén a románság tehetősebb és előkelőbb rétegévé lettek és fokozatosan felszívódtak a magyar nemességbe.
..............................
1. Arról, hogy a magyar területekre betelepülő kunok hozták magukkal a románokat, semmit nyom nem maradt. A legelső román telepeseket, a fogarasiakat, a korai oklevelekben gyakran a besenyőkkel és a székelyekkel együtt említik.1210-ben, amikor Ivachin szebeni ispán sereget küld Boril bolgár cár megsegítésére a besenyők mellet románokat is említenek. Feltételezhetjük, hogy a korai románság a besenyőkkel jöhetett a Barcaság területére.
2. „. . . . azt határoztuk, hogy valamennyi oláh, bárkinek a birtokán legyenek is, a mi királyi székes birtokunkra vitessenek vissza, s a visszamenni vonakodókat erőhatalommal is kényszerítsék reá. Minthogy azonban nagybátyánk, néhai László király megengedte a gyulafehérvári káptalannak, hogy hatvan oláh háznépet telepíthessen Fylesd és Enud birtokaira s azokról semmi királyi adó ne szedessék . . . .meghagyván minden adószedőinknek, hogy a káptalannak hatvan számig menő oláhjaitól se ötvenedet, se tizedet, se egyéb adót ne követeljenek."
2. „. . . . azt határoztuk, hogy valamennyi oláh, bárkinek a birtokán legyenek is, a mi királyi székes birtokunkra vitessenek vissza, s a visszamenni vonakodókat erőhatalommal is kényszerítsék reá. Minthogy azonban nagybátyánk, néhai László király megengedte a gyulafehérvári káptalannak, hogy hatvan oláh háznépet telepíthessen Fylesd és Enud birtokaira s azokról semmi királyi adó ne szedessék . . . .meghagyván minden adószedőinknek, hogy a káptalannak hatvan számig menő oláhjaitól se ötvenedet, se tizedet, se egyéb adót ne követeljenek."
A prevárikálónak (ellenszegülőnek, elvetemültnek) nevezett oláh nomád pásztoroktól a raguaziak rettegtek, nem engedték, hogy nyájaikkal raguzai területre telepedjenek.
3. Magyar okmányok Hátszegen (a kenézség hazája) 1247-ben említenek legelőször vlach jelenlétet. 1283-ban már Bihar megyében, 1288-ban a Salgó melletti vár területén és Brassó környékén. 1292-ben Fehér megyében négy, Hunyad megyében három földbirtokos kapott engedélyt a románok behozatalára. Máramaros megyéből legkorábban 1326-ból van hír románokról, majd 1365-ben egy Valk nevű vajda kér engedélyt románok telepítésére. 1332-ben Valkó vár környékén (Szilágy megye) 13 román település van. Bihar és Arad megyékben a román telepesek száma csak a XVI.században növekedett meg, behozataluk a török elleni háborúk következtében megfogyatkozott magyar lakosság pótlására irányult.
4. A transzhumálas egyik legkorábbi, már klassikus bizonyítéka egy 1363-ban kelt okmány, miszerint Krassószékás (Secăşeni) vidékén egy birtok határainak megállapításánál a román kenézt nem tudták beidézni mert nem találták székhelyén, bizontalan helyen tartózkodott („propter eorundem mansionis seu residencie incertitudinem”) Ez az állapot összefüggöt a pásztorkodással, amely állandó helyváltoztatást kívánt. A pásztortanyákon felállított ideiglenes nyári kunyhók elnevezése máig fennmaradt a román nyelben (sălaş-szállás). Gyakran sátor, évszaki szállás (locus estivalis) megnevezéssel jelennek meg a XIV.századi okiratokban. („ allodia seu stationes estivales pecorum vel hospicia vulgo zallas”) Ez a magas sátortetős sajátos házípus ma is megtalálható, főleg Biharmegyében. Egy másik meggyőző bizonyíték a balkáni románság pásztorkodó életmódjáról a juhötvened (más adózóktól eltérően egyedül ők fizették ezt az adót, általában Szent-György napkor), amit megtalálunk a szerb királyok okleveleiben is mint „román adó”(zakon vlachom).
5. Az eredeti szláv alak a knez. Knjazĭ az oroszoknál, kŭnedzŭ a gótoknál, kunnigs a germánoknál. A románoknál chinez (kenéz), chinezat (kenézség) Maguk a románok, a máig fennmaradt helységnevek (Satchinez-Kenézfalva) tanúsága szerint, magyar közvetítéssel vették át és magyar nyelvi formában alkalmazták saját vezetőikre. A megnevezés a magyar nyelvben már gyökeret verhetett a románság bejövetele előtt, talán közvetlenül a szlávok beolvadását követően. Ezt látszik alátámasztani, hogy a középkori Magyar Birodalom területén a kenéz szó a XI.században már csak helynevekben szerepel, azaz megtelepült területre (a vezetőnek és népének az ahhoz való birtokosi viszonyára vonatkozik). Ez a névadási mód azt sejteti, hogy a névadó családfői, nemzetségfői, esetleg törzsfői szerepe volt hangsúlyos. Személyek nevével kapcsolatban később és csupán az Erdőségi részeken jelenik meg. Az okiratok 1055-ben a Balaton melletti Kenézhelyet (locus Kenez) említenek, és a Tihanyi Apátság birtokához tartozik 1075-ben egy Kenez nevű falu. A XIII.század elején Sopron, Zemplén, és Vas vármegyékben említenek villa Kyniz, predium Kenezy nevű helységeket.
6. „Kenez sive Chinez, latina terminatione Kenezius ac Kinizius Hungarica vocabula sunt, composita ex Ki, id est foras,extra ex et Néző, hic est spectator ut adeo Kinéz sau Kenez inspectorem, aut judicem denotet” (Transsilvania sive Magnus Transsilvaniae Principatus olim Dacia Mediterranea dictus, Bécs,1788
7. A legtöbb kenéz-levél (litterae keneziales) Munkács és Szentmiklós (Bereg megye) területéről ismert. Volt kenéz-levél ami kikötötte, hogy a telepűlők ne legyenek az illető uradalom területéről valók. Izori kenézlevél szövege:
„ Nos Nicolaus Eszterházy de Galantha et Ursula Desffy de Szerdahely,....Caspar Magócsy, sacrae caesareae regiaegue majestatis consiliarius, comitatuumque Torna et Beregh comes...adjuk emlékezetére mindeneket, akiknek illik, hogy ő felsége Munkácshoz való jószágát mindenképpen öregbíteni, szaporítani és terjeszteni igyekezvén, engedtük Uchal Illésnek, Uchal Istvánnak és Lizanecz Jánosnak kenézségei és egy új falut szállítani, kinek Izvor (Forrás) legyen neve, úgy, hogy esztendőnként járván az kenézség a három között, egy esztendőben egyik, másikban másik és a harmadik esztendőben a harmadik lévén főkené, a ketteje adót fizessen és szert járjon. Az újonnan rá szálló jobbágy pedig adó fizetésből hat esztendeig, szerjárásból három esztendeig szabadságot engedtünk, mióta reá szállottak, id est ab anno 1582., de jobbágyokat a vár jószágából sehonnan reá ne szállítsanak, hanem idegen jobbágyokat hozzanak rá.....”
„ Nos Nicolaus Eszterházy de Galantha et Ursula Desffy de Szerdahely,....Caspar Magócsy, sacrae caesareae regiaegue majestatis consiliarius, comitatuumque Torna et Beregh comes...adjuk emlékezetére mindeneket, akiknek illik, hogy ő felsége Munkácshoz való jószágát mindenképpen öregbíteni, szaporítani és terjeszteni igyekezvén, engedtük Uchal Illésnek, Uchal Istvánnak és Lizanecz Jánosnak kenézségei és egy új falut szállítani, kinek Izvor (Forrás) legyen neve, úgy, hogy esztendőnként járván az kenézség a három között, egy esztendőben egyik, másikban másik és a harmadik esztendőben a harmadik lévén főkené, a ketteje adót fizessen és szert járjon. Az újonnan rá szálló jobbágy pedig adó fizetésből hat esztendeig, szerjárásból három esztendeig szabadságot engedtünk, mióta reá szállottak, id est ab anno 1582., de jobbágyokat a vár jószágából sehonnan reá ne szállítsanak, hanem idegen jobbágyokat hozzanak rá.....”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése